2018. február 15., csütörtök

Szent Bálint Napja

 
Paramahamsza Vishwananda Szent Bálint napján a szeretetről szól: Mindenki valamilyen formában kifejezi a szeretetét és ezt tegyétek csak továbbra is, ne csak azért mert ma van Szent Bálint Napja. Szent Bálint 269-ben született, tudtátok ezt? A szeretet már rég előtte is létezett. Most azt mondják az emberek egymásnak, hogy 'Boldog Bálint Napot!' De mi áll e mögött? Tudja valaki? Ki tudja, hogy ki is volt ez a Szent Bálint? Valaki azt válaszolja, hogy 'Egy szent.' 'Igen, köszönöm, egy szent volt", mondja Szwámi és nevet. 'De hogyan lett szentté? Ti mindannyian ünneplitek ezt a napot, nem? Üzlet lett belőle, igaz, de eltekintve az üzleti oldalától. Ezen a napon a szeretetünket akarjuk kifejezeni. Persze, mára már minden megváltozott, ez is üzletté vált. Néhany ravasz ember meglátta benne az üzletet, mint ahogy sokminden másban is. Tudjátok, a Bibliában van egy nagyon szép mondat, ami azt mondja, hogy: ' Az az igazi barát, aki képes az életét adni a barátjáért.' Szent Bálint az olaszországi Terni nevű város püspöke volt. Az életét adta azért, hogy megmentse egy pár életét. Mártírhalált halt, hogy megvédjen egy párt. És mielőtt meghalt, a következőket mondta: ' Aki ezen a napon rólam megemlékezik, azért Istenhez fogok imádkozni, hogy erősödjék benne a szeretet és hogy igaz baráttá váljon.' Ez Szent Bálint rövid története. Az, aki életét adta, hogy megvédje a szeretetet. Ezt a szeretet legmagasabb formájának tekintjük. Tehát ünneljétek a bennetek lévő szeretetet, mint ahogy azt sokszor mondom, ne csak ma, de minden nap. És Radharani kegyelméből váljatok olyanná, mint ő. Tudjátok, még hány más szent is, nemcsak Radharani, hanem más istenségek is szeretik Istent?! Meg fogjátok tapasztalni, hogy ez az isteni szeretet kifejezhető. Ha ők képesek rá, akkor ti is képesek lehettek erre, nem igaz? Tehát, ha a szentek elérték az Istenivel való eggyéválást, akkor legyetek erősek és mondjatok igent, mondjad azt, hogy 'igen erős vagyok' és ne adjátok fel és szólongassátok az Úrat szívetekben, míg Ő majd kinyitja szívetek kapuját és azt mondja: 'Itt vagyok, mit akarsz?' És legyetek felkészülve a válasszal, amikor azt kérdi tőletek, hogy mit akartok. Pontosan tudjátok, hogy mit akartok kérni tőle! Jai Gurudev!" Sri Swami Vishwananda

2018. február 13., kedd

Shivaratri, 2. rész

Shivaratri ünnepém Shiva-nak nem annyira a romboló megjelenése áll a középpontban, hanem elsősorban a megváltóé. Mig a Vishnu-i tradició szerint Vishnu a Legfelsőbb, addig a Shiva követők Shivát tekintik a Legfelsőbb megtestesülésnek.  A Puranas egyik népszerű története ezt beszéli el: 
Brahma és Vishnu azon vitatkoztak, hogy ki a Legnagyobb Istenség kettőjük közül, amikor is egy fénylő Lingam, mint egy tűzoszlop megjelent előttük. Mivel egyikőjük sem tudta abban sem elejét sem végét felfedezni, Shivát dicsőitették a Legfelsőként. Shiva kilépett a tűzoszlopból és igy szólt: " Az, ki a jövőben böjtöl, virraszt és engem tisztel, megszabadul minden bűnétől és elnyeri a megszabadulást." Shiva megváltó mivolta és a vétkekből való feloldás ezen az ünnepnapon (Shivaratri) különös szerepet kap, mint ahogy azt számos történet elbeszéli. Számos hivő virraszt ezen a szent éjszakán, együtt imádkoznak és énekelnek, ahogy azt az Shiva az Irásokban maga előirja:  "A Hold sötér felének tizennegyedik éjjelén (Újhold) a Kali Yuga.ban (a jelenlegi korszak) a Földön fogok vándorolni. Teljes bizonyossággal minden Lingam-ban jelen leszek, úgy a mozgathatókban, mint a nem mozgathatókbam, hogy eltávolitsak minden vétket, melyeket az emberek ez elmúlt évben elkövettek. Ezért az, aki ezen az éjszakán mantrákkal engem tisztel, a vétkeiből feloldást nyer". (Nagar Khanda)

2018. február 11., vasárnap

Shivaratri, 1. rész

 Shivaratri Ünnepére az idén február 13.-14.-e éjszakáján kerül sor. Èrdemes ezt az éjszakát átvirrasztani, meditálni, kontemplálni.

A hindu istenségek világában a Legvégső egyik igen jelentős megnyilvánulási formája Shiva. Nevének jelentése "A Jóságos" vagy "az Áldásos". Míg a hinduizmusban a formanélküli Brahman Vishnu alakjában újra meg újra testet ölt és számos manifesztációként megjelenik, addig Shiva kizárólag a nem formát öltött istenség. Shiva feladata a hindu háromság (Trimurti) szerint a pusztítás, míg Brahma a Teremtő és Vishnu a Világegyetem Fenntartója. Shiva mint pusztító a világ mulandóságára utal. Minden, ami teremtődött, az mulandó! Úgyanúgy mint női oldala, Káli, ő maga Kala, az idő, ami mindent létrehoz és könyörtelenül azután mindent ismét elpusztít. De Ő, aki végül Formanélküli, magában hordozza Isten valamennyi megnyilvánulási formáját, s ezért tekintik Őt a hívők a üdvözítőjüknek. Nilakhanta alakjában például megmenti a világot a pusztulástól, amikor a misztikus őstenger mérgét kiissza.  

Bár Shivának számos képi illetve szobor alakjában létezik megjelenési formája, a hivők mindig a tudatában vannak, hogy Shiva formanélküli. A tisztelet középpontjában legtöbbször egy Linga vagy valamelyik attributja, így például a háromágú szigony áll. Lingam szószerint azt jelenti, hogy "jel". Indiában a Lingám tisztelete már ősidők óta elterjedt és mai napig is a Lingámban tisztelik Őt.  A Lingamot a Mindenható legtisztább jelképének tekintik.
A természetben gyakran spontán keletkeznek Lingámok, melyeket a hívők ugyanúgy tisztelnek. Ennek egyik ismert példája a Himalayában található Armanath-ban egy jégbarlangban, ahol a jéglingam rendszerességgel növekvő Hold idején nő és a fogyó Hold idején kisebb lesz. Ime egy felvétel:



2018. február 10., szombat

Minden Belőle születik és minden Őhozzá tér vissza

Ő teremt mindent és Őhozzá tér minden vissza. Minden Belőle születik és minden Őhozzá tér vissza. Nincs értelme Neki ellenállni. Próbálkozhatsz élet élet után, de a végén Ő fog győzni. A te igaz önvalód fog győzni. Te az Ő része vagy. Az óceán egy cseppje vagy, de nem maga az óceán és nem is leszel az soha, mindig csepp leszel. Amikor a csepp elvegyül az óceánban, megszűnik cseppnek lenni, mert hol a csepp és hol az óceán? Amíg nem váltál eggyé az óceánnal, szeresd Őt, szolgáld Őt és leld Benne örömed. Ez az, amit te tudsz tenni.  Nem kell mást tenned, mint  kifejezni iránta érzett szeretetedet, kifejezni, hogy mennyire akarod Őt, hogy mennyire akarod Őt megvalósítani." Sri Swami Vishwananda

2018. február 9., péntek

Az OM Chantingról - Interjú Paramahamsza Vishwananda-val


PV: "Ez egy nagyon régi technika, melyet visszahoztam. Egy olyan technika, ami nem csak a testet gyógyítja, hanem a lelket is, ami nagyon fontos. Tudod, amikor az emberek gyógyulásról beszélnek, akkor nagyon sok esetben csak a test gyógyulását értik alatta, pedig mi nemcsak ez a test vagyunk.  Nem csak az elme, nem csak a szellem vagyunk, hanem mind a három, tehát mind háromnak gyógyulásra van szüksége. Az OM Healing* az Atma (a lélek) gyógyulása, az elme és a test gyógyulása egyben. Ezt jelenti az OM Healing. Egyesít és tisztít. Mert megtisztulás nélkül nincs fejlődés, de ha megtisztulsz, akkor a fejlődés egyszerű lesz. OM Healing az egyike a legegyszerűbb technikáknak, mely ekvezet a végső állapotba. mivel ez a kozmikus hang, ami minden áthat. A különböző vallásokban különféleképpen nevezik.  A keresztények Ámen'-nek mondják, Isten hangjának. Mint ahogy a Biblia elején szó van a 'igéről', (angolul: word-szó). Fontos tudni, hogy mi ez a szó. Nem csak egy szabványos szó. Ezt a szót a kozmikus hang , maga Isten hatja át. Krishna említi a Bhagavad Gita-ban: 'valamennyi hang közül én az OM vagyok.' A kozmikus hang, mert ez a kozmikus hang benned zeng, a testedben zeng, áthat téged és megújít mindent benned. Tudod az életben minden ember rendelkezik egy bizonyos mértékű életerővel, energiával. És ha tudod, hogy ezt hogy kell fenntartani, akkor persze ez az energia megfelelő módon áramlik. De amikor az életerő elkezd csökkenni, ilyenkor jönnek elő a betegségek. Az OM Healing abban is segít, hogy ez az életerő egyensúlyba kerüljön bennünk."

*OM Healing mai nevén OM Chanting

2018. február 8., csütörtök

Az Ő Szeretete

"Szeress mindig! A Világmindenségben semmi sem létezik szeretet nélkül, mert minden maga az Úr és az Ő szeretete hat át mindent és kelti életre bennünk a szeretetet."  Sri Swami Vishwananda

2018. február 7., szerda

Shiva - A Pusztító

Paramahamsza Vishwananda beszélt a Shivaratri alkalmával arról, hogy mit is ünneplünk ezen az éjszakán: "Megkérdeztem tőletek, hogy ki valójában Shiva? Néhányan azt válaszolták, hogy "A Pusztító". Van aki azt mondta, hogy "A Pusztító és a "Megújító". "Igaz", folytatja Paramahamsza Vishwananda. "A Háromságban (trinity), a Hindu Háromságban, van a Termető Brahma, a Védelmező, vagy Fenntartó Vishnu és Shiva a Pusztító. Mint tudjuk, ebben a világban minden láthatónak kezdete van és vége. De amit mi tulajdonképpen végnek nevezünk, az valójában nem a vég, hanem valami újnak a kezdete, valami, ami megszületik. Tehát Shiva ennek az apektusnak a megjelenítője. Ő az, aki felold minden régit, hogy helyet adjon az újnak." Sri Swami Vishwananda

2018. február 6., kedd

A Shivaratri jelentéséről

Paramahamsza Vishwananda 2010, Február 5.-i Darshan beszédéből részlet:

"Shivaratri Shiva Isten Nagy Éjszakája, amikor Shiva formát ölt, de egyben forma nélküli marad. Miről elmélkedik Shiva? Arra emlékeztet bennünket, hogy igaz önvalónkat csak mély meditáció állapotában lehet megvalósítani. Még nem valósítottuk meg ugyan földi inkarnációnk célját, még nem ismertük fel milyen csodálatos, hogy emberi testtel rendelkezünk, de elérhetjük ezt a tudatállapotot. Mégpedig úgy, hogyha valóban akarjuk, nem pedig csak felszínesen. Nagyon sokszor az emberek a spirituális ösvényt nagyon felületesen kezelik és azt mondják: „Kipróbálom! Lássuk, hogy egyáltalán miről is van szó.“ De az ember igy semmire sem fog jutni. Mert célja van, amiért a Földre születtünk, oka van, amiért emberi testet öltöttünk. De ezt az okot nem fogjuk mindaddig megtalálni, amig ezt a testet nem alakítottuk át teljes szeretetté és odaadássá. Ez az a pont, ahol a Szadhana (lelki gyakorlat) lényegessé válik. Amikor a szeretet és az odaadás képes kiterjedni benned, s azután felismered és örömedet leled abban, hogy ebben a testben élhetsz, fel fogod ismerni az emberi test igazi jelentőségét és hogy mi emberi léted céla. Figyeld csak meg, ha valami jó történik, milyen könnyen elfelejted. De ha valami rossz esik meg veled, mennyire ragaszkodsz hozzá. Elmédet teljesen leköti a probléma. Pedig az elmének Istenben kellene nyugodnia, nem pedig a problémán. A próblémádat pedig csak olyan képességek segítségével fogod tudni megoldani, amiket Isten adott neked, ezek pedig a Hit és a Szeretet. Tény, hogy az ember a Teremtés lépcsőfokán egészen fent helyezkedik el. Tény, hogy a Teremtőhöz eljutni, a Teremtővel eggyé válni csak emberi testet öltve, emberi életen keresztül lehet eljutni. De ehhez akarni kell Őt! S akarni Őt azt jelenti, hogy teljesen át kell magad adni neki, hogy ki kell fejleszteni magadban a tiszta Szeretetet, ami valójában már benned van, csak ki kell ereszteni magadból és mindenkinek körülötted adni kell belőle. Ezért ismételjük magunkban Isten kozmikus neveit, és ezért fordulunk befelé, hogy Őt felismerjük. Ez az, amire Shiva tanit bennünket." Sri Swami Vishwananda

Az idén február 13.-án ünnepeljük a Shivaratri-t. Az ünnepség a Shree Peetha Nilaya Ashramban (D) este 6-tól (13.-án) másnap reggel 6 óráig fog tartani. A Shivaratri éjszakáján érdemes fent maradni, gondolatban, meditációban kapcsolódni Shiva Nagy Éjszakájához. Ennek az éjszakának nagyon nagy tisztító hatása van, ha azt tudatosan átéljük.

Az, ki a jövőben böjtöl, virraszt és engem tisztel, megszabadul minden bűnétől és elnyeri a megszabadulást." 

2018. február 2., péntek

Hogyan legyünk spirituálisan motiváltak



'Hogyan legyünk spirituálisan motiváltak?' tették fel a kérdést egy Szatszang alkalmával Paramahamsza Vishwananda-nak.
Válasz:' Önfegyelem. Ha valamit tényleg nagyon szeretnétek, azért mindezt megtesztek, igaz? Még akkor is, ha más dolgok közbejöhetnek. Ha van önfegyelmed, akkor nagyon sok mindent el fogsz érni. Ha nincs önfegyelmed, akkor rengeteg kifogást fogsz találni, hogy valamit miért nem teszel meg. És sok ember ilyen. Könnyű kifogásokat találni. Egyszer feltették Einstein-nek a következő kérdést: 'Hogyan fér bele annyi minden egy napjába  és hogyan képes azt  következetesen megcsinálnia?' Önfegyelemmel, válaszolta Einstein. Tudjátok, hogyan önfegyelmezte magát? Az egész napját előre eltervezte. Volt egy kis jegyzetfüzete és abba mindent bejegyzet; ettől eddig ezt és ezt fogom csinálni és ehhez azután ragaszkodott. Tehát ha ragaszkodsz ahhoz, amit eltervezel, akkor könnyű lesz."

2018. február 1., csütörtök

Van-e mindenkinek Guruja

 A Guru, a Mester jelentőségéről és a mester tanítvány kapcsolatáról beszél Paramahamsza Vishwananda

Kérdés: Van-e mindenkinek Guruja, akár az ember tudta nélkül? 
Paramahamsza Vishwananda válaszol: Igen, mindenkinek van  Guruja.
Kérdés: Emberek billiói élnek a Földön, de csak néhány mester...
PV: Maga Krishna  mondta: "A milliókból, csak néhányan fognak velem eggyé válni", s az a néhány, aki elérte Őt, ők azt választják, hogy visszajönnek szolgálni másokat.
Kérdés: Tehát minden Gurunak rengeteg tanítványa van, akikről gondoskodik? 
PV: Csak néhány tanítványa van. Csak az aki készen áll rá. kerül egy biszonyos Guruhoz. Vegyük példának: ha készen állsz az iskolára, először is óvodába kell járnod, igaz? Mindig az óvodában maradsz? Nem. Először elemibe jársz, később az egyetemre, stb. Minden szintnek megvan a megfelelő Guruja. De nem mindenki éri el az egyetemi szintet, igaz? Csak az, aki arra készen áll. Ha készen állsz, Isten megadja. Egyet tudnotok kell:  Guru nem csak itt létezik, minden vallásban megvan. Isten küld tanítót,  mestert, hogy vezesse a tanítványokat. Sri Swami Vishwananda

2018. január 31., szerda




Tanítások Paramahamsza Vishwananda-tól (néhány fordítás)

"Ne azt gyakorold, hogyan erősítsd az elmét, hanem gyakorold, hogy hogyan tárd ki a szíved. Így képes leszel feltétel nélkül szeretni; képes leszel szeretni és érezni a benned élő Istent. S nem csak magadban fogod Istent megtapasztalni, hanem mindenben és mindenkiben."

"Törekedj a belső boldogságra, a belső szabadság megtapasztalására. Tudod, ez nem egy távoli dolog, mert az ott van benned. Ha imádkozol és zengeted Isten nevét, ha megteszed ezt az első lépést, Isten hozzád fog sietni."

"A spiritualitás nem egyéb mint Isten és közted lévő kapcsolat, s ez a szeretet kötelék fog elvezetni az önmegvalósuláshoz."

2018. január 30., kedd

Atma Kriya Yoga & OM Chanting Hírlevél, 2018, februári szám


http://media.bhaktimarga.org/pdfs/AKY-OMC/2018_02/HU-february-2018.pdf

Szatszang a vegetáriánizmusról V. befejező rész- Paramahamsza Vishwananda


"Ez történik. De szerencsére maga a természet egyensúlyt teremt úgy,hogy nagyon sok ember tudatosabbá válik. Egyre több ember tér át a vegán táplálkozásra. Nagyon meglepődtem, amikor Ukrajnában jártam, láttam mennyire megnőtt a vegán éttermek száma. Ez mutatja, hogy a tudatosság változik. Emlékszem amikor legutobb tiz évvel ezelőtt ott jártam, nem volt, vagy alig volt néhány vegetáriánus étterem. Hari Krisha és egy másik étterem. De most hogy tíz év útán ismét ott jártam, láttam hogy milyen sok vegán étterem van, egyik a másikat követi. Hála Istennek tudatváltás megy végbe és egyre több ember tudatosan vegánná válik és megnézi, hogy mit vesz magához. Akár spiritualitás iránt fokékonyak, akár nem azok, de tudatosult bennük, hogy milyen fontos az egészséges táplálkozás. Az egészséges étellel az elme is egészséges és a test is egészséges.
De ha magadat azzal gyengíted, hogy tetemet eszel, a rák megtámadhat, mindenféle betegség kialakulhat. Remélem nem sokkoltalak benneteket túlságosan, de nézzétek meg a 'From Farm to Fridge' videót!
És ha vegán vagy vegetáriánus vagy, kérlek, terjesszétek! Ne szégyeljétek magatokat emiatt. Mert ez a valóság! Mégegyszer: 'From Farm to Fridge'."

Nézzétek meg és nézessétek meg másokkal is! 
('From farm to fridge'). 
https://www.youtube.com/watch?v=yfk63fJOdRw

2018. január 28., vasárnap

Zarándoklat Paramahmasza Vishwananda Ashramjába, Magyar Hét május 9.-15.


A képre rákattintva kinagyíthatod!

Örömmel tudatjuk, hogy május 9.-15. között Paramahamsza Vishwananda meghívására Magyarországot látja vendégül németországi Shree Peetha Nilaya Ashramjában! Jelentkezz be mielőbb ha szeretnél jönni és biztosítsd magadnak a helyet!
További információ és regisztráció honlapunkon az alábbi link alatt:
http://bhaktimarga.hu/zarandoklat/


Szatszang a vegetáriánizmusról IV. rész- Paramahamsza Vishwananda


"Hogy tartják a tyúkokat, a tojókat! Milyen betegek! Persze mindez a jobb íz miatt... Tehát fontoljátok meg, hogy mit vesztek magatokhoz! Gondoljatok bele, hogy mit támogattok, hogy milyen kegyetlenséget támogattok és ez a kegyetlenség kihat az elmére. Ha megnézitek, hogy milyen ma a világ! Miért válnak az emberek egyre őrültebbé! És ez őrület mindenhol megtalálható. És te eszed ezt az őrületet! Ne gondoljátok, mert megfőzitek, mert megsütitek, ezzel az őrület eltávozik belőle. Enertgétikusan ezt nem tudod elégetni és ezt az őrületet te elfogyasztod. És közben végzed a spirituális gyakorlataidat, csinálod ezt meg azt a szadhanát és azt kérdezed, hogy miért nem változol? Akármilyen szadhanát végezhetsz, de ha közben negatív dolgokat veszel magadhoz, nem tudsz változni. A negatív minőség továbbra is benned lesz. Bhagavan Krishna három minőségről beszél: radzsasz, tamasz és szattva. Az egész természetet ez a három minőség úralja. Továbbá létezik az isteni tulajdonság, ami meghaladja ezt a három gunát. De létezik a démoni minőség is. Ne higgyétek, hogy ezen a világon csak jó dolgok vannak. Miként az isteni  inkarnálódik, úgy a démoni minőség is inkarnálódik. És ezek ilyen formában jelennek meg, hogy ezeket a dolgokat belétek rakják. Ha megfigyelitek a médiát, segítenek ennek a legyőzésében? Nem, hanem megpróbálnak félelmet kelteni benned. Minél több benned a félelem, annál nehezebb elérni Istent. Minél több benned a félelem, annál nehezebb az önmegvalósulás. Minél több benned a negativítás, annál nagyobb hasznuk van. Kinek van haszna? Magának a démonnak. Ez zajlik." folyt.köv.

Nézzétek meg és nézessétek meg másokkal is! 
('From farm to fridge'). 
https://www.youtube.com/watch?v=yfk63fJOdRw