2013. június 16., vasárnap

Az igaz szeretetről


“Három fajta szeretet (love) létezik. Amikor a szeretetről beszélünk, mindig azt mondjuk, hogy 'Szeretlek', Írtál már valaha egy sms-t Krishna-nak, Istennek, hogy 'Istenem, szeretlek, s annyira hiányzol?!' Nem, ilyet még sohasem tettél, Sohasem írtad meg Istennek, hogy 'Szeretlek, szeretlek! Képzeld csak el, hogy Ő milyen végtelenül szeret téged! S mégis megfeledkezünk Róla. Leginkább csak az emberi szeretettel vagyunk elfoglalva, a kapcsolatainkkal, mindazzal, ami csak egy ideig tart, azután vége, majd megint egy újabb kapcsolat kezdődik. Micsoda nyomorúság és szenvedés. Újra meg újra úgyanaz! A lelked célja pedig az, hogy "csupán szeressen", ezt pedig Isten iránti szolgálaton keresztül tudja megvalósítani. Sri Swami Vishwananda


2013. június 15., szombat

A tanító jelenlétében

Szrí Szwámi Vishwananda a Darshan-ról beszélt egy alkalommal:

"Mindig valamiben részesülsz a tanító jelenlétében, még ha a tanító rád sem néz, vagy nem beszél veled. Mindig kapsz, mert lelked Isten szeretetében elmerül. Ebben a szeretetben minden benne van. Mindig mondják nekem: 'Szeretnék veled beszélni.' Ismerős, úgye? 
'Csak röviden, egy percet lehessek veled.'  És van úgy, hogy azt válaszolom: 'Késöbb, késöbb.' Van úgy, hogy ez a késöbb nem jön el olyan gyorsan. De tudjátok, amikor Darshan-ra jöttök, sokkal többet kaptok, jóval többet, mint amit az elme képes lenne felfogni. Az, amit kapsz, lehet, hogy számodra csupán egy érintésnek tünik, de az jóval több annál, amit szavakban ki lehet fejezni, hisz a szavak korlátoltak. Mégha a következö három dolog köt, ezek pedig az elme, az anyag és a szellem - e három olyan mint egy kötél három szála. Az amit Darshan során kapsz, az a benned lévő tudás infuziója, de ehhez el kell csendesítened az elméd. Ezért mondom mindíg: 'Csendesítsd el az elméd és tárd ki a szíved." Amíg nem nyilt meg teljesen a szíved, addig, amíg éned nem csendesült el, mindíg csak a kereső maradsz. De ne kívűl keress, hanem belül magadban. Próbáld meg elcsendesíteni az elméd. Próbálj meg elmélyülni magadban. Meg fogod látni akkor, hogy mit kaptál." Sri Swami Vishwananda

2013. június 14., péntek

A Guru jelentőségéről



A Guru teljes mérékben Önmagát adja tanítványainak. Amit a tanítványnak és a követőnek tennie kell, hogy egy üres edénnyé váljék, s így képes legyen mindent befogadni.
Ezt mondja az alábbi vers:

Guru Brahma, Guru Vishnu
Guru Devo Maheshvarah
Guru Shakshat Param Brahma
Tasmai Shri Guruave Namaha

A vers jelentése: A Guru a Teremtő, az Oltalmazó és a Tudatlanság Pusztítója. Param Brahma-ként és Isten inkarnációjaként manifesztálódik a Guru. A Guru minden egyes tanítványnak segít, míg meg nem valósítja igaz Önvalóját, míg nem ismeri fel belső Guruját. Sri Swami Vishwananda

2013. június 11., kedd

Váljatok a szeretet eszközévé

"A szeretet a legfontosabb dolog és mindannyian ezen Isteni Szeretet hordozóivá kell hogy váljunk. S ahhoz, hogy azzá válhassunk, először is fel kell ismernünk a szeretet fontosságát, mert csak a szeretet az, amin keresztül a világ változni tud. Csak a szeretet az, ami képes harmónát és békét teremteni. A szeretetnek sok aspektusa van és az egyik közülük a harmónia, a másik pedig az egység. Miként Krishna mondta a Gitában: Egy igazi jógi először engem kell hogy önmagában megvalósitson, azután pedig a  megvilágosult önvalón keresztül engem mindenben meglátnia. Mint ahogy tegnap Krishna furulyájának története kapcsán mondtam: csak önmagunkat kell átadni. Csak ezt kell tennünk! Adjátok át magatokat Isten kezébe. Legyetek készek, hogy mindig Isten hirnökei legyetek. Váljatok az Ő eszközévé és árasszátok e Szeretet a világba." Sri Swami Vishwananda

2013. június 9., vasárnap

Emlékeztesd magad arra, hogy Isten gyermeke vagy

                                               Lord Krishna
"Isten megteremtette a maya-t ( az illuziót), hogy elkápráztassa a teremtését: azért tette ezt, hogy az ember ne vegye magától érthetődőnek a megvilágosulás utáni vágyát! De valójában ezt Ő maga teszi. Ez az Ő játéka. Nekes nincs más dolgod, mint hogy a szemlélővé válj. Abban a pillanatban, ahogy megtanultál a szemlélővé válni és magad előtt látod a teremtést,  úgyanúgy fogod látni a dolgokat, ahogy Isten látja és tudni fogod, hogy Ő mit gondol rólunk. Az elménk olyan mint egy tükör. A sziv olyan mint egy porfedte tükör. Addig, amig por fedi, gondolod, hogy képes vagy tisztán látni? Soha nem vagy képes tisztán látni önnön visszatükröződésedet. Tudni fogod ugyan, hogy létezik ez a tükröződés, de az még nagyon homályos. Addig, amig nem tisztitod meg, nehéz meglátni a fényt, igaz? A testünk az, ami a legközelebb áll hozzánk, ezért először is a testet kell megtisztitani. Amikor a test tiszta, megtisztul az elme, amikor az elme is tiszta, megtisztul a sziv. És amikor a sziv is megtisztult, az isteni fény átragyog rajta és ez mindenki számára tisztán látható lesz. Minden nap mondd el tehát magadban, hogy "Isten gyermeke vagyok és Isten gyermekeként kell élnem!" Tedd ezt meg magadért, saját fejlődésedért. Tudod, hogy mi a jó számodra, igy hát tedd meg a lehető legtöbbet azért, hogy változz! Erősitsd meg magadban ezt az elhatározást, vésd jól a fejedbe. Minden nap emlékeztesd magad arra, hogy szeretet, bizalom, egység és öröm vagy! Nincs annál erőteljesebb mantra, mint amikor azt mondod magadban, hogy "Szeretet vagyok! Miközben azt mondod, hogy "Szeretet vagyok!" ezzel mindig emlékezteted magad arra, hogy Isten része vagy." Sri Swami Vishwananda

2013. június 8., szombat

Arról, hogy van-e szabad akaratunk?

"Egyszer valaki megkérdezte egy szenttől: "Van szabad akaratunk?" A szent így válaszolt: "Hát van akaratod, de az nem szabad." Mondok egy példát: a tehén egy kötélnél fogva ki van kötve egy fához és ezért csak egy bizonyos méretű körben képes mozogni. A tehén szabad, de csak egy bizonyos fokig. Az embernek is ekkora a szabad akarata. A többi Isten akarata. De nekünk ez a kis kör is olyan nagynak tűnik, mi magunkat nagyra tartjuk, mindenki másnál nagyobbnak, nem így van? Szívesen helyezzük magunkat még akár  Isten fölé is.Sri Swami Vishwananda

2013. június 7., péntek

Arról, hogy hogyan haladj a spirituális úton

"Ahhoz, hogy a meditációd sikeres legyen, ahhoz, hogy haladj a spirituális úton, önfegyelemre van szükséged. Nem szabad, hogy eröltesd, nem szabad, hogy nyomd magad. Mindennek mélyen a szívedből kell jönnie. Szeretetből kell, hogy történjen." Sri Swami Vishwananda

2013. június 6., csütörtök

Csak szeress!

"Mindig mondom és mindig ismételni fogom: "Ha te megteszed a tőled telhetőt, akkot Isten fog hozzád sietni." Úgy tartják:"Tégy meg egy lépést Isten felé és Isten száz lépést fog tenni te feléd.” Ez bizony igy van. Abban a pillanatban, amikor őszinte vagy önmagaddal szemben és megteszed ezt az egy lépést, Ő a kegyelmében fog részesiteni. A kapu szélesre kitárul és látni fogod, amint az Úr elében siet! Tudjátok, hogy milyen csodálatos megtapasztalni ezt? Hogy milyen örömteli! Szavakkal nem lehet kifejezni. Csak azt a szót tudom használni, hogy örömteli, de ez annál sokkal több. Szavakkal nem kifejezhető!  Az elmének csak egy elképzelése van arról, hogy milyen az, amikor valaki folyamatosan, örök szeretetben él. Lenyügőző! Ez a fajta szeretet feltétel nélküli. Nincs benne elvárás, nem akar érte cserébe semmit. Csak árad, folyamatosan árad. Váljatok ennek eszközévé, valamennyien! Ne féljetek kitárni a sziveteket, ne féljetek, hogy megbántanak. Csak szeressetek, magáért a szeretetért. Szeressetek, csak azért, mert e szeretet vagytok. Csak szeressetek, mert a szeretet forrása ott van bennetek." Sri Swami Vishwananda  

2013. június 3., hétfő

Az Atma Kriya Jógáról, Tanfolyam a hétvégén Dunaújvárosban


"Atma Kriya Jóga egyike a legerőteljesebb és leggyorsabb módja Istennel való eggyéválás útján. Az Atma Kriya gyakorlásával a korlátolt tudat egybeolvad a kozmikus tudattal." Sri Mahavatar Babaji

"Az Atma Kriya Jóga által tudatosul bennünk Isten iránti szeretetteljes kapcsolatunk." Sri Szwámi Vishwananda


Az Atma (a lélek) a boldogság, a béke és a szeretet örök forrása. Az Atma Kriya Jóga hatása az élet minden területére jótékonyan hat. Ezt a jógamódszert a nagy Mester, Sri Mahavatar Babaji adta át Sri Szwámi Vishwananda-nak. 

Különböző technikákat tartalmaz melyeket tanfolyamon lehet elsajátítani. A tanfolyam végén sor kerül a Shaktipath beavatásra.
Az Atma Kriya Jóga része az OM Healing, ami egy ősi gyógymód önmagunk és a Földanya gyógyulásáért. Az OM-Healing csoportban végezhető.
További részletes info:
facebook: Martha Anna Padmakshi Böhm
www.bhaktimarga.org
www.atmakriya.org
www.om-healing.org 
A honlapok magyar nyelven is olvashatók.
Legközelebbi Atma kriya Jóga tanfolyam és OM Healing Dunaújvárosban:

2013. június 7.-én (pénteken) 18.00 órakor
előadáaz Atma Kriya Jógáról
az evangélikus templom különtermében
Az előadás után OM – Healing -re várunk szeretettel!
Az előadás célja, hogy minden érdeklődőt megismertessen az Atma Kriya Jógával és lehetőséget adjon kérdések megválaszolására. Az OM – Healing célja, hogy megszabadulj a napi nyüzsgéstől, félelmeidtől…
2013. június 8 - 9.-én 2 napos, intenzív
Atma Kriya jóga tanfolyam
Jelentkezés: a 20/5515-265 telefonon, vagy pasz.zsuzsanna@gamil.com címen, vagy közvetlenül az oktatónál, Böhm Márta Padmakshi, E-Mail: marthaboehm@gmx.net



A Szeretet Bölcsessége