2019. július 3., szerda

A guru és a Szatguru forgalmáról



Szatszangrészlet, a guru és a Szatguru fogalmáról, jelentőségéről

'Sok féle-fajta guru illetve szvámi létezik. Ha elmész Indiába, minden utcasarkon találkozhatsz egy szvámival vagy egy guruval, akik valamilyen irányzathoz tartoznak. Sokféle guru és szvámi létezik a világon, de nem mindegyikük válik vezetővé. Tehát vannak a guruk és van a Szatguru, aki magasabb, mint a guru, mert a guru egy bizonyos tanitást ad át, amiből tanulsz, azt követed, de a guru nem képes a megszabadítani. A Skanda Purana-ban az áll, hogy a Mester Kegyelme által mindent megkaphatsz. Csakis az által. Ha a Mesterre  összpontosítasz, az Ő Kegyelme által mindenben részesülhetsz, de csakis e Kegyelem által. És ezt a Kegyelmet csak a Szatguru képes megadni, csak a Szatgutu képes megszabadítani a tanítványát. Ez a különbség tehát. A Szatguru egy bizonyos mestervonalhoz tartozik, ez nevezzük Guruparampara-nak. Manapság sok olyan guru van, akik a 'guruságot' kitanulják. Iskolába járnak, azután maguk is elkezdenek tanítani. Ez is fontos, de tudni kell hogy ők és a shishya guruk. Megtanulhatsz tőlük bizonyos technikákat, egy darabig tanulsz tőlük, de ez nem jelenti azt, hogy ez a megszabadulásukhoz vezet. De ha valaki megtalálja a Szatguruját, ő meg fog szabadítani téged. Volt egy india nagy szent asszony, Mira Bai, aki mindig kihangsúlyozta, 'az, amit a Szatgurum adott, az a legfontosabb. Amit tőle kaptam, az szabadított meg, az ő Kegyelméből pillanthattam meg Krishnát'." Sri Swami Vishwananda

2019. június 30., vasárnap

Az Igaz Önvaló természete


ॐ Az elmének transzendentálni kell a korlátait és transzformálni magát. Ezért is imádkozunk az Úr Ganéshához: 'Segítsd nekünk eltávolítani minden akadályt, segítsd nekünk transzendentálni mindent, ami korlátoz bennünket, hogy önmagunk lehessünk'. Mert Igaz Önvalónk nem ismer ítelkezést, nem ismer megkülönböztetést, fájdalmat, gyűlöletet, féltékenységet és düht. Igaz önvalónk folytonosan az Egységben van. Sri Swami Vishwananda

2019. június 26., szerda

Fejlődésed az Úton | Bölcseletek a Mesteről


Paramahamsza Vishwananda: Amikor elkezdesz keresni a spirituális úton,  az elmében a kétely még nagyon erős. Egy csomó kérdés felmerül benned. De fokozatosan, ahogy egyre mélyebbre mész a spiritualitásban, maga az elme változik. Az első, ami felszinre kerül az ilyen elmében, az a méreg. Tudjátok, amikor a spirituális úton haladtok, mielőtt még az emberek körülötted elbátortalanítának, te magad bátortalanítod el magad. Tele vagy kétellyel és számos olyan dolog felszinre kerül, amit nem akarsz látni. Így az elme még mindíg olyan, mint amikor még a világban, a szamszkarában voltál. Ezért nagyon fontos, hogy fokozatosan ránézz arra, hogy kivel tartod a kapcsolatot. Kapcsolataid alatt itt nem a párkapcsolatról beszélek vagy a baráti kapcsolatokról, hanem akik körülvesznek téged. Ők nagy szerepet játszanak. Nagyon fontos, hogy milyen emberekkel veszed körül magad. Mert ez kihat a gondolkodásmódora is. Ha valaki tamaszik tulajdonságokkal bíró emberekkel tart kapcsolatot, természetesen ez meg fog fertőzni. De ha a megfelelő  emberekkel tartod a kapcsolatot, olyan emberekkel, akik ugyanolyan szellemeiségűek mint te, akkor az elméd nem fog becsapni. Amit olvasol, az is nagy mértékben hat az elmére. Amit nézel, amit hallgatsz, ezek is nagymértékben hatnak az elmére. Ezért mondta Krishna a Gítában, 'ahhoz, hogy uralni tudd az elmét, először is az érzékszerveket kell uralnod, ami azt jelenti, hogy kezd el megfigyelni, mit eszel. Mert az étel, amit megeszel, nagyban hat az agyra. Kezd el figyelni, hogy hogyan látsz dolgokat, pozitívan vagy negatívan. A választás a tiéd. Mi az, amit hallgatsz! Ugyanazt, amit korábban, vagy változtatni akarsz ezen? Hogyan cselelszel? Ez is nagy hatással van az elmére. Tehát mindezek nagy hatással vannak az elmére.  Milyen is voltál, mielőtt a spirituális útra léptél, amikor azon jártál és amikor célba értél? És ezeket lépesről lépésre pontosan meg lehet figyelned. Eleinte beszélsz a szeretetről, a bizalomról , a hitről, olyan sok mindenről beszélsz, de ezek még valójában ismeretlenek a számodra. Csak egy bizonyos mértékig ismered ezeket a külső valóság megtapasztalása révén. De mi nem erről a spiritualitásról beszélünk, ami csak a külsőben nyilvánul meg. Hanem arról a spiritualitásról, ami maga az élet mint spiritualitás. Az élet, ami visz téged, az esszencia, az, aki valójában vagy. Az esszencia, a benned lévő Isten. És ez az Igazság. Addig, amíg ez a valóság nem tárul fel előtted, addig az elme fog uralni , addig az elme fogja irányítani minden cselekedetedet, az elme fogja irányítani minden gondolatodat. De hogy mivel etetedet az elmét, az rajtad múlik és annak függvényében lesz az elme erős vagy kevesbé erős. Ezt mondja Krishna a Gítában a harcmezőn Ardszunának , 'Add át nekem az elmédet'. Amikor Ardzsun ott állt a harcmezőn, nem tudta eldönte, hogy lemondjon-e mindenről és fusson el...Krishna azt mondta, 'ha elfutsz, akkor áruló vagy. És a hely, ahová egy áruló kerül, az a pokol. Ha harcosként ölsz, a harcosnak az a kötelessége, hogy öljön. Ám ha ölsz, akkor is pokolra jutsz. Mi hát a teendő? Mindkét esetben, ha ölsz, vagy ha nem ölsz, mindkét esetben a pokolra kerülsz. És Krishna így folytatta. Karma Jóga, ami azt jelenti, végezd a kötelességedet és közben az elméd bennem merüljön el. Krishna semmi mást nem kért tőle, minthogy  az elméjét adja át. És ez nem egy egyszerű dolog. Nem egyszerűen csak fogsz valamit és azt mondod, hogy elengeded (Gurudzsi fog egy papirzsebkendőt majd eldobja). Nem ilyen egyszerű! Ami anyagi jellegű, azt könnyű elengedni. Fogod a kezedet, levághatod és eldobod. Az anyagi jellegű. A szemed, annak is ura vagy, kiszúrhatod. Mit mondott Krisztus? 'Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a pokolba kerülnöd.'
 Tehát, minden ami anyagi jellegű, fogod és eldobod, vagy aláveted magad annak. De az elme nem anyagi jellegű, ami azt jelenti, hogy az elmét szükséges uralni. Ezért mondta Krishna, az uralt elme a legjobb barátod, a nem uralt elme a legrosszabb ellenséged. Senki sem fog becsapni, de az elméd igen. Senki nem fog lehúzni a pokolba, csak te magadat. Ezért, ha a spirituális uton vagy, szükséges az elmét átlényegíteni, úgy hogy a kifelé irányuló érzékszerveket megtanuljuk uralni. Így fognak fokozatosan változni a dolgok és így fog az elme is fokozatosan átalakulni, az hogy milyen voltál a kezdetben, hogy milyen lettél és milyen leszel azután. Ezeket a változásokat megfigyelheted magadon.

2019. június 20., csütörtök

Az elengedésről

Volt egyszer egy veréb. Elkapott egy halat és a hallal a csőrében az mondta magának: "Most hazarepülök és odahazam szépen megeszem a zsákmányomat". Amikor rászállt egy ágra, egy sereg varjú megkörnyékezte. Amikor felrepült, a varjak is felrepültek. Hol balra vette útját, hol jobbra, de a varjak csak követték. Végül csőrét eltátotta és a földre pottyantotta a halat. A varjak persze nekiestek a halnak. A veréb ezt gondolta magában: "Hát csak a halat akarták, ezért nem hagytak békén." Hasonlóképpen, ha mi is elengedjük az elmét, akkor a dolgok is elengednek bennünket és el fognak szállni.          
A Szadhana ( a rendszeresen végzett spirituális gyakorlatok) segítenek nekünk, hogy elménkben "úszkáló halakat" elengedjük. Ha befejezted a lelki, spirituális gyakorlataidat, ne azzonal siess vissza napi világi teendőid elvégzésére. Igaz, hogy vannak dolgok, amiket nap mint nap kötelességed elvégezni a világban, de ha befejezted az imádat és a gyakorlataidat, próbáld meg a gyakorlásból nyert benned lévő energiát magadban integrálni és magadban elmélyülve a forrásra összpontosítani." Sri Swami Vishwananda

2019. június 15., szombat

A Mester szavai



"A régmúlt korokban a jógik Isteni Sugallatot kaptak a természetben Istenhez való kapcsolódásuk révén. Shree Peetha Nilaya* egy ilyen hely."

Paramahamsza Vishwananda

Shree Peetha Nilaya, Paramahamsza Vishwananda europai szellemi központja, ashramja Frankfurt közelében.

"Egy Mester legnagyobb öröme, ha látja a tanítványok spirituális fejlődését és hogy ők maguk is mesterré válnak."

Paramahamsza Vishwananda



Mindennemű vágyakozás fájdalomhoz vezet, mert az egyetlen igaz vágy, az igazság, amit szívünk akar, az Isten Igaz Szeretete. És 'Isten Igaz Szeretetét' csakis a szívünkben találhatjuk meg. Elmehettek egy Mesterhez, és a Mester meg tudja mutatni nektek az utat. De az már rajtatok múlik, hogy igazán vágyakozzatok Istenre, hogy valóban áhítsátok Istent.“

Paramahamsza Vishwananda

2019. június 13., csütörtök

Boldog Születésnapot Gurudzsi!

Június 13.-án ünnepeljük Paramahamsza Srí Szvámi Vishwananda földi megjelenésének napját:

A Guru teljes mérékben Önmagát adja tanítványainak. Amit a tanítványnak és a követőnek tennie kell, hogy egy üres edénnyé váljék, s így képes legyen mindent befogadni.
Ezt mondja az alábbi vers:

Guru Brahma, Guru Vishnu

Guru Devo Maheshvarah
Guru Shakshat Param Brahma
Tasmai Shri Guruave Namaha

A vers jelentése: A Guru a Teremtő, az Oltalmazó és a Tudatlanság Pusztítója. Param Brahma-ként és Isten inkarnációjaként manifesztálódik a Guru. A Guru minden egyes tanítványnak segít, míg meg nem valósítja igaz Önvalóját, míg fel nem ismeri a Gurut önmagában. Sri Swami Vishwananda

2019. június 10., hétfő

Képsorok Szvámi Anashuyananda látogatásáról, Dunaújváros, Cegléd, Csemő, Szeged

Jai Gurudev, Szvámi Anashuyananda május/júniusi magyarországi látiogatásáról képsorok. Ismét Marathon volt, 5 nap négy szinhely. Sok új ember vett részt a programokon: Bhajan koncertek, Szatszangok, védikus tűzszertartás, OM Chanting, előadások és sok-sok beszélgetés. Köszönjük Szvámi Anashuyának, a szervezőknek, vendéglátóinknak és minden résztvevőnek az együttlétet!




Add fel a büszkeségedet, 2. rész

"Talán hallottál már Baha’i faith-ról és Baha’u’llah prófétáról? Ő arra szokta inteni a tanitványat, hogy "ha találsz valakit, akinek kilenc rossz tulajdonsága van és egy jó, akkor felejtsd el a kilenc rosszat és emlékezz az egy jóra!" De ehelyett mi mit teszünk? - mindig ítélkezünk. A mindenki iránti szeretetet kell gyakorolnunk. Mert csak ezáltal válhatunk igazán alázatossá és meg fogjuk tapasztalni, hogy nagyon egyszerű félretenni a büszkeségünket, nagyon egyszerű leszokni róla. Minden azon múlik,hogy milyen komolyan akarod . Amikor azt mondod, hogy "Igen, meg akarok változni, igen alázatos szeretnék lenni." Ne csak felületesen mond ezt, csak azért mert olvastál róla és amikor arra kerül a sor, hogy szembetalálod magad valakivel, aki megtámad téged, akkor te azonnal visszavágsz. Nem! Tanulj! A tanulás sohasem ér véget. Mint ahogy azt a nagy szentek is bizonyitották, hogy születésüktől egészen a halálukig csak tanultak, mert annyi minden van a világon, amit tanulni lehet. És annyi csodálatos dolog van! Annyi csodálatos dolog van körülötted és benned, de időt kell hogy szánj rá, hogy ezt felfedezd. De ha az agyad csak pörög és gondolataid valahol messze járnak, miközben valamit csinálsz, akkor nagyon sok mindenről lemaradsz. Tehát csendesítsd el az elmét. A csend az egyetlen, amiben menedéket lelhetsz. Ezért is meditálsz, nem? Mit gondolsz, mire való a meditáció? Mit gondolsz, miért végzed a spirituális gyakorlataidat? Csak azért, hogy elmondhassátok, hogy Kriyát gyakoroltam, meg hogy elvégeztem ezt meg azt a meditációt? Nem, nem erről van szó. Az Igaz Önvaló megtapasztalásáról van szó, arról hogy azzá válsz. Ahhoz pedig, hogy az Igaz Önvalóvá válj, az oda vezető legegyszerűbb út az alázat, a szerénység és a mindenki iránt tanusitott szeretet." Sri Swami Vishwananda  

Add fel a büszkeségedet, 1. rész

"Könnyű beszélni a szerénységről, de nehéz alkalmazni, mert annyira erős az emberekben a büszkeség, ami az egót arra készteti, hogy elhitesse magával, hogy ő  mindenki más felett áll. Ha tényleg változni akarsz, ha tényleg el akarod engedni a büszkeségedet, akkor ez meg is fog történni, de az első lépés az, hogy azt tényleg akarnod kell. Azt kell mondanod: "Igen, akarom!", de ezt nem csak úgy felületesen. Sokan mondják nekem: "Igen, Szwámidzsi, akarom!" Nem akarok többé büszke lenni. Tényleg megteszem a tőlem telhetőt, de még mindíg ott van bennem!” Nem arról van szó, hogy még mindig benned van, hanem arról, hogy te nem engeded el! Tudjátok, ebben rejlik a különbség. Ha valaki alázatos, akkor még az sem zavarja, ha magát egészen kicsivé teszi és mindenki mást felemel. Igy kell elkezdeni akázatot tanulni, hogy megtanulod magadat kicsivé tenni és azt mondod, hogy 'mindenki más jobban tud mindent, mint én'. Ezt ismételgesd magadban és emlékeztesd magad erre mindig és akkor mindenkitől és mindenből tanulni fogsz. Ez az igazi szerénység." Sri Swami Vishwananda

2019. május 29., szerda

A hitről

'Krishnába vetett megingathatatan hit a tanitvány legkiválóbb tulajdonsága, még maga Krishna számára is. 

Spirituális keresők gyakran kérdeznek a hitről és sokszor azt gondolják, hogy el kell jutniuk arra a szintre, hogy bízzanak. De az igazság az, hogy a bizalomhoz a kételkedő elmét kell száműznie és akkor a szívben meg tud jelenni a bizalom.

Miért van az, hogy a bizalom egy olyan megnyerő és még Isten számára is vonzó? A jugák* időciklusai nagyon érdekesek. Úgy tűnik, hogy a Satya jugának köszönhetően, az eszménykép gondolata az emberi elmébe rögzült. A Treta, Dwapara és Kali jugának van egy közös jellemvonása és ezek az Isteni Avatárok megjelenései. Azonban az is érdekes, hogy a Avatárok más és más szerepet töltenek be a különböző korszakokban, ám úgyanazzal a céllal jönnek le. A Treta jugában Rámaként jött el Isten, hogy megóvja a dharmát. A Dwapara jugában Krishnaként, és ebben a korszakban adta a legjavát, mégpedig a szeretetteljes kapcsolatot teremtette meg Isten és az ember között.

Azt gondolhatnánk, hogy ebből semmi sem maradt a legkeményebb korszakra, a Kali jugára.  Pedig a Kali juga a legcsodálatosabb és a legkülönlegesebb korszak, mert az Úr a legnemesebb formájában jelenik meg, Szatguru Maharadzs formájában. 

A Guru Szeretetete semmihez sem fogható, rendületlen és szilárdabb a gyémántnál is és ugyanakkor lényében lágy mint egy virág.  
A Szatguru mosolyát vagy nevetésének hangját imádni kell és oaadásának könnyei  Giridarijit* kell hogy érintsék.
A Szatguru Isten, aki alázatosságánál fogva megfeledkezik arról, hogy Ő Isten és Szeretetét fáradhatatlanul és vég nélkül adja csakis az emberiség felemelkedéséért. 
Lehet, hogy már sokszor hallottuk, hogy minden az Ő Kegyelméből történik, de a jelentése és valósága ennek az állításnak elgondolkodtat.  Isten természeténél fogva nem szeszélyes, nem olyan, hogy egyik nap eldönti "Ez a lélek Hozzám jön". Nem!  Amikor kiárad Rá bhaktáinak szeretete, őszintesége és odaadása,akkor Ő erre egyszerűen válaszol.
És amikor Ő válaszol, az az egyetlen válasz, ami kedves a bhakta fülének. Az Ő válasza a Kegyelem. És ennek a Kegyelemnek az erejét a bhakta erőteljesen megtapasztalja, mert ő mindent kitöröl, minden jó karmát és minden rossz karmát, és Magához veszi tanítványát.' Paramahamsza Vishwananda

2019. május 24., péntek

Változni akarni kell

"Krishna azt mondta: 'Egy millióból csak néhányan fognak velem eggyé válni.' Hallasz ugyan, de még mindíg süket vagy. Hogy miért? Mert nem akarsz változni. Mondod ugyan, hogy: 'De igen, változni akarok!', de valójában nagyon kevesen, tényleg csak nagyon nagyon nagyon kevesen akarnak komolyan megváltozni." Sri Swami Vishwananda

2019. május 17., péntek

Ma ünnepeljük az Úr Narasimha földi megjelenésének napja


Az alábbiakban Paramahamsza Vishwananda egyik beszédéből olvashatunk részletet, melyet Narasimha megjelenésének megünneplése alkalmából mondott.

"Jai Gurudev!

Ma ünnepeljük az Úr Narasimha Dev körülbelül 30 000 évvel ezelőtti megjelenését. Mint tudjátok, Isten mindig megvédi híveit és különfbőző formát ölt, hogy védelmezze a bhaktáit. (híveit).
Így Narasimha Dev oroszlánként jelent meg, illetve félig oroszlán és félig ember formát öltve teljes isteni mivoltában jelent meg. Amiért pedig eljött a követkető: Volt egy démon akit Hiranyakashipu-nak hívtak. Imádkozott és megkapta az áldást, hogy semmi sem lesz képes megölni őt - sem  egy fegyver, sem Isten, sem pedig egy állat. Így az áldás által legyőzhetetlenné vált. Azt az ígéretet is megkapta, hogy nem lehet őt megölni sem nappal, sem pedig éjszaka. Mi maradt még hátra? Az áldás révén úgy tünt, hogy halhatatlanná vált. A hívőket elkezdte zaklatni: ha meglátott egy istent ábrázóló szobrot, azt elvette az oltárról és helyébe a saját képmását tette. Egyébként mindketten, Hiranyakashipu és fiútestvére is, Hiranyaksha eltávolították az Istent ábrázóló szobrokat és kényszerítették az embereket, hogy hozzájuk imádkozzanak.
Látva mindezt, az akkor élő hívő emberek fohászukkal Narayana-hoz fordultak: " Úrunk, várunk Téged, mikor jössz el? Azt ígérted nekünk, hogy bármikor ha a bajban hívjunk Téged, eljössz a mi megmentésünkre." Tudjátok, Isten mindent a maga idejében tesz meg. Néha ezt nehezen értjük meg. Pedig nem marad más, minthogy higgyünk az Ő akaratában; higgyünk abban, hogy bármit is tesz, az helyes." Sri Swami Vishwananda

https://www.facebook.com/ParamahamsaVishwananda/videos/1588316034627868/
(Ezt bemásolva, meghallgathatod, ahogy Gurudzsi a tavalyi templomfelavatás kapcsán beszél az Úr Narasimha Devröl.

Itt pedig a magyar fordítás:

"A tavalyi templom beavatás kapcsán készült interjú Gurudzsival:

Ez a templom maga áldás, mert a fő Deityk az Úr Narasimha Dev. Ő a gondoskodó és az oltalmazó. Nem az, amit látunk, az ijesztő formája,  hanem Ő gyógyító. Az Úr Narasimha Dev, amikor kilépett a sziklából, hogy megölje a démont, Hiranyakashipurt, valójában ez a démon bennünk van. Addig amíg az elménket felemészti a mindenféle negatvitás, amíg a külső realitás foglalja le elménket, nem tudjuk felfogni az élet célját. Csak amikor vagyunk  transzendálni a korlátolt elmét, leszünk képesek felfogni, hogy kik vagyunk. Ez a Kripa nagyon fontos. Isteni Kegyelem nélkül a káprázat óceánjában úszunk. De Kegyelméből képesek leszünk átkelni az óceánon. Amikor beléptek a templomba, az Úr áldását kérjük, hogy adjon bepillantást abba,  mi az igaz élet és miért vagyunk itt. Ahogy mindig elmondom, az élet az szolgálat. Nem az emberek szolgálása, hanem a bennük lévő  Mindenható szolgálása. És a szolgálat úgy kezdődik hogy az Urat szolgáljuk, Feléje végezzük a szertartásokat. Ahogy elménkben rögzül Isten képmása, könnyeb lesz Őt meglátni a teremtésében. Az emberek gyakran Istent kívül próbáljak megtalálni, a természetben, az emberekben, de először önmagukban kell hogy megtalálják. Hogyha megtaláltad önmagadban és Isten képmása erősen rögzült benned, azután könnyebb lesz Őt megtalálni mindenütt. Máskülönben, ha csak keresel, továbbra is csak a külső valóságban fogsz kutatni és így soha nem fogod Őt érezni, nem fogod Őt látni."

2019. május 16., csütörtök

Az elme elcsendesülésének fontosságáról


Paramahamsza Vishwananda az elme elcsendesülésének fontosságáról beszél:
"Nagyon gyakran az emberek arogánsan viselkednek. Azt hiszik, hogy ők mindent jobban tudnak. Hangosan beszélnek, de keveset tudnak. Ismeritek a mondást, ugye? Az aki hangos, az keveset tud, és az, aki csendben van, az...? Az sokat tud. Aki nagyon sokat beszél, az nem sokat tud. És ez igaz: az, aki nem tud sokat, szeretné ha meghallanák őt, ezért emeli fel a hangját. De ha megnézel egy mestert, egy spirituális vezetőt, ők csak akkor beszélnek, ha szükséges. De a leginkább hallgatnak. Mint ahogy már ma reggel is beszéltem erről: a mester mindent megvizsgál és mindenre tud megoldást. Mert csak a csendben tud megérlelődni a megoldás. Megoldás mindenre van, de amikor az elme túl "hangos", képtelen meglátni a megoldást. Ha van egy problémád, megoldást keresel rá. Csak keresed, keresed és keresed úgy hogy majd belezavarodsz, míg végül azt nem mondod, hogy "Elegem van!" Felismered: A megoldás kézzel fogható volt, de nem láttad meg. Ilyenkor azt kérdezed magadtól csodálkozva, "Hogy hogy nem vettem észre?" Ez azért van így, mert az elméd túlpörgött. Tehát, amikor az elme túl aktiv, mint ahogy azt említettem, az ember azt hiszi magáról, hogy ő mindent jobban tud. Még ha nem is tudja, de azt hiszi magáról. Ilyenkor hová lesznek az alázat, az önátadás és a szeretet képességei? Nem vagyunk ezek tudatában! Ezért van az, hogy számos mester nagyon szigorú a tanítványaival szemben. Mint ahogy mondottam: Isten küldeni fog neked egy mestert és ha tényleg erős benned Isten utáni vágy és Isten feladatot szán neked, akkor egy olyan mesterre van szükséged, aki nyilegyenesen a helyedre tesz téged." Sri Swami Vishwananda

2019. május 14., kedd

Interjú Paramahamsza Vishwanandával, 2016 Johanesburg (SA)


Bhakti Marga, magának a névnek a jelentése 'Az Odaadás Ösvénye' és magában foglalja az odaadás minden formáját, mindazt, ami közelebb visz bennünket Istenhez, mindaz, ami közelebb visz Isten Szeretetéhez. Amit szeretnék elérni, hogy az emberek folytonosan emlékezzenek Isten Szeretetére, bármit is tesznek, bárhol is legyenek, egy dolog amit mindíg magukban hordoznak, ez az univerzális Szeretet. Ez az, amire megpróbálom emlékeztetni az embereket. Van egy csodálatos versszak a Bhagavad Gitában, amit az Úr Krishna mond Arjunának:....'Tenned kell a kötelességedet. Ha nem teszed, a pokolra jutsz. Ezt összefüggéseiben kell megértenünk. Arjuna a harcmezőn állt és nem akar harcolni. Amikor körülnéz, az egész rokonságával találja magát szemben, akiket jól ismert: nagybátyja, unokatestvérei. Krishna így szólt hozzá:  'Ha harcolsz, pokolra jutsz, ha nem harcolsz, pokolra jutsz. Tehát mindkét út oda vezet....nincs más út. Majd így folytatja: 'Harcolj, de elméd irányuljon rám.  Tedd a kötelességedet - ez az, amire Krishna emlékeztet mindannyiunkat - , arra, hogy tegyük a kötelességünket a világban, de az elménk  irányuljon Istenre. Legyünk hálásak, azért, amink van az életben.

Karma - bármit is teszel az életben, mindig van ok és okozat (action-reaction). Tehát bármit is teszünk az életben, van ok és okozat és ez kihat ránk, kihat az elkövetkezendő életeinkre, vagy ha elérjük Istent, akkor örökkön Benne időzünk. Ez a mi felfogásunk, ez a mi hitünk. És hogy miért vagyunk ezen az úton, ez nem csak úgy véletlenül történik, nem csak egyszerűen megtörténik. Kellett hogy történjen valami, amivel ezt kiérdemelted (szanszkritul érdem: 'good puna') és ennek az érdemnek köszönhetően kerülsz a spirituális útra. Ha pedig nem tettél érdemre méltót, (bad puna), valami rosszat cselekszel az életedben, van aki bűnőzővé válik, amik lehetnek múlt életeinek következménye, amit előző életeinkben tettünk. Ezt jelenti nagyjából a karma. 

Hinduként hiszünk a reinkarnációban és tudjuk, hogy aszerint hogy mit teszünk egy életünk során, vagy elérjük Istent, vagy további életek követik egymást. Ha ez tudatosul bennünk, mert nagyon sokszor az emberek ezt természetesnek veszik. Azt mondják magukben, 'Ok, ha most nem sikerült, akkor majd a következő életemben. De, hogy milyen lesz a következő élet, azt senki sem tudja, igaz? Ezért mondom, hogy egyetlen egy életben is elérhető Isten. 

Atma Kriya Yoga egyike a legfontosabb technikáknak, mert közvetlenül egy nagy jógitól ered, magától, Mahavatar Babajitól, aki legyőzte a halált és örökké, ma is él. Tudjátok, mi valamennyien egy bizonyos céllal születtünk. És az első számú céliunk, hogy elfogadjuk azt, ami a dolgunk, legyen az bármi is. És ha megtanuljuk elfogadni azt, akkor elindulunk a felsőbb Dharmank felé. Ez azt jelenti, nagyon sokszor látható a spirituális úton, hogy az emberek beszélnek a Dharmáról, 'Mi az én Dharmám?', És mindenki arra számít, hogy azt a választ kapja, 'Igen, neked gyógyítanod kell, valami nagyon magas spirituális dolgot kell tenned. De ez nem igaz! A Dharma elsősorban az, amivel az életedben foglalkozol, ami a munkád. Ez a te Dharmád. És ha elkezded szeretni, azt, amit csinálsz, akkor elindulsz az igazi Dharmád irányába.

A vegetáriánizmust hirdetem, mert annyi kegyetlenség történik az állatokkal szemben. Az emberek megeszik az állatokat, mert már kiszerelve megvásárolhatod az élelmiszerboltban, de az, amin az állatok keresztülmentek, az a kegyetlenség, amin keresztülmentek,  a fájdalom, amit átéltek, az a főzéssel nem fog eltűnni. Tudjuk, hogy manapság olyan sokféle betegség felbukkan. Mi ezeknek az oka? Az, amit megeszünk, amit a szánkba veszünk, az nagyban kihat az elménkre.  És az elme, ha az elme egészséges, akkor a test is egészséges, de ha az elme nem egészséges, akkor minden probléma és aggály betefség formájában fog megjelenni. És ez annak köszönhetjük, amit a gyomrunkba beviszünk. Van egy gyönyörű mondás, miszerint, Isten megteremtette a testedet, nem azért, hogy temetőt csinálj belőle. A tetem a temetőbe kerül, nem pedig a testedbe. És az emberek tetemeket juttanak a testükbe. És azt hiszik, hogy azzal, hogy megemésztik, annyi, vége. Nem, nem így van. Ott rohad tovább benned. 

Van egy egyensúly mindkét oldal részéről. Azt nem mondanám, hogy mindenki a kötelességét tesz, amiről azt véli, hogy az az ő kötelesssége. De van egy nagymétékű tudatosság. Amikor bizonyos dolgokat látunk a világban, akkor sokan elkezdenek rajta gondolkodni. És sokat gondolkonak, 'Én nem akarok olyan lenni mint ők'. Más akarok lenni.
Amit még szeretnék mondani, hogy az embereknek meg kell tanulniuk elfogadni önmagukat ebben a világban. Fogadd el magad, ahogy Isten megteremtett, szeresd magad, mert ez a változás, amiről beszéltem, ezt magadnál kell elkezdeni! Nem várhatjuk el, hogy mindenki változzon, ha mi nem változunk. Ha azt akarjuk, hogy a világban változás történjen,, akkor magunknál kell ezt elkezdeni. Ha te megváltozol, a környezeted is meg fog változni. Tehát változz meg! Légy szeretetetteljesebb magaddal szemben, légy elfogadóbb magaddal szemben és legyen benned hit, higgy a megérzéseidben! 
Jai Gurudev!