2012. március 22., csütörtök

OM Healing csoport indul Budapesten

OM Healing vasárnap, Március 25.-én, este 7 - 8 óra között.
Helyszín: Budapest, Keleti Károly u. 21,  20-as csengő, II.e. 4 
Bejelentkezés nem szükséges, de kérjük gyere 10 perccel előbb, hogy pontosan tudjunk kezdeni. (A kezdés után már nem lehet bekapcsolódni!)
OM-Healing egy ősi csoportos gyógyító módszer, melyet Mahavatar Babaji adott át az emberiségnek, hogy egyensúlyt és egységet teremthessenek magukban és a világban.  Világszerte több mint 500 OM-Healing csoport gyűlik össze  rendszeresen, hogy az OM hangot zengessék és ezzel elősegítsék a Föld, önmaguk és az egész emberiség gyógyulását.
Személyes szinten az OM Healing, a fizikai, a mentális, érzelmi és spirituális síkokon egyensúlyt teremt. A gyakorlás során képesek vagyunk negatív érzelmeket elengedni, így a belső béke és szeretet megerősödik bennünk. Hozzásegít egy boldogabb élethez, javítja az egészséget és könnyebbé teszi a meditációt.

A Teremtés alapja a hang és a rezgés. OM a legősibb teremtő hang az egész Univerzumban. Az OM hangban az egész emberiség osztozik, vallástól és nemzetiségtől függetlenül. Az OM hang csoportosan egy bizonyos módon zengetve, a gyógyító folyamatok felerősíthetőek rezgések összehangolása által. Végső soron az OM Healing tisztítja a környezetet, összhangot és egységet teremt ember és környezete között.

Az OM-Healing az Atma Kriya Jóga része. Míg az OM-Healing nyilvános és csak csoportban végezhető, addig az Atma Kriya Jógát tanfolyamon lehet elvégezni. Atma szanszkrit eredetű szó, melynek jelentése: lélek, igaz önvalónk, szivünkben őrzött forrás, tiszta szeretet.
Atma Kriya jóga egy olyan rendszert ad át nekünk, ami a ma emberének életvitelét és szükségleteit veszi figyelme. Sri Mahavatar Bababji közvetlen tanítványát,
Szri Szwámi Vishwananadat bízta meg azzal a feladattal, hogy az Atma Kriya technikáját világszerte ismertté tegye.

2012. március 20., kedd

Egy csodálatos történet Krishna furulyájáról


"Létezik egy csodálatos történet Krishna furulyájáról. Tudjátok, hogy Krishna mindig egy furulyát tart a kezében és emögött van egy nagyon szép történet. Krishna nap mint nap kiment a kertbe és minden növénynek azt szokta mondani, "Szeretlek". A növények boldogan azt szokták válaszolni: "Krishna, mi is szeretünk téged." Egy nap Krishna nagyon izgatottan rohant ki a kertbe odament a bambuszfához és a bambusz ezt kérdezte tőle: "Krishna, mi a baj?" Krishna azt válaszolta: "Valamit kérnem kell tőled, de nagyon nehezemre esik." A bambuszfa így szólt: "Mond meg nekem. Ha tudom, megadom." Erre Krishna kimondta: "Szükségem van az életedre. Ki kell, hogy vágjalak." A bambusz elgondolkodott egy darabig, azután ezt kérdezte: "Nincs más választásod? Nincs más megoldás?" Krishna azt válaszolta: "Nem, nincsen." A bambusz azt mondta, "Rendben, odaadom magam neked." Így Krishna kivágta a bambuszfát, lyukakat vágott bele és minden egyes vágásnál a bambusz fájdalmában sírt. Krishna egy csodálatos furulyát faragott belőle. És ez a furulya mindig vele volt, a nap 24 órájában Krishnával volt. Még a Gopig is féltékenyek lettek Krishna furulyájára. Azt mondták, "Látod, Krishna a mi Úrunk, de mi mégis csak egy kis időt tölthetünk el vele. Ő viszont veled ébred, veled alszik és te mindig vele vagy." Így azután egy nagy megkérdezték tőle: "Meséld el nekünk ennek a titkát. Mi a titka,hogy az Úr ennyire dédelget téged?" És a bambusz így válaszolt: "A titka az, hogy én belül üres vagyok. És az Úr tehet velem amit akar, akkor játszik rajtam, amikor csak akar és amennyiszer csak akar." Ilyen a teljes odaadás: amikor az Úr azt tehet veled, amit akar, amikor csak akar és az Ő akarata szerint. S tudjátok, ettől nem szabad félni, hanem csak oda kell hogy adjátok önmagatokat. És valójában ki ez az "önmagunk"? Ő maga!" Sri Swami Vishwananda


2012. március 19., hétfő

2012. március 18., vasárnap

A Szeretet nagy Tanító 2. rész

"A harmadik jógaút a Raja jóga. A Raja jógának különböző formáit ismerjük. Ezekben jelen vannak a spirituális gyakorlatok, mint az Atma Kriya, Hatha jóga - mindezek a Raja jógába sorolhatóak. A Raja jógában elérheted a Samadhi állapotot. Ha komolyan végzed a Sadhana-dat, a spirituális gyakorlataidat, eléred a Samadhi állapotát. Mi a Samadhi állapot? Mondjuk van egy hegy:  van aki megmássza, van, aki odarepül és van akinek még a testét sem kell odavinnie, hanem akaratereje által ott terem. Számos nagy szent elérte ezt, hogy akaratuk segítségével egyszerre több helyen jelen tudnak lenni. Jézus is közéjük tartozott - egy ember, aki arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg szolgálóját, Jézus azt válaszolta: "Menj haza, és a szolgád meggyógyult."Ebben az állapotban megérintetted a Kozmikus Tudatot, megvalósítod Igaz Önvalód végtelenségét. Az utolsó jógafajta a Jnana jóga. Azt kérdezem tőletek: mi a Jnana jóga? - Kérem, válaszoljatok! (a hallgatóságból valaki azt mondja: tudás, tudni azt, hogy kik vagyunk). Igen, tudás. az Önvalóról való tudás. De az igazi Jnana jóga, mert nagyon sokszor az emberek azt gondolják, hogy a Jnana jógát könyvekből lehet elsajátítani, vagy gyakorlás által, de az igazi Jnana jóga azt jelenti, hogy megvan benned a bölcsesség és nem csak a tudás, hanem a bölcsesség, hogy az, amit keresel: a kezdet a vég és a vég a kezdet.A jóga felsorolt négy fajtája mindegyikével el lehet érni az önmegvalósulást, az Istenmegvalósulást. Mindenki szabadon megválaszthatja, hogy a jóga mely útját szeretné követni. A fő cél, hogy az Isteni Szeretet megébredjen bennünk, mert Szeretet nélkül semmire sem jutunk.Mind a négy jógairányzat kulcsa a Szeretet, ami ott van minden ember szívének mélyén.A Szeretet, ami mindent áthat, a Szeretet, ami a megszabadulásodhoz vezet. 


A Tanító nem azért van itt, hogy jó dolgokat adjon neked, hanem azért, hogy tanítson.
Sri Swami Vishwananda 



2012. március 16., péntek

A Szeretet nagy Tanító, 1. rész

Szwámiji Kenyában nevét viselő és általa támogatott jótékonysági program egyik gyermekotthonában készült a felvétel az elmúlt évben.


"Négy fajta jógairányzat létezik - Bhakti jóga,  Jnana jóga, Karma jóga és Raja jóga. A jóga mind a négy fajtája az önmegvalósuláshoz vezet. Mi a Karma jóga? Önzetlen szolgálat - van aki azt mondja, hogy a munka. De az csak a Karma-t jelenti, nem pedig a jógát. A Karma jóga önzetlen szolgálatot, önzetlen segítséget jelent. Mit jelent az önzetlen szolgálat? Az emberek sok szolgálatot tesznek, de az önzetlen szolgálat az nagyon ritka. A Bibliában egy helyen Jézus azt mondja: "Amit a jobb kezeddel adsz, arról ne tudjon a bal ". Az önzetlen szolgálat azt jelenti, ha valamilyen szolgálatot teszel, miután megtetted, azonnal felejtsd el. Tényleg elfelejti az elménk? Nagyon ritkán. Mert tudjátok, ha valaki tesz valamit, mindig ott van benne az elvárás. Ha csak egy "köszönöm" is az elvárás. Nagyon sokan megharagszanak, ha a segítségnyújtás ellenében nem kapnak legalább egy köszönetet. Azt gondolják magukban: 'Segítettem és még csak meg sem köszönte!' De ez nem önzetlen szolgálat - ha segítettél valakinek, azonnal felejtsd el. Mélyen belül magadban Istent szolgálod, amikor segítesz, de közben ne engedd, hogy a büszkeség felülkerekedjen benned. Töröld ki teljesen a fejedből az elvárást - és akkor beszélhetsz önzetlen szolgálatról. A következő jóga fajta a Bhakti jóga, ezt tartják egyike a legegyszerűbb jógafajtának. A Bhakti-ban, ha te megteszed az első  lépést Isten felé, Ő tíz lépést fog tenni feléd. Ebben a jógában ismered életed célját. A Karma jógában haladnod kell a célod fel, meg kell másznod a hegyet, hogy feljuss a csűcsra, míg a Bhakti jógában helikopteren repülsz a hegy felé." Sri Swami Vishwananda



2012. március 15., csütörtök

2012. március 13., kedd

2012. március 11., vasárnap

Ismét Atma Kriya Jóga tanfolyam Budapesten




„Atma Kriya Istennel való egység megtapasztalásának legerőteljesebb és leggyorsabb útja.” Sri Mahavatar Babaji

Atma szanszkrit eredetű szó, melynek jelentése: lélek, igaz önvalónk, szivünkben őrzött forrás, tiszta szeretet.
Ahhoz, hogy a lélekkel, a tiszta szeretettel ismét kapcsolatba léphessünk, szükségünk van egy eszközre. Ehhez a különböző korokban különböző tudományosan megalapozott jóga technikák álltak a rendelkezésünkre. Atma Kriya jóga egy olyan rendszert ad át nekünk, ami a ma emberének életvitelét és szükségleteit veszi figyelme. Sri Mahavatar Bababji közvetlen tanítványát, Sri Swami Vishwananadat bízta meg azzal a feladattal, hogy az Atma Kriya technikáját világszerte ismertté tegye. Az Atma Kriya Institut által kiképzett és diplomát szerzett tanítók oktathatják az Atma Kriya jógát. Mahavatar Bababji neve bizonyára sokak számára ismert Paramahansa Yogananada: „Egy Jógi Önéletrajza” című könyvéből. Az Atma Kriya alapja Bhakti. A Bhakti odaadást, a szeretet legnemesebb formáját jelenti. Ez a szeretet ott lakik mélyen minden ember szívében. Ősi indiai írások a Bhakti 9 formáját különböztetik meg. Az Atma Kriya jóga gyakorlatai úgy épülnek fel, hogy a gyakorlatok a 9 forma valamelyikéhez kapcsolódnak és a gyakorlással elősegítik e tulajdonságok elmélyülését.
Az Atma Kriya technika tartalmaz Mantrákat, légző gyakorlatokat (Pranayama), Asanas (testgyakorlatokat), meditációkat, OM-Healing-et (csoportos öngyógyító technika) és végül a Shaktipath-ot, ami beavatást jelent. A felsorolt gyakorlatok létünk valamennyi szintjén, tehát fizikai, energetikai, érzelmi, szellemi, valamint spirituális szinten átfogó fejlődést hoz a gyakorló számára. Ez a változás Istennel való egységünk megtapasztalásának kezdetét jelenti.
A tanfolyam időtartama 2,5 nap. A tanfolyam elvégzésével a tanítvány képes lesz az elsajátított technikákat önállóan gyakorolni. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a közös gyakorlás nagymértékben segít a gyakorlatok elmélyítésében, az ismeretek bővítésesben, ezért lehetőség van a tanárral való rendszeres gyakorlásra (kb. 6 hetente).
Az Atma Kriya elsajátításához nem szükségesek előzetes jóga illetve meditációs ismeretek.
A Shaktipath beavatásra a tanfolyam végén kerül sor. Ez a beavatási forma nagyon ritka, hisz közvetlenül egy élő mestertől, Mahavatar Babajitól kapja meg a tanítvány a tanáron keresztül. Az energiaátadás teljesen biztonságos. A beavatással a tanfolyam során elsajátított technikák és a Kundalini Shakti aktívvá válik, és ez felgyorsítja az önmegvalósulás folyamatát. A Shaktipath aktivizálja energiatestünk központjait, a csakrákat, segít kiegyensúlyozni az idegrendszerünket és érzelmi, valamint mentális szinten gyógyítja a testet. Ennek következtében jobb egészségnek örvendhetünk, tudatosabbá válunk és mélyebben átélhetjük az isteni szeretetet. Ezen felül védelmet nyújt a tanítvány számára.
A tanfolyam ára: Euro 150,- vagy annak megfelelő HUF. (Tartalamazza a 2,5 napos intenziv tanfolyamot, kézikönyvet,Shaktipath beavatást, renszeres közös gyakorlást, kb. 4-6 hetente).
Tanfolyam időpontja: 2012, Március 23.-25. (pé. du. 6-tól, szo. és va. de.10-től).
Jelentkezni lehet  az Atma Kriya Jóga oktatónál Böhm Márta: E-Mailben: marthaboehm@gmx.net vagy mobil:on: 0043/699 11 63 67 68
További információ: http://www.atmakriya.org/  (a magyar nyelvű honlap előkészületben!)

2012. március 10., szombat

Ha Ő kivesz belőlünk valamit, engedd, hogy tegye, 3. rész

"Ő teremt mindent és Őhozzá tér vissza minden. Minden Belőle születik és minden Őhozzá tér vissza. Nincs értelme Neki ellenállni. Próbálkozhatsz élet élet után, de a végén Ő fog nyerni. A te igaz önvalód fog nyerni. Te az Ő része vagy. Az óceán egy cseppje vagy, de nem maga az óceán és nem is lesz soha az, mert mindig ez a csepp leszel. Amikor a csepp elvegyül az óceánban, megszűnik cseppnek lenni, mert hol a csepp és hol az óceán? Amíg nem váltál eggyé az óceánnal, szeresd Őt, szolgáld Őt és élvezd Őt. Ez az, amit te tudsz megtenni.  Mindaz amit teszünk az az, hogy kifejezzük iránta szeretetünket, kifejezzük, hogy mennyire akarjuk Őt, hogy mennyre meg akarjuk Őt valósítani." Sri Swami Vishwananda

2012. március 9., péntek

Ha Ő kivesz belőlünk valami, engedd, hogy tegye, 2. rész

"Lemondóvá kell válnod és odaadóvá. Ha átadod magad Istennek, nem kérdöjelezed meg Őt.
Nem kérdezed azt, hogy miért van ez vagy az úgy meg úgy. Egyszerüen elfogadod, mert bizonyos vagy afelöl, hogy  Ő  veled van. S eljön abban a formában, ahogy hivod  Őt. Ha Istent Nrsinghadev formájában tiszteled, akkor Ö abban a formában fog megjelenni. Ha Jézust szereted, akkor  Ő  Jézusként fog eljönni. Mialatt keresztülmész ezeken a megtisztulási folyamatokon, tudd, hogy Isten a hozzád közel álló formájában ott van melletted. Istent nem korlátozza a forma.  Ő határtalan. Ezért Isten. Ha Istent korlátokhoz lenne kötve, akkor nem lenne Isten. Csak egy, az elme által megformált Isten lenne, de Isten nem ez. Még ha formát is adsz neki,  az sem az.  Ő  túlmutat az egész teremtésen.  Ő túlmutat azon, amit az elme teremt. Mint ahogy a Biblia mondja: "Add vissza Istennek azt, ami Istennek jár". S mi az, ami az  Ővé? minden. Az elme azt sugallja nekünk, hogy van, ami a miénk. Tegnap már beszéltem erröl, hogy amikor megszülettünk semmink sem volt és amikor eltávozunk, akkor se lesz semmink.
 Minden, amit a magunkénak hiszünk, az valójában Istené. Ő teremtett mindent és minden Őhozzá fog visszatérni." Sri Swami Vishwananda

2012. március 8., csütörtök

Ha Ő kivesz belőlünk valami, engedd, hogy tegye, 1. rész


"Ha Ö kivesz belőlünk valami, engedd, hogy tegye. Amikor kivesz belőlünk valamit, helyébe isteni szeretet kerül. Érezni fogod magadban ezt a kozmikus szeretetet. Érezni fogod magadban Isten hatalmas Szeretetet és amikor ebben a szeretetben vagy, sírsz, nevetsz és még csak nem is fogod elmével felfogni, hogy mi is történik veled. Engedd hogy történjen, ne kételkedj benne és hagyd hogy Isten Szeretete teljesen eluralkodjon benned. Addig, amíg  elmével akarod felfogni Isten Szeretetét, képtelen leszel felfogni. Csak ha átadod az elmét, akkor leszel képes megérteni ezt a Szeretetet. Nem tudod analizálni és megérteni Őt, mert  ésszel Ö fel nem fogható." Sri Swami Vishwananda

2012. március 5., hétfő

2012. március 1., csütörtök

A böjti időszak


"Miért böjtölünk? Miért olyan fontos a böjt? Istennek tetsző dolog? Örömünket leljük benne? Vannak, akik azért böjtölnek, mert azt mondják, hogy a böjt ideje alatt többet gondolnak Istenre. Vannak akik azért böjtölnek, hogy lefoggyanak, tehát diétáznak Mind a két esetben rossz a megközelítés, mert amikor böjtölünk, mi is történik velünk? Azt mondjuk magunkban, hogy jó, bizonyos dolgokat elengedek, de nem csak a böjti időszakban kell dolgokat elengedni. Dolgokat tényleg el kell engedni, nem pedig gondolkodni azokról, vagy örülni annak, hogy mi jön a böjt után. Nem. Én ezt nagyon gyakran mondom, mint tudjátok az emberek ugyan ma böjtölnek, de gondolatban már a holnapban vannak: "Mit fogok enni, mivel fogom megszakítani a böjtömet?" Ez pedig helytelen, ez nem böjtölés. Ha ezért böjtöltök, hogy lefoggyatok, persze hogy le fogtok adni néhány kilót. De ha az önvalóért böjtöltök, annak felemelkedéséért, az az igazi böjti időszak, ami mindenek felett áll és ami minden vallásban jelen van az ünnep időszakában. Ezt nem csak a  hinduizmusban, a kereszténységben és a moszlém hagyományokban találhatóak meg, hanem mindenhol, hisz a böjtölés nagyon fontos." Sri Swami Vishwananda

2012. február 28., kedd

Isten nevének ereje

 "Ha azt akarod, hogy az elméd elcsendesedjen, akkor Isten nevét ismételd. Tudjátok, Isten neve egy misztérium. Ahogy a Bhavagad Gitában meg van írva: “Még a legnagyobb szentek sem képesek megérteni a nevemet” . - ilyen nagy erővel bír Isten neve. Miért ábrázolják a szenteket meditációban? Mit lehet megtapasztalni a meditációban? A meditációban, amikor az elme elcsendesedett, kapcsolatba lépsz, személyes kapcsolatba kerülsz Istennel és ez nem egy külső, hanem belső megtapasztalás. És ez a belső kapcsolat a legcsodálatosabb és legerőteljesebb, amit ember valaha is átélhet. Életek hosszú sorozatán keresztül az ember keres és újra meg újra emberként megszületik, köt bennünket a rnanubandhana, ami röviden karmának nevezünk. Kötnek bennünket bizonyos tettek, amiket korábbi életeinkből magunkkal hoztunk és ezek nem engedik, hogy szabadok legyünk. Persze, sok helyet fel lehet keresni, sok felé el lehet utazni, de ha nem szánsz időt arra, hogy befelé menj, nem fog segíteni neked az a sok keresés és sok utazás. "Ha a Gangesz vizében, vagy más szent folyóban megfürdesz, egy élettől tisztulsz meg." - így tartják. de ha Isten nevében  fürdesz, legyen az Isten bármelyik megnyilvánulási formája. legyen az Jézus, Mohamed, Ráma, Krishna, vagy egy istennő - tehát ha az Ő nevükben mártózol meg, úgy sok születéstől tisztulsz meg. A sok emberi nyomorúság megszűnik, ha Isten nevét zengeted. Bizonyos lehetsz a megszabadulásban, ha valóban kapcsolatba lépsz a benned lévő Istennel. És innen ered a Kriya." Sri Swami Vishwananda