2011. január 6., csütörtök

A tudatos légzés

"Ha megfigyeled a természetet, minden tökéletes benne. És van valami, ami Isten valamennyi teremtményében közös és ez a lélegzés. A lélegzés által él minden - a viz, a hal, az állatok, a növények és az ember. Tehát a légzés nagyon fontos. Fontos, hogy a légzésünknek tudatában legyünk. A lélegzés olyan természetes számunkra, hogy csak nagyon kevesen figyelik meg tudatosan a lélegzésüket. Hányan gondolnak a nap folyamán a lélegzésre? Nem sokan. Pedig nagyon egyszerü és nagyon könnyü. Kipróbáljátok?"

2011. január 5., szerda

Bölcsesség a szeretetről

" Nem azért vagyok itt, hogy elitéljem, vagy helyeseljem azt, amit tesztek. Azért vagyok köztetek, hogy Istenhez vezesselek benneteket, visszavezesselek titeket a feltételnélküli szeretethez, ami valójában igazi énetek és megtanitsalak benneteket arra, hogy hogyan juttok el oda." (Mahavatar Babaji)

2011. január 4., kedd

Vágyódni Isten után

"A szeretet örömteli is lehet. Nem kell, hogy mindig fájdalmas legyen. Létezik a misztikus öröm, a szeretet misztikus formája, ami még a fájdalomban is fellelhető. Ez nem az a fajta fájdalom, amikor azt mondjuk, hogy 'Jaj, fájdalmam van.' , mert például 'tegnap ott azon a helyen nagyon beütüttem magam és ezért most ott nagyon fáj."Nem a fizikai fájdalomról beszélek és nem is az emocionális fájdalomról, amit az ember az elméjében teremt, mert éppen szenvedni akar.  A szeretet fájdalma nagyon intenziv. A szentek ismerik ezt.  A szivük azért sóvárog, hogy Istent átélhessék. Sirnak Isten után. Olvassátok el Szent Ferenc életét. Tudjátok, hogy milyen sokat sirt? Persze Isten utáni vágyódás nem mindig ilyen intenziv. Most a szeretet fájdalmáról beszélek, de a példánál maradva, Szent Ferenc ezzel együtt nagy boldogságban is élt.
A szeretet intenzitását meg lehet fájdalomként élni, persze ez nem igazából fájdalom, hanem valójában a szeretett Kedves utáni vágyódás." (Sri Swami Vishwananda)

2010. december 31., péntek

Az új esztendö

Szrí Szwámi Vishwananda Dezember 26.-i Darshan beszédéböl


"Egy új esztendö közeledik, minden évben egy új év kezdödik. Mindig megismétlödik, de csak a naptár változik. Az emberek az év befejeztével új ígéreteket tesznek azt fogadva maguknak, hogy 'Akkor most a jövö évtöl ezt és ezt fogom tenni.' Igazából azonban az lenne a szép, ha az emberek azt az ígéretet tennék maguknak, hogy az elméjüket változtatják meg, még akkor is, ha az nem olyan egyszerü. Nagy eröfeszítést kell tenned érte, mert tényleg nem egyszerü változtatni az elmén. Valaki mást megváltoztatni könnyü, de önmagadat, az már sokkal nehezebb. Kezd el magadon változtatni, ahelyett, hogy odamennél valaki máshoz azt mondanád neki, hogy 'Változzál meg!' Tehát kezd el magadat megváltoztatni, mielött valaki mást akarnál megváltoztatni.

Ha pedig te magad megváltoztál és túlléptél önmagadon, akkor felajálnhatod, hogy segítesz valakinek abban, hogy ö is változzon. És ha ezt segítségként teszed, akkor az nem személyes. A segítség nem büszkeségböl vagy egoból születik, hanem szeretetböl, mert tiszta szívböl azt kívánod a másiknak, hogy ö is eljusson arra a szintre, ahová te is eljutottál. Ha valaki valami nem jót tett, te azt fogod mondani neki: "Nézd ezt így vagy úgy is csinálhatod. Kívánok Mindannyiotoknak Boldog 2011 Új Esztendöt! Jai Guru Dev." Sri Swami Vishwananda

2010. december 30., csütörtök

Az Istenmegvalósulás útja

"Mint Isten gyermekeihez beszélek hozzátok, hisz ez az igazi valótok, igazából Isten gyermekei vagytok. Vallástól, kasztrendszertöl és bör szinétöl függetlenül egyformán Isten gyermekei vagytok. Isten mindannyiótokat egyformán szeret. Ö nem szeret engem jobban, csak azért mert én Szwámi vagyok. Titeket sem szeret kevésbé. Egy dolog van, hogy én Istenmivoltomat már megvalósítottam. Ti valamennyien még nem jutottatok el a megvalósuláshoz. Belsötökben tudjátok, mert  ezt a tudást születéseteknél fogva magatokkal hoztátok. Az Istenmegvalósulás útja  bennetek van. A vallás egy út. Az önfegyelem útja, segít a külsöböl befelé menni, de ott még nincs vége az útnak. Sokszor az emberek elmerülnek az imájukban és megrekednek, mert imájukat külsö forma vezérli. Nem lépnek túl rajta, mert nem akarják igazából felismerni, hogy kik valójában. Amíg nincs meg valakiben a megvalósulás iránti belsö vágy, addig nagyon nehéz. Azt tényleg akarni kell. Tényleg szükséges, hogy akarjátok, hogy Isten után vágyódjatok és akkor Ö méltóságteljesen magát fogja ajándékozni nektek." Sri Swami Vishwananda


2010. december 29., szerda

Bölcsesség a szeretetröl

"Hívd ki a félelmedet! Emlékezz folytonosan arra, hogy Isten része vagy. Isten kezében vagy és Ö sohasem fog elereszteni téged. Soha! Ö mindig ott lesz a közeledben, közelebb mint a lélegzeted, vagy a levegö amit belélegzel." Sri Swami Vishwananda

2010. december 28., kedd

Bölcsesség a szeretetröl

"Isten a világi embernek világi módon mutatja meg magát. Annak, aki a spirituális úton halad Isten spirituális módon fog megnyilvánulni. De ha valaki teljesen átadta magát Istennek, úgy Isten is teljesen át fogja adni magát annak a személynek."


2010. december 23., csütörtök

Szwámi azt szeretné...

"Azt szeretném, hogy közületek mindenki érezze önmagában Isten szeretetét. Söt ne csak hogy magad is érezd, hanem válj e szeretet eszközévé és oszdd meg másokkal is. Adj mindenkinek a szeretetedböl. Nem kell, hogy megölelj valakit ahhoz, hogy Isten szeretetét megoszd valakivel. Csupán arcod sugárzása, ez a fény el fog érni mindenkit, akivel csak utad során találkozol."

BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET MINDEN KEDVES BLOG-OLVASÓNAK!

2010. december 21., kedd

Öszintének kell lenned önmagadhoz

"Azt mondják az emberi lénynek Satchitananda-nak kell lennie. Ez egy szanszkrit szó. A Sat jelentése: Létezés; a Chit Tudatosságot jelent és az Ananda Áldást. Mindenki azt szeretné, ha áldásban részesülne, nem igaz? Mindenki boldog szeretne lenni, de ha tényleg, ha valóban boldog akarsz lenni, akkor elöször is öszintének kell lenned önmagaddal szemben. Ha öszinte vagy és azt kéred Istentöl: "Úram, add hogy boldog legyek!", gondolod, hogy vissza fog utasítani? Nem, nem fog. Teljesíteni fogja kérésedet és cserébe nem kér érte semmit. De az már rajtad áll, hogy boldog maradj. Rajtad áll, hogy fenntartsd és erösítsd magadban a boldogság állapotát."

2010. december 20., hétfő

Om Namo Narayana Mantra


Az Om Namo Narayanaya Mantra 54- szer zengetve. Hallgasd meg, nagyon szép!
Háttérzeneként is lehet hallgatni, illetve megtanulni a kiejtést és a hangsúlyozást. A Mantrák helyesen hangsúlyozva és korrekt kiejtéssel fejtik ki jótékony hatásukat!

Om Namo Narayanaya

"A Maha Mantra: ‘Om Namo Narayanaya’, amit mindig énekelni szoktunk, nagyon sok mindent rejt magában. Ez az egyike a fö mantráknak, amit akkor szoktak zengetni, ha eröre van valakinek szüksége: Isten erejére úgy anyagi mint spirituális értelemben. Igy, ha valaki az ‘Om Namo Narayanaya’-t énekli, spirituálisan gyarapodni fog, de ha valami spiritualitásan a hasznodra válik, akkor Isten az anyagi dolgaidról is gondoskodni fog. Ö vigyáz rád. Részedröl azonban meg kell lenni a teljes bizalomnak iránta. És teljes bizalommal kell hogy légy önmagad iránt is. Tehát erösítsd magadban ezt a bizalmat."

2010. december 19., vasárnap

Isten szeretete végtelen


Ma reggel, amikor Isten kitárta a menny ablakát, meglátott engem és azt kérdezte:

"Gyermekem, mi az, amit a legjobban szeretnél a mai nap?"
Én ezt válaszoltam:
"Uram kérlek, vigyázz arra az emberre, aki most e sorokat olvassa, óvd meg családját és legkedvesebb barátait. Küld el hozzájuk Isteni Szeretetedet." Isten szeretete olyan mint az óceán, látod a kezdetét, a partját, de nem látod a végét, mert az végtelen.

2010. december 15., szerda

Zengesd Isten nevét és Őrá összpontosits

"Bárhol légy, bármit tégy, elmédet mindig Istenre irányitsd és zengesd az Ő nevét. Ez segiteni fog téged abban, hogy kitárd a szived. Isten nevének zengetése a leghatékonyabb módszer arra, hogy az elmét az ellenőrzésed alá vond. Ha megnézed a többi vallást: a keresztények szivből imádkoznak, a hinduk a japa malát használják, a moszlémok pedig a rózsafüzért. Tehát Isten neve nagyon lényeges és nevének ismétlése egy igazán egyszerü és könnyü módszer. Tehát miért bonyolitani? Miért próbáljátok komplikálni azt, amire Isten egy egyszerü módszert adott? Amikor az Ő nevét zengeted, valóban közel érezheted magad Hozzá."

2010. december 14., kedd

Szived legyen nyitott

"Ha elmédet elcsendesited és szeretetben a szivedben vagy, meg fogod pillantani magadban Isten birodalmát . Amikor a szeretetet nyitott szivvel magadba fogadod, ugy a szeretet gyarapodni fog benned, ha viszont az elmédet nyitod meg a szeretet iránt, annak meglesznek a maga korlátai."