2012. január 11., szerda

Sose add fel a reményt! - I. rész

"Ha akarsz valamit, akkor mindent megteszel érte, igaz? Amikor szerelmes vagy, levelek százait irod, hogy kifejezd azt, amit a másik iránt érzel. Soha ne veszitsd el a reményt. Akkor miért veszited el a reményt az önmegvalósulás útján? Ez olyan, mint amikor az út közepén feladod. Ez nem azt jelenti, hogy visszafelé haladsz, hanem azt, hogy egyszerüen megállsz. A szeretet igy is megvan benned, most is ott vár és kopogtat az ajtón és azt mondja, hogy "Engedj ki!" Meg kell hogy legyen az ajtóhoz való kulcs és azután rajtad múlik, hogy kinyitod-e. Ha szeretni akarsz, akkor szeress minden elvárás nélkül és nyisd ki az ajtót. Abban a pillanatban, amikor elvársz valamit, megszakitod az ajtó kinyitásának a folyamatát. Van egy másik tényezö is, ami ebbe belejátszik. Amikor kezded feladni a reményt, a hitet, elkezdesz szenvedni. Ettöl fogva mindent negativnak fogsz megélni. Azután pedig megfeledkezel az útról. Megfeledkezel a szeretetröl, amit Isten visel irántad, megfeledkezel erröl a szeretetröl, ami mélyen ott van benned. Pedig ez az egyetlen, amit soha nem szabad elfelejtened: Isten képmására  teremtett, ezért hát vissza kell térned ehhez a képmáshoz, visszatérni ehhez a teljes szeretethez.
Elöször is folytasd a spirituális utadat, hogy megtaláld ezt a szeretetet. Minden mást fel fogsz ismerni. Minden egyéb megadatik néked." Sri Swami Vishwananda

2012. január 10., kedd

Add fel a büszkeségedet

"Könnyű beszélni a szerénységről, de nehéz alkalmazni, mert annyira erős az emberben a büszkeség, ami az egót arra készteti, hogy elhitesse magával, hogy ő áll mindenki más felett. Ha tényleg meg akarsz változtatni valamit, ha tényleg el akarod engedni a büszkeségedet, akkor ez meg is fog történni, de az elsö lépés az, hogy azt tényleg akarnod kell. Azt kell mondanod: "Igen, akarom!", de ezt nem csak úgy felületesen. Sokan mondják azt nekem, hogy "Igen, Szwámiji, akarom!" Nem akarok többé büszke lenni. Tényleg megteszem a tőlem telhetőt, de nem múlik el!” Nem arról van szó, hogy nem múlik el, hanem arról, hogy te nem engeded el! Tudjátok, ebben rejlik a külömbség. Ha valaki alázatos, akkor még az sem zavarja, ha magát egészen kicsivé teszi és mindenki mást felemel. Igy kell elkezdeni akázatot tanulni, hogy megtanulod magadat kicsivé tenni és azt mondod, hogy 'mindenki más jobban tud mindent, mint én'. Ezt ismételgesd magadban és emlézetesd magad erre mindig és akkor mindenkitől és mindenből tanulni fogsz. Ez az igazi szerénység. Talán hallottál már Baha’i faith-ról és Baha’u’llah prófétáról? Ő arra szokta inteni a tanitványat, hogy "ha találsz valakit, akinek kilenc rossz tulajdonsága van és egy jó, akkor felejtsd el a kilenc rosszat és emlékezz az egy jóra!" De ehelyett mi mit teszünk? - mindig ítélkezünk. A mindenki iránti szeretetet kell gyakorolnunk. Mert csak ezáltal válhatunk igazán alázatossá és meg fogjuk tapasztalni, hogy nagyon egyszerű félretenni a büszkeségünket, nagyon egyszerű leszokni róla. Minden azon múlik,hogy mennyire akarod komolyan. Amikor azt mondod, hogy "Igen, meg akarok változni, igen alázatos szeretnék lenni." Ne csak felületesen mond ezt, csak azért mert olvastál róla és amikor arra kerül a sor, hogy szembetalálod magad valakivel, aki megtámad téged, akkor te azonnal visszavágsz. Nem! Tanulj! A tanulás sohasem ér véget. Mint ahogy azt a nagy szentek is bizonyitották, hogy születésüktől egészen a halálukig csak tanultak, mert annyi minden van a világon, amit tanulni lehet. És annyi csodálatos dolog van! Annyi csodáltos dolog van körülötted és tebenned, de időt kell hogy szánj rá, hogy ezt megláthasd. De ha az agyad csak pörög és gondolataid valahol messze járnak, miközben valamit csinálsz, akkor nagyon sok mindenről lemaradsz. Tehát nyugtasd le az elmédet. A csend az egyetlen, amiben menedéket lelhetsz. Ezért is meditálsz, nem? Mit gondolsz, mire való a meditáció? Mit gondolsz, miért végzed a spirituális gyakorlataidat? Mondjátok meg nekem! Csak azért, hogy elmondhassátok, hogy Kriyát gyakoroltam, meg hogy elvégeztem ezt meg azt a meditációt? Nem, nem erröl van szó. Az Igaz Önvaló megtapasztalásáról van szó, arról hogy azzá válj. Ahhoz pedig, hogy az Igaz Önvalóvá válj, az oda vezető legegyszerübb út az alázat, a szerénység és a mindenki iránt tanusitott szeretet." Sri Swami Vishwananda  

2012. január 9., hétfő

A Szeretet Bölcsessége

                                      A képre kattintva felnagyithatod!

2012. január 6., péntek

Ne ragaszkodj semmihez

"Ha ragaszkodsz valamihez, akkor a rabjává fogsz válni. Csak a Teremtöhöz ragaszkodj, add át magad teljesen Istennek. Mindig tedd meg a töled telhetöt. Próbálj meg mindent, amit a nap folyamán teszel, Istennek felajánlani. Ne gondolkodj, hanem segits mindenkinek. Körülötted mindenben Istent keresd és mindabban is amit teszel. Ez a legjobb ima. S akkor meg fog változni körülötted minden." Sri Swami Vishwananda

2012. január 4., szerda

A Szeretet Bölcsessége

                                  A képre kattintva felnagyithatod!

2012. január 3., kedd

Szri Szwámi Vishwandanda Újévi Kivánságai

Jai Gurudev Kedveseim!

2012- re kivánok Nektek sok szeretetet és békét.  
Használjátok fel ezt az évet arra, hogy Istenhez való kapcsolatotokat elmélyitsétek és erősitsétek.
Merüljetek el magatokban. Imádkozzatok mégtöbbet. És nyugtassátok le elméteket úgy, hogy mindig Istenre összpontositotok.

Bárhol is legyetek, zengessétek az Ő nevét és legyetek pozitivak: emlékeztessétek magatokat újra meg újra az alázatos szivre. Tanuljatok meg a szivetekre hallgatni.
A kor, amiben élünk, egy nagyon különleges kor. Tehát ne vesztegessétek az időt! Nyiljatok meg! Adjatok. Szabadon teljes szivből adjátok a szeretetet.  
Legyen rajtatok Isten kegyelme!
Szeretetemet és áldásomat küldöm Nektek,

Szri Szwámi Vishwananda

2012. január 1., vasárnap

A Satguru ajándéka


"A tanitvány Satguruja iránti szeretete, Isten iránti szeretete egy egyirányú szeretet. Ez a szeretet nem vár el cserébe semmit, nem akar semmi mást csupán magát Istent. És amikor ez a szeretet megébred a bhakta-ban (a tanitványban), semmi sem lesz képes eltántorítani öt, jöjjön bármi is! Amikor Meerabai Krishnahoz énekelt, az emberek azt mondták róla, hogy "Bolond", de ez nem változtatta meg hitében, nem változtatta meg a szeretetét. Annyira összeszedett volt. Elméje csakis Istenre irányult, igy semmi sem tudta öt ebböl kimozdítani. Azt szokták mondani, hogy az odaadásra egy másik szó az összeszedett elme (one pointed mind). Amikor az elméd csakis Istenre irányul, akkor eggyé válsz Vele.". Sri Swami Vishwananda

2011. december 31., szombat

Szwámi Vishwananda mégegyszer 2012-röl



Szwámi Vishwananda tegnapelötti Darshan-beszédében még a következöket mondta 2012-vel kapcsolatban: "Az elkövetkezendö évben imádkozzatok többet, hogy ezzel is segitsétek átalakítani a sok negativitást. Már eleve az, hogy mindenki hisz benne, hogy 2012 egy nehéz év lesz, ezzel sok félelem és pánik keletkezik. Ezért fontos, hogy mindenki segítsen abban, hogy a pozitivitás erösödjön és magunkat Istenre összpontosítsuk az ima, a meditáció és a Japa (Isten valamelyik nevének folytonos ismétlése) segítségével." Sri Swami Vishwananda

Boldog ùj Esztendöt, eröt és hitet kívánunk minden kedves blog olvasónak!

2011. december 30., péntek

Mit mond Szwámi Vishwananda 2012-röl

2011 májusában készült az alábbi interview:
Kérdés: Közeledik 2012, s egy jó ideje már rengetegen beszélnek eljövendö katasztrófákról és az emberiség pusztulásáról. Tudnál-e mondani valamit azoknak, akiket félelemmel tölt el a közeljövö?
Szwámiji: Szeretem ezt a kérdést, mert  mindenütt s mindenkor ezt teszik fel. Nem kell semmitöl sem tartani. Természetesen változik a világ, és a világ elötte is mindig változott. Isten nagyon szeretei ezt a világot. Természetesen, néha ad egy legyintést, egy pofont a rossz gyerekeknek, hogy emlékeztesse öket a kötelességükre, de ezt nem durván teszi. Vannak, akik azt hiszik, hogy eljön a világ vége. Mit lehet tenni? Há' Istennek, ma május 27.- e van. Van egy keresztény szekta Amerikában, akik azt hiszik, hogy május 31.-én jön el a világ vége. Ezt olvastam egy újságban, amikor Izraelbe utaztam...nevettem rajta. És nagyon jól ki tudják fejteni ezt az embereknek. Tudományosan is megmagyarázzák. De mi értelme? Úgyanígy van ez 2012-vel is. 2012 el fog jönni. Dolgok fognak változni, dolgok fognak történni a világban, már most is történnek. És még több minden fog történni a jövöben. De a világ megmarad. Egy mások embercsoport azt hiszi, hogy pontosan 2012 december 21.-én megvilágosulnak. Nagyon jó ebben hinni. Ha erösen hiszel benne, meg is fog történni ès Isten nem fog visszautasítani. De ahhoz, hogy ez megtörténhessen, teljesen át kell adnod magad, testestül lelkestül át kell adnod magad Istennek. Ezt nevezzük önátadásnak."

2007 júliusában Friedrichshafen-ben adott Satsang során a következöket mondta Szwámiji ugyanezzel a témával kapcsolatban:
"Gondolkodtam azon, hogy miröl beszéljek: van egy dolog, amit nagyon érdekesnek tartok. Az elmúlt idöben, ha Satsangot adtam, sokszor felmerült ez a kérdés: Mi fog történni 2012-ben? Mit gondoltok, mi fog történni 2012-ben? Biztos vagyok benne, hogy valamennyien sokféle jóslatot és jövendömondást hallottatok már 2012-vel kapcsolatban, igaz? Például, hogy mindenki meg fog világosulni, ami egy nagyon jó dolog. Vannak, akik azt hallották, hogy a világnak 2012-ben vége lesz, ami viszont egy rossz dolog. S aki sportosabb, az azt hallotta, hogy 2012-ben Olimpiai Játékok lesznek. MIndezen emberek közül, azokat találtam boldog embereknek, akik azt hallották, hogy megvílágosulnak. Azok közül is láttam boldog embereket, akik azt hallották, hogy 2012-ben vége lesz a világnak. És azok is boldogok, akik tudják, hogy 2012-ben megrendezésre kerülnek az Olimpiai Játékok. Nagyon jó, ha az emberek boldogok! S vannak néhányan, akik nagyon félnek 2012-töl. Emiatt depresszióba esnek. Ha azt mondom, hogy ez igaz, mert lesznek Olimpiai Játékok, erre azt válaszolják, hogy 'De jó!' Az is igaz, hogy 2012-ben lesznek emberek, akik megvilágosulnak, mert nap mint nap világosulnak meg emberek. Az is igaz, hogy a világ a vége felé halad, mert nap mint nap egy kicsit idöben halad elöre a vége felé. Amikor azt mondom az embereknek, a világ nem fog úgy véget érni, mint ahogy azt az emberek hiszik, azt látom, hogy ez elszomorítja öket. Ha azt mondom, hogy semmi sem fog történni, akkor azt kérdezik: 'Miért nem fog történni semmi?' Ne gondoljátok azt, hogy a megvilágosulás csak úgy megtörténik (Szwámi csettint az újjaival). Keményen meg kell dolgozni érte. Nagyon örülök annak, hogy sokakban megvan az elhatározás, hogy 2012-ben elérik az Istenmegvalósulást, ez nagyon jó. Ez az elhatározás el fog vezetni oda, de ne higgyétek azt, hogy ölbe tett kézzel  fog ez megtörténni. Tenni is kell érte valamit. Ha van benned elhatározás, akkor tenni is kell érte valamit. Mondok egy példát: meg volt benned az elhatározás, hogy ma ide elgyere. Van aki ezért 500 km-t utazott, van aki 200 km-t. Elhatároztad, hogy eljössz és eljöttél. Hasonlóképp megvan benned az Istenmegvalósulás, vagy a megvilágosodás, az önmegvalósulás iránti elhatározás. Most rajtad áll, hogy dolgozz ezen. Ne várd azt, hogy majd 2012-ben Isten azt mondja: "Ok, annyira szeretem öket, hogy csak úgy megadom nekik az önmegvalósulást. Egy dolgot tudnotok kell. Isten mindent a maga idejében ad meg, akkor, ha kezelni tudod azt. Nem fog neked adni valami, ami nagy zürzavart okozna benned. Nem fogja neked megadni az önmegvalósulást, addig, amig nem tudod kezelni azt, csak azért hogy elmondhasd magadról, hogy "Én önmegvalósult vagyok."Ez nem így müködik. Nagy felelösséggel jár és bizonyos megtisztulásokon keresztül kell menned, hogy megkaphasd. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a világ 2012-ben véget ér, persze hogy véget ér, mert mindaz a negativ tulajdonság, ami az emberekben van, az is egyszer véget ér. De hogy ez mikor következik be, hogy 2012-ben vagy késöbb - ez minden egyes ember saját sorsán múlik, mert a spiritualitás egy individuális út. Persze hogy a Mester ezt megvalósíthatja. Amikor a tanítvány erre valóban készen áll és komolyan akarja, elég a Metser egyetlen érintése, hogy a tanitvány megvalósuljon. De mint ahogy már mondtam, ehhez meg kell hogy legyen benned az elhatározás. "Sri Swami Vishwananda

2011. december 28., szerda

2011. december 23., péntek

"...Én vagyok az Út"

"Jézus az mondta, hogy minden út rajta keresztül vezet, "Én vagyok az Igazság, Én vagyok a Fény, Én vagyok az Út." Gondoljátok, hogy amikor Jézus ezeket a szavakat mondta, akkor fizikai formájáról beszélt? Nem, nem arról beszélt, hanem magára Krisztusra gondolt, aki ott él minden emberben.Ennek a Krisztusnak életre kell kelnie bennünk és miközben megértjük azt amit mondott, át kell ültetnünk azt a gyakorlatba. "Áldottak a lelkiekben szegények, mert Ők meglátják Istent!" Csodálatos, úgye? Amikor tiszta a szivünk. Amikor a sziv megtisztul minden negativitástól, amit mi magunk teremtettünk, ha megtisztult a sziv, akkor átragyog rajta Isten fénye! Meditálj tehát és zengesd Isten nevét. Énekeld azt, hogy 'Szeretet vagyok!' Tedd ezt mindig' Amikor az elméd nyugtalan, amikor fáj a szived, énekeld ezt hangosan. Ez el fogja csendesiteni az elmédet.
Eleinte ismételd hangosan, azután csak gondolatban, mig az szavak el nem jutnak a szivedhez és a sziv azután magától ezt fogja lüktetni, 'Szeretet vagyok!'" Sri Swami Vishwananda

2011. december 21., szerda

Isten utáni vágyakozásról

"A szeretet örömteli is lehet. Nem kell, hogy mindig fájdalmas legyen. Létezik a misztikus öröm, a szeretet misztikus formája, ami még a fájdalomban is fellelhető. Ez nem az a fajta fájdalom, amikor azt mondjuk, hogy 'Jaj, fájdalmam van.' , mert például 'tegnap ott azon a helyen nagyon beütüttem magam és ezért most ott nagyon fáj."Nem a fizikai fájdalomról beszélek és nem is az emocionális fájdalomról, amit az ember az elméjében teremt, mert éppen szenvedni akar. A szeretet fájdalma nagyon intenziv. A szentek ismerik ezt. A szivük azért sóvárog, hogy Istent átélhessék. Sirnak Isten után. Olvassátok el Szent Ferenc életét. Tudjátok, hogy milyen sokat sirt? Persze Isten utáni vágyódás nem mindig ilyen intenziv. Most a szeretet fájdalmáról beszélek, de a példánál maradva, Szent Ferenc ezzel együtt nagy boldogságban is élt. A szeretet intenzitását meg lehet fájdalomként élni, persze ez nem igazából fájdalom, hanem valójában a szeretett Kedves utáni vágyódás." Sri Swami Vishwananda

2011. december 20., kedd

Karácsonyi üzenet

"Azt szeretném, hogy közületek mindenki érezze önmagában Isten szeretetét. Söt ne csak hogy magad is érezd, hanem válj e szeretet eszközévé és oszdd meg másokkal is. Adj mindenkinek a szeretetedböl. Nem kell, hogy megölelj valakit ahhoz, hogy Isten szeretetét megoszd valakivel. Pusztán arcod fényének ragyogása meg fog ragadni mindenkit, akivel csak utad során találkozol." Sri Swami Vishwananda
BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET MINDEN KEDVES BLOG-OLVASÓNAK!