2013. május 23., csütörtök

Ma ünnepeljük Narasimha földi megjelenését

Az alábbiakban Szri Szwámi Vishwananda beszédéből olvashatunk részletet, melyet Narasimha megjelenésének megünneplése alkalmából 2009-ben mondott.
"Jai Gurudev!
Ma ünnepeljük az Úr Narasimha Dev körülbelül 30 000 évvel ezelötti megjelenését. Mint tudjátok, Isten mindig megvédi híveit és különfböző formát ölt, hogy védelmezze a bhaktáit. (híveit).
Így Narasimha Dev oroszlánként jelent meg, illetve félig oroszlán és félig ember formát öltve teljes isteni mivoltában jelent meg. Amiért pedig eljött a követkető: Volt egy démon akit Hiranyakashipu
-nak hívtak. Imádkozott és megkapta az áldást, hogy semmi sem lesz képes megölni őt - sem  egy fegyver, sem Isten, sem pedig egy állat. Így az áldás által legyőzhetetlenné vált. Azt az ígéretet is megkapta, hogy nem lehet őt megölni sem nappal, sem pedig éjszaka. Mi maradt még hátra? Az áldás révén úgy tűnt, hogy halhatatlanná vált. A hívőket elkezdte zaklatni: ha meglátott egy istent ábrázóló szobrot, azt elvette az oltárról és helyébe a saját képmását helyezte el. Egyébként mindketten, Hiranyakashipu és fiútestvére Hiranyaksha elvették a szobrokat és kényszerítették az embereket, hogy hozzájuk imádkozzanak.
Látva mindezt, az akkor élő szent emberek fohászukkal Narayana-hoz fordultak: " Úrunk, várunk Téged, mikor jössz el? Azt ígérted nekünk, hogy bármikor ha a bajban hívjunk Téged, eljössz a mi megmentésünkre." Tudjátok, Isten mindent a maga idejében tesz meg. Néha ezt nehezen értjük meg. Egyet tudunk tenni, mégpedig, hogy hiszünk az Ő akaratában; hiszünk abban, hogy bármit is tesz, az helyes." Sri Swami Vishwananda

2013. május 22., szerda

Bhu Devi - A Földanya - 2 napos Tűzszertartás a Földanya megsegítéséért


Ez évben május 24.-25. között kerül sor a Bhu Dévi Yagna-ra, arra a tüzceremóniára, amelyet Szri Szwámi Vishwananda minden évben a Föld bolygó megsegítéséért tart. Az alábbi mantrát 10.008-szor recitálják a résztvevők:
Om Sheem Hreem Kreem Shreem
Sri Devi Bhurmavatiye Namaha
Swaha
Szwámi elmondta, hogy ezt a mantrát lehet napjában 36-szor elmondani. Segít bennünket abban, hogy feladjuk az egonkat és a büszkeségünket, valamint segíthet abban, hogy anyagi és spirituális javakat szerezzünk.
Egy Darshan során Szwámiji a gondolatok erejéről beszélt: ".... Amikor negativ gondolatokat táplálunk, persze, hogy negativ dolgokkal fogunk szembesülni. Ha reggel már úgy ébredünk, hogy gondterhelten azt kérdezzük magunktól: ' Vajon mit fog már megint hozni ez a nap?', akkor persze hogy nem várhatjuk el, hogy aznap boldog pillanatokat éljünk meg. Sokkal jobb, ha a napjainkat örömtelien és kiváncsian kezdjük és ezt az életörömet kisugározzuk magunkból. Ha alapjaiban ezt a rezgést továbbítjuk magunkból, ezzel a bolygónk gyógyulásáért és pozitív fejlődéséért teszünk valamit. Ezzel gyógyítjuk a Földet és segítjük, hogy sugárzóvá váljék. Szwámiji többször is kihangsúlyozta, hogy a Világegyetem valamennyi bolygója közül a legszebbiken élhetünk, s hogy ehhez a szépséghez mi is hozzájárulhatunk, mégpedig úgy, hogy nem csak a külsőben teremtjük meg a szépet, hanem belül, önmagunkban is." Sri Swami Vishwananda

2013. május 21., kedd

Satsang



Szrí Szwámi Vishwananda az elmúlt hétvégén adott Satsang-jából részlet.

Meg kell tanulnuk mindent örömmel csinálni, vagy csak azt csináljuk, ami örömet szerez? 

Olykor olyan dolgokat is tennünk kell, ami nem okoz öröet, de mindig próbáljuk meg mindenben, amit teszünk örömünket lelni. 

Hogyan segíthetünk másoknak imánk által?
Imádkozz, de ne koldulj.

Szolgáljak akkor is, ha kihasználnak?

Ha az ember elkötelezi magát a szolgálatra, mindegy hogy kihasználják, vagy sem. De ha az ember azt érzi, hogy annak dacára, hogy teljes erejével a másikat szolgálja, ö viszont ezt nem értékeli és nincs meg benne a késztetés arra, gogy elfogadja a szolgálatot, akkor jobb, ha az ember visszavonul. Ilyen esetben a szolgálatot csökkenteni kell,  s így a másik idövel majd elkezdi értékelni a segítséget.

2013. május 16., csütörtök

Csak szeress!

"Mindig mondom és mindig ismételni fogom: "Ha te megteszed a tőled telhetőt, akkot Isten fog hozzád sietni." Úgy tartják:"Tégy meg egy lépést Isten felé és Isten száz lépést fog tenni te feléd.” Ez bizony igy van. Abban a pillanatban, amikor őszinte vagy önmagaddal szemben és megteszed ezt az egy lépést, Ő a kegyelmében fog részesiteni. A kapu szélesre kitárul és látni fogod, amint az Úr elében siet! Tudjátok, hogy milyen csodálatos megtapasztalni ezt? Hogy milyen örömteli! Szavakkal nem lehet kifejezni. Csak azt a szót tudom használni, hogy örömteli, de ez annál sokkal több. Szavakkal nem kifejezhető! Az elmének csak egy elképzelése van arról, hogy milyen az, amikor valaki folyamatosan, örök szeretetben él. Lenyügőző! Ez a fajta szeretet feltétel nélküli. Nincs benne elvárás, nem akar érte cserébe semmit. Csak árad, folyamatosan árad. Váljatok ennek eszközévé, valamennyien! Ne féljetek kitárni a sziveteket, ne féljetek, hogy megbántanak. Csak szeressetek, magáért a szeretetért. Szeressetek, csak azért, mert e szeretet vagytok. Csak szeressetek, mert a szeretet forrása ott van bennetek." Sri Swami Vishwananda

2013. május 15., szerda

A szeretet nyelve

A szeretet olyan nyelv, amit szavakkal nem lehet kifejezni, csak érzeni lehet. Ez az a nyelv, melyet az anyák értenek. Amikor az úlszülött csecsemő meglátja a napvilágot, még nem tud beszélni. A kommunkáció szivtől szivhez történik és ez az igazi nyelv. Ez a szeretet nyelve, a lélek nyelve. Az élet ezen nyelv nélkül, szeretet nélkül haszontalan lenne. Még ha valaki nem is érzi a szeretetet magában, a szeretet egy bizonyos fokig benne van, mert szeretet nélkül semmi sem létezhetne. Az élet szeretet nélkül olyan mint  a föld, amit meg akarsz munkálni, de az terméketlen marad. Amikor az életben a szeretet egy kis mértéknem van jelen, ezt nevezzük örömnek." Sri Swami Vishwananda

2013. május 14., kedd

Miért olyan nehéz elengedni az elmét

"Miért zavar bennünket mindig az elme? Miért is olyan nehéz elengedni ? Azért, mert szeretjük a korlátainkat. Szeretjük bekorlátozni magunkat és szeretünk a korlátaink között mozogni. Amikor elemezzük önmagunkat, bizony felismerjük önnön korlátainkat és egy hang azt mondja bennünk "Ébredj már fel! Létezik még valami, ami nagyobb ennél." De az elme korlátolt és azt hiteti el veled, hogy az minden, amit az elmével képes vagy felfogni. Ezt a játszmát játsszuk és nem is igen akarunk kilépni belőle. Megkötjük magunkat, mint ahogy egy állatot is megkötve tartanak és így rójuk köreinket. Mindig ugyanarra a helyre jutunk vissza. Így tartja sötétségben az elme igaz önvalónkat." Sri Swami Vishwananda

2013. május 12., vasárnap

Anyák napjára

  • "Isten megteremtette az anyákat, mert Ő nem tudja mindenütt szolgálni teremtését." (felirat egy templom falán)
    “God created mothers because He cannot be everywhere to serve His creation.” (source: from the boundery of a church)

2013. május 11., szombat

A belső csend megtapasztalása

"Ülj le, csendesedj el és menj befelé; egy mélybbre és mélyebbre, míg önmagadra nem lelsz - itt a teljes csendet tapasztalhatod meg! Ott belül ebben a csendben meghallod Isten hangját, azután hallod saját belső hangodat. Ez pedig Isten hangja. És amikor meghallod, ne kételkedj benne!" Sri Swami Vishwananda

2013. május 10., péntek

Próbáljuk meg Isten helyébe képzelni magunkat. Hogyan látnánk a világot?


"Próbáljuk meg Isten helyébe képzelni magunkat. Hogyan látnánk a világot? Az emberi elme szeret mindenről ítélkezni. Azt hisszük, hogy Isten bünteti az embert, hogy Isten ezt meg ezt teszi velünk. De Isten nem ilyen. Ez mind mi vagyunk. Mi vagyunk azok, akik így vagy úgy látják a dolgok és azokat megítéljük. De Isten nem úgy lát, ahogy mi látunk. Ha egy ilyen tudati szintet elérnétek, nem különböztetnétek meg  többé a jót meg a rosszat. Minden semlegessé válna. Próbáld meg tehát ezt minden nap gyakorolni. Képzeld el magad Istennek! Figyeld magad, hogy a negatívitást látod-e vagy mindenkit Istennek, a te igaz önvalódnak látsz-e.  Ha ezt gyakorolod minden nap, biztos vagyok benne, hogy eljön az az idö, amikor nem fogsz többé különbséget tenni. Mindenütt Isten békéjét fogod megtapasztalni. Bárhová mész, bárkivel beszélgetsz, ott lesz a béke, ott lesz a szeretet.És ez az, amit mindenki keres. Tehát nézd a világot ezen a tökéletes elmén keresztül. Elméd ne ítélkezzen és ne tegyen különbséget jó és rossz között. Láss mindent Istennek, lásd mindenben Istent. S hagyd, hogy ez a szeretet mindenre kiáradjon. Egyszerű, nem?" Sri Swami Vishwananda