2013. június 21., péntek

Az anyai szeretetről



Az elmúlt Navaratri 9 napon át tartó ünnepség során Szwámiji az anyai szeretetről beszélt. Az anya az, aki felébreszti bennünk a vágyat, hogy éltünk útján keressük ezt a feltételnélküli szeretetet, melyet ő általa megtapasztalhattunk. Az anya az, aki megismerteti velünk ezt a szeretetet. Ő éltünk elsö guruja (tanítója). Az anyai feltételnélküli szeretet áll a legközelebb Isten szeretetéhez.
Részlet tavalyi beszédéből:
"A Navaratri ünnepség során (az Istenanya nyolc megnyilvánulási formájának ünnepe, mely nyolc napon át tart) Szwámiji a következőket mondotta: " 'Légy olyan mint egy gyerek. Ülj anyád ölébe és engedd, hogy az édesanyád mindent megtegyen neked.' Tudjátok, mi mindannyian csecsemöők vagyunk. Erről beszélt Krisztus is, amikor azt mondta, 'Ahhoz, hogy a mennyek országába jussatok, gyermekekké kell válnotok'. S ez így van. Amikor gyerek vagy, átadod magad Isten akaratának. Átadod magad az anya akaratának. Az anya pedig megtart téged, visz, megetet, de az ételt magadnak kell lenyelned. Úgyanez érvényes a mesterre is. Mindenki más mestert követ, mindenki más útat jár. Minden út jó, de a mester nem járhatja helyetted az útat. Ő megmutatja nektek az útat, de azon nekted magadnak kell végigmenned. Olykor a mester vinni fog téged - attól függően, hogy milyen nagy benned az odaadás - az anya azonban mindig felvesz téged. Ez az anyai szeretet." Sri Swami Vishwananda

2013. június 20., csütörtök

Próbáljuk meg Isten helyébe képzelni magunkat...

"Próbáljuk meg Isten helyébe képzelni magunkat. Hogyan látnánk a világot? Az emberi elme szeret mindenröl ítélkezni. Azt hisszük, hogy Isten bünteti az embert, hogy Isten ezt meg ezt teszi velünk. De Isten nem ilyen. Ez mind mi vagyunk. Mi vagyunk azok, akik így vagy úgy látják a dolgok és azokat megítéljük. De Isten nem úgy lát, ahogy mi látunk. Ha egy ilyen tudati szintet elérnétek, nem különböztetnétek meg  többé a jót meg a rosszat. Minden semlegessé válna. Próbáld meg tehát ezt minden nap gyakorolni. Képzeld el magad Istennek! Figyeld magad, hogy a negatívitást látod-e vagy mindenkit Istennek, a te igaz önvalódnak látsz-e.  Ha ezt gyakorolod minden nap, biztos vagyok benne, hogy eljön az az idö, amikor nem fogsz többé különbséget tenni. Mindenütt Isten békéjét fogod megtapasztalni. Bárhová mész, bárkivel beszélgetsz, ott lesz a béke, ott lesz a szeretet.És ez az, amit mindenki keres. Tehát nézd a világot ezen a tökéletes elmén keresztül. Elméd ne ítélkezzen és ne tegyen különbséget jó és rossz között. Láss mindent Istennek, lásd mindenben Istent. S hagyd, hogy ez a szeretet mindenre kiáradjon. Egyszerü, nem?" Sri Swami Vishwananda



2013. június 19., szerda

Megnyitó - Satguru ajándéka


Ma kezdődik Szrí Szwámi Vishwananda spirituális központjának - Shree Peetha Nilaya - öt napig tartó ünnepélyes megnyitó sorozata


A Satguru ajándéka
"A tanitvány Satguruja iránti szeretete, Isten iránti szeretete egy egyirányú szeretet. Ez a szeretet nem vár el cserébe semmit, nem akar semmi mást csupán magát Istent. És amikor ez a szeretet megébred a bhakta-ban (a tanitványban), semmi sem lesz képes eltántorítani öt, jöjjön bármi is! Amikor Meerabai Krishnahoz énekelt, az emberek azt mondták róla, hogy "Bolond", de ez nem változtatta meg hitében, nem változtatta meg a szeretetét. Annyira összeszedett volt. Elméje csakis Istenre irányult, igy semmi sem tudta öt ebböl kimozdítani. Azt szokták mondani, hogy az odaadásra egy másik szó az összeszedett elme (one pointed mind). Amikor az elméd csakis Istenre irányul, akkor eggyé válsz Vele.". Sri Swami Vishwananda

2013. június 18., kedd

A bizalomról

Egyszer valaki a következő kérdést tette fel Szri Szwámi Vishwananda-nak: 'Hogyan lehet legyőzni a kételyt?' Szwámiji a következő választ adta: "A spirituális úton először is meg kell bíznod a szívedben. Illetve legelőször is bíznod kell... ha a spirituális úton vagy, és van egy spirituális vezetőd, ha egy mester vezet téged, úgy teljesen meg kell bíznod a mesterben. Másodsorban pedig meg kell bíznod abban, amit a szíved mond. De a Mester vezet téged, hogy megbízzál a szívedben. Csak a bizalmon keresztül vagy képes eloszlatni a kételyeket." Sri Swami Vishwananda

2013. június 16., vasárnap

Az igaz szeretetről


“Három fajta szeretet (love) létezik. Amikor a szeretetről beszélünk, mindig azt mondjuk, hogy 'Szeretlek', Írtál már valaha egy sms-t Krishna-nak, Istennek, hogy 'Istenem, szeretlek, s annyira hiányzol?!' Nem, ilyet még sohasem tettél, Sohasem írtad meg Istennek, hogy 'Szeretlek, szeretlek! Képzeld csak el, hogy Ő milyen végtelenül szeret téged! S mégis megfeledkezünk Róla. Leginkább csak az emberi szeretettel vagyunk elfoglalva, a kapcsolatainkkal, mindazzal, ami csak egy ideig tart, azután vége, majd megint egy újabb kapcsolat kezdődik. Micsoda nyomorúság és szenvedés. Újra meg újra úgyanaz! A lelked célja pedig az, hogy "csupán szeressen", ezt pedig Isten iránti szolgálaton keresztül tudja megvalósítani. Sri Swami Vishwananda


2013. június 15., szombat

A tanító jelenlétében

Szrí Szwámi Vishwananda a Darshan-ról beszélt egy alkalommal:

"Mindig valamiben részesülsz a tanító jelenlétében, még ha a tanító rád sem néz, vagy nem beszél veled. Mindig kapsz, mert lelked Isten szeretetében elmerül. Ebben a szeretetben minden benne van. Mindig mondják nekem: 'Szeretnék veled beszélni.' Ismerős, úgye? 
'Csak röviden, egy percet lehessek veled.'  És van úgy, hogy azt válaszolom: 'Késöbb, késöbb.' Van úgy, hogy ez a késöbb nem jön el olyan gyorsan. De tudjátok, amikor Darshan-ra jöttök, sokkal többet kaptok, jóval többet, mint amit az elme képes lenne felfogni. Az, amit kapsz, lehet, hogy számodra csupán egy érintésnek tünik, de az jóval több annál, amit szavakban ki lehet fejezni, hisz a szavak korlátoltak. Mégha a következö három dolog köt, ezek pedig az elme, az anyag és a szellem - e három olyan mint egy kötél három szála. Az amit Darshan során kapsz, az a benned lévő tudás infuziója, de ehhez el kell csendesítened az elméd. Ezért mondom mindíg: 'Csendesítsd el az elméd és tárd ki a szíved." Amíg nem nyilt meg teljesen a szíved, addig, amíg éned nem csendesült el, mindíg csak a kereső maradsz. De ne kívűl keress, hanem belül magadban. Próbáld meg elcsendesíteni az elméd. Próbálj meg elmélyülni magadban. Meg fogod látni akkor, hogy mit kaptál." Sri Swami Vishwananda

2013. június 14., péntek

A Guru jelentőségéről



A Guru teljes mérékben Önmagát adja tanítványainak. Amit a tanítványnak és a követőnek tennie kell, hogy egy üres edénnyé váljék, s így képes legyen mindent befogadni.
Ezt mondja az alábbi vers:

Guru Brahma, Guru Vishnu
Guru Devo Maheshvarah
Guru Shakshat Param Brahma
Tasmai Shri Guruave Namaha

A vers jelentése: A Guru a Teremtő, az Oltalmazó és a Tudatlanság Pusztítója. Param Brahma-ként és Isten inkarnációjaként manifesztálódik a Guru. A Guru minden egyes tanítványnak segít, míg meg nem valósítja igaz Önvalóját, míg nem ismeri fel belső Guruját. Sri Swami Vishwananda

2013. június 11., kedd

Váljatok a szeretet eszközévé

"A szeretet a legfontosabb dolog és mindannyian ezen Isteni Szeretet hordozóivá kell hogy váljunk. S ahhoz, hogy azzá válhassunk, először is fel kell ismernünk a szeretet fontosságát, mert csak a szeretet az, amin keresztül a világ változni tud. Csak a szeretet az, ami képes harmónát és békét teremteni. A szeretetnek sok aspektusa van és az egyik közülük a harmónia, a másik pedig az egység. Miként Krishna mondta a Gitában: Egy igazi jógi először engem kell hogy önmagában megvalósitson, azután pedig a  megvilágosult önvalón keresztül engem mindenben meglátnia. Mint ahogy tegnap Krishna furulyájának története kapcsán mondtam: csak önmagunkat kell átadni. Csak ezt kell tennünk! Adjátok át magatokat Isten kezébe. Legyetek készek, hogy mindig Isten hirnökei legyetek. Váljatok az Ő eszközévé és árasszátok e Szeretet a világba." Sri Swami Vishwananda

2013. június 9., vasárnap

Emlékeztesd magad arra, hogy Isten gyermeke vagy

                                               Lord Krishna
"Isten megteremtette a maya-t ( az illuziót), hogy elkápráztassa a teremtését: azért tette ezt, hogy az ember ne vegye magától érthetődőnek a megvilágosulás utáni vágyát! De valójában ezt Ő maga teszi. Ez az Ő játéka. Nekes nincs más dolgod, mint hogy a szemlélővé válj. Abban a pillanatban, ahogy megtanultál a szemlélővé válni és magad előtt látod a teremtést,  úgyanúgy fogod látni a dolgokat, ahogy Isten látja és tudni fogod, hogy Ő mit gondol rólunk. Az elménk olyan mint egy tükör. A sziv olyan mint egy porfedte tükör. Addig, amig por fedi, gondolod, hogy képes vagy tisztán látni? Soha nem vagy képes tisztán látni önnön visszatükröződésedet. Tudni fogod ugyan, hogy létezik ez a tükröződés, de az még nagyon homályos. Addig, amig nem tisztitod meg, nehéz meglátni a fényt, igaz? A testünk az, ami a legközelebb áll hozzánk, ezért először is a testet kell megtisztitani. Amikor a test tiszta, megtisztul az elme, amikor az elme is tiszta, megtisztul a sziv. És amikor a sziv is megtisztult, az isteni fény átragyog rajta és ez mindenki számára tisztán látható lesz. Minden nap mondd el tehát magadban, hogy "Isten gyermeke vagyok és Isten gyermekeként kell élnem!" Tedd ezt meg magadért, saját fejlődésedért. Tudod, hogy mi a jó számodra, igy hát tedd meg a lehető legtöbbet azért, hogy változz! Erősitsd meg magadban ezt az elhatározást, vésd jól a fejedbe. Minden nap emlékeztesd magad arra, hogy szeretet, bizalom, egység és öröm vagy! Nincs annál erőteljesebb mantra, mint amikor azt mondod magadban, hogy "Szeretet vagyok! Miközben azt mondod, hogy "Szeretet vagyok!" ezzel mindig emlékezteted magad arra, hogy Isten része vagy." Sri Swami Vishwananda

2013. június 8., szombat

Arról, hogy van-e szabad akaratunk?

"Egyszer valaki megkérdezte egy szenttől: "Van szabad akaratunk?" A szent így válaszolt: "Hát van akaratod, de az nem szabad." Mondok egy példát: a tehén egy kötélnél fogva ki van kötve egy fához és ezért csak egy bizonyos méretű körben képes mozogni. A tehén szabad, de csak egy bizonyos fokig. Az embernek is ekkora a szabad akarata. A többi Isten akarata. De nekünk ez a kis kör is olyan nagynak tűnik, mi magunkat nagyra tartjuk, mindenki másnál nagyobbnak, nem így van? Szívesen helyezzük magunkat még akár  Isten fölé is.Sri Swami Vishwananda