2016. november 11., péntek

Az önzetlenségről

"Nem jöhet létre egység, ha te magad nem változol. Mindig magaddal foglalkozz. Mondhatod erre azt, hogy ez önző dolog, de az önzőségen keresztül tanulsz meg önzetlenné válni, mert amikor felismered, hogy mi van benned, nem fogod magadnak megtartani. Tovább fogod adni és segíteni fogsz embertársaidnak." Sri Swami Vishwananda

2016. november 10., csütörtök

A szeretet a legfontosabb

"A szeretet a legfontosabb dolog és mindannyian ezen Isteni Szeretet hordozóivá kell hogy váljunk. S ahhoz, hogy azzá válhassunk, először is fel kell ismernünk a szeretet fontosságát, mert csak a szeretet az, amin keresztül a világ változni tud. Csak a szeretet az, ami képes harmónát és békét teremteni. A szeretetnek sok aspektusa van és az egyik közülük a harmónia, a másik pedig az egység. Miként Krishna mondta a Gitában: Egy igazi jógi először engem kell hogy önmagában megvalósitson, azután pedig a  megvilágosult önvalón keresztül engem mindenben meglátnia. Mint ahogy tegnap Krishna furulyájának története kapcsán mondtam: csak önmagunkat kell átadni. Csak ezt kell tennünk! Adjátok át magatokat Isten kezébe. Legyetek készek, hogy mindig Isten hirnökei legyetek. Váljatok az Ő eszközévé és árasszátok e Szeretet a világba." Sri Swami Vishwananda

2016. november 6., vasárnap

Mit jelent a Darshan?

Részlet egy Darshanból:
https://www.youtube.com/watch?v=fH3J834gcb0

A Darshan egy megvalósult mesterrel való személyes találkozást jelent.Paramahamsza Vishwananda a világ minden részén ad darshant. A darshan szanszkrit eredetű szó jelentése "látni". ParamahamszaVishwananda a Darshan során mindenkit személyesen megáld, tiszta tekintetében és mosolyában elmerülve mindenki átélheti a feltétel nélküli szeretet ajándékát. A képsorok magukért beszélnek...
A Mestertől kapott Darshan illetve áldás segít, de nem vezet "megvilágosodáshoz". Nem helyettesíti a meditációt vagy a napi spirituális gyakorlatokat. Jelentős segítség lehet azonban a spirituális fejlődés útján a Darshan alatt megtapasztalható béke ereje, amihez a zene és Isten nevének zengetése is hozzájárul.

"Jézus azt mondta: "Én vagyok az Út, az Igazság és a Fény". A tudatosság énjéről van szó, a Krisztustudatról, ami vezeti az emberiséget. Igen, minden egyes embert. Ez a tudat mindannyiotokban megvan. Arra vár, hogy aktívvá váljon. Nagyon jó, ha eljöttök Darshanra, nagyon jó, hogy leültök és meditáltok. De ezt ne csak ilyenkor tegyétek, hanem mindíg!  Amikor részesülsz az áldásban – prana hooti-nak hívják– fényt fogadsz magadba és egyben a benned lévő fény válik aktívvá. Ez az, amit én tudok tenni értetek,  a többi rajtatok múlik. Veszem az ételt, az összeaprítom, lepürézem, a szádba adom, de helyetted nem tudom lenyelni. Tudjátok, azt is boldogan megtenném. De a folyamat ezen része rajtatok áll.  Gyakran felmerül a kérdés: "Próbálkozunk, de nem történik semmi". Emlékezzetek arra, amit azt imént mondtam - amikor gyakoroltok és próbálkoztok, de közben elvárás van bennetek, akkor soha nem fog tudni sikerülni! Mert elmédet teljesen ki kell űríteni. Gondolatok felmerülnek, hagyd, hogy jöjjenek és el is menjenek - ne tápláld őket.   Te nem az elme vagy, te nem a gondolataid vagy - te ennél több vagy! " Sri Swami Vishwananda

"A küldetésem, hogy megnyissam az emberek szívét és ráébresszem őket arra, hogy a Végtelen Szeretet bennük van és hogy milyen egyszerű ezt a szeretetet másoknak feltétel nélkül átadni." - Sri Swami Vishwananda

A Szeretet Bölcsessége

2016. november 5., szombat

Paramahamsza Vishwananda Budapestre látogat

Nagy örömmel tudatjuk, hogy Paramahamsza Vishwananda 2017, január 22.-én Budapestre látogat és ez alkalomból Szatszangot és Darshant fog adni.
Mindkét programra már lehet az alábbi linken regisztrálni. Itt megtalálható a programmal kapcsolatos minden információ.

http://bhaktimarga.hu/darshan/

A regisztráció kötelező!

Mindenkit sok szeretettel várunk!
Bhakti Marga Hungary

2016. november 4., péntek

A bizalomról

Ha megnézed a világot, azt látod, hogy nincs elég bizalom. Először is önmagadban kell bíznod. Persze, egyikünk sem tökéletes, ne a tökéletsség megvalósítása felé haladunk, igaz? Ha megpróbáljuk elfogadni önmagunkat, persze látjuk a negatív tulajdonságainkat, de hagyj fel azzal, hogy azokra összpontosítasz! Figyelj inkább a szeretetre és a poziív tulajdonságaidra. Ahelyett hogy a félelemre és az aggódásra összpontosítanál, ragaszkodj ahhoz, ami pozitív." Sri Swami Vishwananda

2016. november 3., csütörtök

Az igazi boldogságról

"Az igazi boldogság az, amikor teljesen részesülsz Isten szeretetében, mert az Ő szeretete soha el nem múlik. Minél jobban szeretet Őt, annál jobban vágysz arra, hogy mégjobban szeresd Őt. Az ilyen szeretetet ápolni kell.  Könyörögj Neki, hívd Őt, míg  nem adja oda magát neked, addig csak kérleld Őt. Mígnem Isten megelégeli és azt mondja: 'Odaadom magam neked!" Sri Swami Vishwananda

2016. november 2., szerda

A tanító jelenlétében

Paramahamsza Vishwananda a Darshan-ról beszélt egy alkalommal:

"Mindig valamiben részesülsz a tanító jelenlétében, még ha a tanító rád sem néz, vagy nem beszél veled. Mindig kapsz, mert lelked Isten szeretetében elmerül. Ebben a szeretetben minden benne van. Mindig mondják nekem: 'Szeretnék veled beszélni.' Ismerős, úgye? 'Csak röviden, egy percet lehessek veled.'  És van úgy, hogy azt válaszolom: 'Késöbb, késöbb.' Van úgy, hogy ez a késöbb nem jön el olyan gyorsan. De tudjátok, amikor Darshan-ra jöttök, sokkal többet kaptok, jóval többet, mint amit az elme képes lenne felfogni. Az, amit kapsz, lehet, hogy számodra csupán egy érintésnek tünik, de az jóval több annál, amit szavakban ki lehet fejezni, hisz a szavak korlátoltak. Mégha a következö három dolog köt, ezek pedig az elme, az anyag és a szellem - e három olyan mint egy kötél három szála. Az amit Darshan során kapsz, az a benned lévő tudás infuziója, de ehhez el kell csendesítened az elméd. Ezért mondom mindíg: 'Csendesítsd el az elméd és tárd ki a szíved." Amíg nem nyilt meg teljesen a szíved, addig, amíg éned nem csendesült el, mindíg csak a kereső maradsz. De ne kívűl keress, hanem belül magadban. Próbáld meg elcsendesíteni az elméd. Próbálj meg elmélyülni magadban. Meg fogod látni akkor, hogy mit kaptál." Sri Swami Vishwananda

A tanító jelenlétében

Paramahamsza ishwananda a Darshan-ról beszélt egy alkalommal:

2016. november 1., kedd

Váljatok a szeretet eszközévé

"A szeretet a legfontosabb dolog és mindannyian ezen Isteni Szeretet hordozóivá kell hogy váljunk. S ahhoz, hogy azzá válhassunk, először is fel kell ismernünk a szeretet fontosságát, mert csak a szeretet az, amin keresztül a világ változni tud. Csak a szeretet az, ami képes harmónát és békét teremteni. A szeretetnek sok aspektusa van és az egyik közülük a harmónia, a másik pedig az egység. Miként Krishna mondta a Gitában: Egy igazi jógi először engem kell hogy önmagában megvalósitson, azután pedig a  megvilágosult önvalón keresztül engem mindenben meglátnia. Mint ahogy tegnap Krishna furulyájának története kapcsán mondtam: csak önmagunkat kell átadni. Csak ezt kell tennünk! Adjátok át magatokat Isten kezébe. Legyetek készek, hogy mindig Isten hirnökei legyetek. Váljatok az Ő eszközévé és árasszátok e Szeretet a világba." Sri Swami Vishwananda

2016. október 30., vasárnap

Paramahamsza Vishwananda Budapestre látogat

Nagy örömmel tudatjuk, hogy Paramahamsza Vishwananda 2017, január 22.-én Budapestre látogat és ez alkalomból Szatzsangot és Darshant fog adni.
Mindkét programra mostantól lehet az alábbi linken regisztrálni. Itt megtalálható a programmal kapcsolatos minden információ.

http://bhaktimarga.hu/darshan/

A regisztráció kötelező!

Mindenkit sok szeretettel várunk!
Bhakti Marga Hungary

2016. október 29., szombat

A Diwali (Fény ünnepe) spirituális jelentéséről

Szwámidzsi a Fény Ünnepéről beszél:  
"A Diwali Ünnepe ( a fény ünnepe) emlékeztet bennünket önnön belső fényünkre. Ezért van az, hogy Indiában nem csak a hinduk, de a keresztények is megünneplik. Amikor megnyújtuk a sok aprómécsest, arra gondoljunk, hogy belső fényünk is nyúljon ki, elűzve a sötétséget. A sötétségből ragyojon fel a fény és e fény ragyogja be elménket is. Istent arra kérjük ezen az ünnepen, hogy ragyogjon át a sötétségen, melyet akarva, akaratlanul megteremtünk magunkban. Amikor benne vagyunk a mindennapok verklijében, megfeledkezünk arról, hogy valójában miért is vagyunk itt, megfeledkezünk a bennünk lévő szeretetről. Emlékezzünk arra, hogy mi magunk-e fény vagyunk, mi magunk vagyunk e szeretet. Emlékeztessük magunkat arra is, hogy ez a fény nem csak bennünk van, hanem mindenben és mindenkiben, hisz Isten mindenütt jelen lévő (omnipresent). Sokszor nem látjuk a fényt. De gondold csak el, amikor éjszaka felnézel a csillagos égre, gyönyörködsz a csillagokban. S amikor napközben felnézel, nem látod öket, igaz? Pedig akkor is ott vannak. Úgyanígy van ez a belső fénnyel, akkor is ha nem látod, az mindig ott jelen van benned. Imádkoz Istenhez, hogy ragyogjon át rajtad ez a fény. A Diwali Ünnep egy másik szimbóluma, amikor Ráma Isten visszatér városába 14 éves számzetéséből. Ráma Isten visszatérése a fény újraeljövetelét jelenti." Sri Swami Vishwananda

Szattelitfelvételek Indiáról, a jobboldali kép Indiát Diwali éjszakáján mutatja

2016. október 28., péntek

Az egész világ egy család - Vasudhaiva Kutumbakam

Az egész világ egy család, mert mindannyian egy helyről jövünk - mégpedig Narayana-tól (a legfelsőbb Isten).

Ezért mondjuk azt, “Amikor az emberiséget szolgáljuk, akkor Istent szolgáljuk.” Az, aki a rászorulókat szolgálja, az engem szolgál”. Tudjátok ez áll a Védákban és  a Bibliában! S ez a Koránban is! Ez áll minden szentiratban! Mindenütt úgyanaz a tanítás áll, rámutatva arra, hogy Isten ott relylik minden teremtményében. Az ember döntése, hogy vak, vagypedig lát. De ahhoz, hogy lásson, az elme nyitott kell hogy legyen. Ezért mondtam azt az imént, hogy "Mi a legfontosabb az ember megszabadulásához?“ A tiszta elme. Ha az elme tiszta, ha az elme Istenben elmerül, minden olyan egyszerűvé és könnyűvé válik. Semmi sem bonyulult, amíg te nem teszed bonyolulttá. Ha bajt keresel, a baj megjelenik. De ha Istent keresed, Isten maga fog megjelenni. Sri Swami Vishwananda