2019. október 3., csütörtök

Navaratri, 5. nap


Ezekben a napokban, összesen 9 alkalommal az anyai szeretet különböző aspektusairól lesz szó Navaratri kapcsán. Íme az ötödik rész:

Úgy, miként az Anyaföld gondoskodik a Föld lakóiról, az Istenanya is gondját viselni minden törekvésünknek. 
BEPILLANTÁS A NAVARATRI ÜNNEPSÈGBE

A Navaratri egyik jelentési azon a történeten alapszik, miszerint Durga  legyőzi a démont Mahishasurt (aki az egot jelképezi) miután ez a harc kilenc napon és éjen át tartott.  

GONDOLGOZZ EL EZEN:

Miként a gyermek természetesnek veszi az anyát, így nekünk sem nehéz természetesnek venni az Istenanyát. Emlékezetessük magunkat arra, hogy mindaz, amink van és mindaz, amit látunk,  az Istenanyától kapjuk. Ő az, aki mindenről gondoskodik. 
IMÁDSÁG
Oh Anyánk, mindig gondoskodjál rólunk feltételnélküli szereteteddel. Jai Gurudev!

2019. október 2., szerda

Navaratri 4. nap




Az elkövetkező napokban, összesen 9 alkalommal az anyai szeretet különböző aspektusairól lesz szó Navaratri kapcsán. Íme a negyedik rész:

A természet (Mother Nature) folyamatosan meggyógyítja önmagát azoktól a vétkektől, amiket az emberiség elkövet ellene. Azért teszi, hogy mindannyian egy szebb helyen élhessünk. Az Istenanya úgyanezt teszi: kigyógyít bennünket az elménk hibáiból, hogy békére lelhessünk és megnyilhasson a szívünk.

BEPILLANTÁS A NAVARATRI ÜNNEPSÈGBE

Durgát általában egy oroszlánon ülve ábrázolják, a félelmtől mentes  “Abhaya Mudra” pózban. Megáld bennünket hogy szabaddá válhassunk félelmeinktől.

GONDOLGOZZ EL EZEN:

Életünk mozgató ereje a Shakti, ami maga az Istenanya. Emlékeztesd magad erre mindenben. Ő gondját viseli ennek az erőnek s gyógyítja szívünket és elménket.

IMÁDSÁG

Oh Anyánk, gyógyíts meg minden életet ezen a bolygón. Áldj meg bennünket, hogy segítségünkkel ez a világ a béke helye lehessen és spiritualitásban gyarapodjon. Jai Gurudev!


www.bhaktimarga.org/events

2019. október 1., kedd

Navaratri 2019, 3. nap




Az elkövetkező napokban, összesen 9 alkalommal az anyai szeretet különböző aspektusairól lesz szó Navaratri kapcsán. Íme a harmadik rész:

Amikor a kisbaba megszületik, az anya mindig figyeli amikor a kicsi sír és mindenről gondoskodik, amire a babának szüksége van. Ilyen az Istenanya, aki gyermeikei sírására mindig odafigyel, bármilyen idős is legyen valaki, vagy bármire is legyen szüksége. 


BEPILLANTÁS A NAVARATRI ÜNNEPSÈGBE

A Navaratri alatt az Istenanyát Durga formájában ünnepeljük, ami azt jelenti, 'az, aki elveszi a nyomoruságunkat.'. Durga számos oldala segít leküzdeni negatív tulajdonságainkat. 
GONDOLGOZZ EL EZEN:


Az Istenanya meghallgatja minden egyes imádat, de hányan hallgatják meg igazából az Ő válaszát?  Ő mindig meghallgat, de rajtunk áll, hogy mi is meghallgassuk Őt.  


IMÁDSÁG

Oh Anyánk, hallgass meg bennünket, amikor sírva hozzád fordulunk, amikor sírva Istenhez fordulunk, sírva a Gurunkhoz fordulunk. Kérünk Anyánk, áldj meg bennünket igaz alázattal, hogy úgyanolyan önzetlenül tudjunk mi is szeretni, minz ahogyan  Ő szeret. Jai Gurudev!

www.bhaktimarga.org/events


2019. szeptember 30., hétfő

Navaratri 2. napja

Az elkövetkező napokban, összesen 9 alkalommal az anyai szeretet különböző aspektusairól lesz szó Navaratri kapcsán. Íme a második rész:

Hasonlóképpen, ahogy az étel a test tápláléka, az Istenanya a lelkünket táplálja. Az Istenanya adta nekünk az életet.

BEPILLANTÁS A NAVARATRI ÜNNEPSÈGBE

Az Istenanyát  “Devi”-vel (istennő) vagy “Shakti”-val(energia illetve erő) azonosítják a hinduizmusban. Ő Isten teremtő energiáját reprezentálja és a Világegyetem fenntartója.

GONDOLGOZZ EL EZEN:
Emlékeztesd magad arra, hogy magunktól nem tartanánk ott, ahol most vagyunk, hanem az Istenanya az, aki vezet bennünket az úton és Ő az, aki táplál bennünket.

IMÁDSÁG

Oh Anyánk, áldj meg bennünket, hogy testünk és elménk egészséges legyen, hogy Isten Lotusz Lába elé járulhassunk és mindig elmerüljünk a Te Szeretetedben. Jai Gurudev!


Navaratri 1. napja

Az elkövetkező napokban, összesen 9 alkalommal az anyai szeretet különböző aspektusairól lesz szó Navaratri kapcsán. Íme az első rész, mely az anya védelmező tulajdonságát emeli ki.
Az anya, az élet minden formájában az, aki a kicsinyét védelmezi, mint például a medve a kisbocsát. Ezek az ösztönök és tulajdonságok a Kozmikus Anya sajátosságai, aki az egész teremtés Anyja.

BEPILLANTÁS A NAVARATRI ÜNNEPSÈGBE

Navaratrit minden évben szeptember végén, október elején, az aratás idején ünnepeljük. A ünnepséget az Isten Anya különböző formájának szenteljük, ami Durga Pujaként is ismert.

IMÁDSÁG

Oh, Anyánk, oltalmazd a Te gyermekeidet a világ kísértéseitől és tarts bennünket távol mindattól, ami az illuzió világába lehúz.

GONDOLGOZZ EL EZEN:

Azokban a pillanatokban, amikor elcsúszol, de nem esel el, amikor egész vékony jégen korcsolyázol és a jég nem szakad be alattad, emlékeztesd magad arra, hogy az Istenanya munkálkodik ekkor és adj Neki hálát. Jai Gurudev!

www.bhaktimarga.org/events

Durga Istennő 9 megtestesülési formája

2019. szeptember 24., kedd

Van e mindenkinek Guruja?

 A Guru, a Mester jelentőségéről és a mester tanítvány kapcsolatáról beszél Paramahamsza Vishwananda

Kérdés: Van-e mindenkinek Guruja, akár az ember tudta nélkül? 
Paramahamsza Vishwananda válaszol: Igen, mindenkinek van  Guruja.
Kérdés: Emberek billiói élnek a Földön, de csak néhány mester...
PV: Maga Krishna  mondta: "A milliókból, csak néhányan fognak velem eggyé válni", s az a néhány, aki elérte Őt, ők azt választják, hogy visszajönnek szolgálni másokat.
Kérdés: Tehát minden Gurunak rengeteg tanítványa van, akikről gondoskodik? 
PV: Csak néhány tanítványa van. Csak az aki készen áll rá. kerül egy biszonyos Guruhoz. Vegyük példának: ha készen állsz az iskolára, először is óvodába kell járnod, igaz? Mindig az óvodában maradsz? Nem. Először elemibe jársz, később az egyetemre, stb. Minden szintnek megvan a megfelelő Guruja. De nem mindenki éri el az egyetemi szintet, igaz? Csak az, aki arra készen áll. Ha készen állsz, Isten megadja. Egyet tudnotok kell:  Guru nem csak itt létezik, minden vallásban megvan. Isten küld tanítót,  mestert, hogy vezesse a tanítványokat. Sri Swami Vishwananda

2019. szeptember 23., hétfő

Hogyan ad a Szatguru

"Krishna azt mondta a Gita-ban “Bezártam magam egy emberi testbe és a tudatlanok azt hiszik, hogy csak ember vagyok, mert csak a külsőt látják." Ki fogja megérteni, ki képes megérteni a Szatguru-t? Senki! Amikor a tanítvány  készen áll, a Szatguru manifesztálja magát és megjelenik.A Szatguru jön a tanítványhoz. És a Szatguru nem azért jön, hogy elvegyen valamit, mert a Guru már megvalósította az Istennel való egységet. Mire van szüksége a Szatguru-nak ebben a világban? Senmire! Azért jön, hogy adjon, mindig csak adjon, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy elvesz. És egyébként, amit te elveszel, azt is valójában Ő adja. Három féleképpen ad a Szatgutu. Az első módja: Sankalpa által, ami azt jelenti, hogy a gondolaton keresztül. A második: Drishti által ad, ami látomást, látást jelent. A harmadik a Sparsha, ami érintést jelent. A Guru e három módon ad. Miért beszéltem mindeddig tanítványról (disciple) és nem azt mondom, hogy hívő (devotee)? Mert, miután átmentél mindezen a megtisztulási folyamatokon, bhakta-vá válsz, igazi tanítvánnyá (disciple).Már nem vagy pusztán egy hívő, hanem tanítvánnyá (disciple) válsz. A tanítvány az, aki részesült a Mester kegyelmében. És a Mester kegyelmében ott van Isten kegyelme. És ez a kegyelem olyan mint egy tanító. vegyük példának: beoltottál egy kis növényt egy másikkal.Vegyünk példának két rózsát, két különbözö fajtáját és ezeket beoltod. De amikor öntözöd azokat, csak az anyanövényt öntözöd, igaz? Hasonlóképpen a tanító az anyanövény. Minden, amit a tanító kap, azt az is megkapja, aki a tanítóhoz kapcsolódik. Ezért mondtam tegnap azt, hogy te is az Amrit (isteni nektár) edényévé válsz. Megváltozol és életed célja beteljesül. Ez a módja ahogyan Isten kegyelme a Guruban manifesztálódik. 

A Guru teljesen odaadja magát a tanítványának (disciple). Teljesen átadja magát. A tanítványának pedig olyanná kell válnia mint egy üres edény, hogy képes legyen mindent befogadni." Sri Swami Vishwananda

2019. szeptember 19., csütörtök

Mit akar a Guru? - Bölcseletek a Mestertől


'Tudjátok az emberek azt kérdezik: 'Guru, mit szeretnél?' Valójában a Guru nem akar senkitől semmit. Ez egy félreértés a tanítványok részéről, amikor azt hiszik, hogy tehetnek valamit a Guruért, vagy adhatnak valamit a Gurunak. A bizalmatokon kívül nincs semmi, amit adhatnátok. Az emberek gyakran megkeresnek és azt kérdezik tőlem: 'Guru, kérjük mond meg, mit szeretnél? Az elmédben azt hallod, amit hallani akarsz. A fejedben már ott van a saját válaszod. Az én válaszom nem számít. Mert ugye, amikor elmész egy Guruhoz és felteszel egy kérdést, de közben nem üríted ki a fejed, mert magadban már megválaszoltad a kérdést, ahogy azt  hallani szeretnéd. Ezekután képes leszel-e meghallani azt, amit a Guru mond neked? Nem, nem leszel képes. Erről beszélek. Emberek menedéket vesznek a Gurunál, de nem hallgatnak rá. Csak a fülük hallja és az egyik fülön be, a másikon pedig ki. De ami ott van a fejükben, az ott is marad. Tudjátok, találkoztam olyan emberekkel, akiknek fekete- fehéren mondhatsz valamit, de ők ebből azt fogják meghallani, amit hallani akarnak. Ami ott van a fejükben, megteremtik saját fantáziájukat, saját valóságukat és hisznek ebben a fantáziában, hisznek ebben a valóságban olyannyira, hogy nem hallják, amit a Guru mond nekik. Mint ahogy te Matadzsi azt kérdezted, 'Mit szeretnél?' Én nem akarok senkitől semmit. Az életem azért van, hogy adjak. És ha tényleg szeretnétek tudni, hogy én mit kívánok az embereknek, nos azt, hogy kerekedjenek felül az elmén és lépjenek túl rajta. Meg azt, hogy önmaguk legyenek - én ezt szeretném. Az elme, ami korlátolt, ami leragad a jó és a rossz fogalmánál, amikor azt hiszed, hogyha valami jó, akkor az biztosan jó, de nem, ez nem így van. Vagy ha azt hiszed hogy valami rossz, akkor azt tényleg rossz. Nem. A Gitában Krishna azt mondja, 'ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz. Ha elmész az orvoshoz, az orvos ugyanarra a betegségre különféle orvosságokat ad, hogy miért? Mert rossz az orvos? Nem, az orvos nem rossz. De az emberre különféleképpen hat egy-egy gyógyszer, mert minden ember különbözik. Ezért mondtam a minap, ha a spirituális úton haladsz, van egy dolog, amivel tisztában kell lenned, főleg ha egy Gurut követsz: tedd félre az elmédet! Tedd ki a fejedből, hogy azt hiszed, te tudsz mindent. Mert csak így leszel képes igazából befogadni  és meghallani a dolgokat. Mert ha már tele vagy, mi fog beleférni? Vegyünk például egy üveget, ami már tele van, tudsz még beletölteni? Nem, nem tudsz. Először ki kell üríteni az üveget. Ha csak kevés is van benne, azt is ki kell önteni belőle. Csak azután tudod teletölteni. Máskülönben nem. Mert tudjátok mint mondtam, az elme tele van kétellyel, tele van negatívitással és az a szemét, ami ott van az elmédben, az ki fogod vetíteni a Mesteredre, a Gurudra. Amikor ezt teszed Guru Aparadh-ot követsz el, ami a Guru iránti támadást jelent. Először is tehát ürítesd ki az elmét. Ez az amit Krishna is mondott Ardzsunának: Végezd a Dharmádat, a kötelességedet. Végezned kell a kötelességedet. Enélkül nem tudsz élni. Tenned kell. De hogy hogyan teszed azt, az nagyon fontos." Sri Swami Vishwananda

2019. szeptember 17., kedd

Magyar hét Paramhamsza Vishwananda németországi áshrámjában 2019, december 9.-15.

Regisztráció: bhaktimarga.hu/zarandoklat

Hogyan kezeljük a szomorúságot

Kérdés: Mi a legjobb módja annak, hogy felülkerekedjünk a szomorúságon? Csináljunk úgy, mintha minden rendben lenne, engedjük szabadjára az érzéseinket és figyeljük meg azokat? 
Paramahamsza Vishwananda: Mint ahogy azt már korábban mondtam, amikor egy szomorú pillanatot vagy érzést élsz át magadban, vagy valami rosszat érzel belül, fontos, hogy időd végy magadnak és befelé figyelj, menj le annak gyökeréhez és kiváltképp ismerd fel, hogy mi az és miért érzel így. Mert amikor ide leszületsz, különféle úton tapasztalod meg a világot, ami azt jelenti, hogy a lelked tanul, a lelked érzékel és mindent megfigyel.
Tehát, amikor szomorú vagy, végy magadnak időd és tényleg vonulj vissza. Fontos hogy időről időre elkülönüljünk, tudjátok, amikor csak magadban vagy és Istennel. De ez ne tartson túl sokáig. Amint vége a szomorúságodnak, lásd megint az ötömteli életet. Mivel az élet Isten legnagyobb ajándéka, tele van úgyszintén örömteli pillanatokkal, ne feledkezz meg erről.
Tehát időről időre nyisd ki az elme ablakát és engedj be friss levegőt és akkor tényleg élvezd az életet - itt belül a szívedben- élvezd annak minden pillanatát és értékeld, hogy élsz és megvalósíthatod Istent...  légy szeretetteljes ... értékelj minden pillanatot... van két lábad, kezed, minden tökéletes... nem vagy beteg ... légy egyszerűen boldog!
Képzeld el, ha mindez nem lenne ...milyen lenne az életed ? 🌷
Paramahamsza Vishwananda

2019. augusztus 27., kedd

Bhakti Marga budapesti programajánlata 2019, ősz-tél


Jai Gurudev!

elkészült a budapesti  szentéjünk szeptember-decemberi programja. Várunk Benneteket sok szeretettel. Vasárnap, szeptember 1.-én lesz ismét reggeli imádság, szertartás és bhajan éneklés, majd 2.-án hétfőn OM Chanting.
Vasárnap  du. 14.30-tól tartunk OM Chantingot a Margszigeten is! (Ezt még külön is meghírdetjük!)


2019. augusztus 22., csütörtök

Krishna Janmashtami- Krishna születésnapja

Sri Krishna-t az Úr Vishnu nyolcadik inkarnációjának tartják és egyben a legmagasztasabbnak. Úgy mondjuk, hogy Rá gondolva és emlékezve határtalan öröm és boldogság tölt el bennünket, hisz Sri Krishna maga az öröm megtestesülése volt életének minden területén. Nincs még egy Isten, akihez annyi romantikus tulajdonságot társítanának, lényét valamennyi Isteni tulajdonság beragyogta.
Születésnapját az idén augusztus 23.-án ünnepeljük világszerte.


"Krishna a Szeretet megtestesülése. Most, a születésnapja alkalmából, kérd Őt arra, hogy benned is megszülessen. Kérd Őt arra, hogy benned megtestesüljön.“

Paramahamsza Vishwananda

2019. augusztus 21., szerda

Atma Kriya Yoga tanfolyam szeptember 28.-29.

"Amikor mélyen magadban azt érzed, hogy nem vagy elégedett, amikor azt érzed, hogy szíved vágya nem teljesült, akkor a vágy tovább él benned. A vágy újra meg újra előjön, a kívánságok véget nem érnek, ezt fájdalom követi és szenvedés. Addig, amíg vannak kívánságaid - ami természetes -, addíg amíg véges dolgokra vágysz, természetes, hogy szenvedni fogsz. Ki akar szenvedni? Van aki tényleg szenvedni akar ebben a világban? Senki sem akar szenvedni, még az sem, aki öngyilkosságot követ el. Miért lesz valaki öngyilkos? Mert menekülni akar a szenvedés elöl. Van aki Istenhez imádkozik, reggeltől estig meditál. Mit gondolsz, miért teszi? Hogy kilépjen a világ szenvedéséből. Tehát az élet célja, hogy boldogok legyünk, hogy elérjük az örök boldogságot. S az emberiség ezért van itt. A többi csak másodlagos. De manapság az emberek Istent tették a második helyre, sőt a harmadik helyre, miután a világi dolgok beteljesülése vált oly csodálatossá, hogy így ez került az első helyre! A szenvedés csodálatos ruhát ölt, s így könnyen csapdába esel. S abban a pillanatban, ahogy belekerülsz, ő boldog. A Maya Dévi-nek (istennő) nagy hatalma van, mert mindenki beleesik a csapdájába. Még a szentek is, de ők tisztában vannak életük céljával. A jógik, a szadúk, azok, a megvilágosult emberek ismerik a céljukat, ők tudják hogy mit akarnak. Felismerik, hogy mi a valós és tisztában vannak, hogy belül mire vágynak. Mi a valóság?  Megmutatni magadnak, hogy mi az, amit igazán akarsz, amit a szíved akar; mélyen befelé hallgatni, hogy megszabadulj a világ szenvedésétől. Nem arra gondolik, hogy meg kell halnod. Jivan Mukti-vá válhatsz (jiva mukti az, aki még földi élete során megvilágosodik - a ford.megj.) Élhetsz ebben a világban, de ugyakkor légy a világ része, s így fogsz tudni szert tenni boldogságra. Fel fogod fedezni ezt az érzést, élvezni fogod és ismerni. Ahhoz, hogy ezt elérd, ennek számos módja van. Az imádság segít elcsendesíteni az elmét. A bhajan éneklés áldásban részesít; amikor énekelsz, megfeledkezel magadról és ez segít hogy kifejleszd magadban a bhakti-t (ami önátadást, odaadást jelent- ford. megj.). De még ez sem a beteljesülés. A végső beteljesülés erejére a meditáció réven teszel szert. " Sri Swami Vishwananda

Mahavatar Babadzsi és Paramahamsza Srí Szvámi Vishwananda egy olyan jógarendszert adott át a világnak, ami segít felébreszteni bennünk a feltételnélküli szeretet képességet, a Bhakti-t, az odaadást. Az Atma Kriya Yoga technikájáról az alábbi honlapon olvashatsz: bhaktimarga.hu


A következő Atma Kriya Yoga tanfolyam 2019, szeptember 28.-29.-én lesz  Budapesten. Részletes információk az oktatónál:

Márta Padmakshi, padmakshi108gmail.com

Mindenkit szeretettel várunk!
bhaktimarga.hu

Spirituális vakáció - beszámóló

Jai Gurudev,
augusztus 13.-18. között tartottuk az idei spirituális vakációt és egyben elvonulásunkat Szvámi Anashuya vezetésével a Káli Medencében. 
Minden reggel Babaji Surya Namaskar-ral (napüdvözlet és Atma Kriya Yogával kezdük a napot. 


Számos spontán szatszang, előadás a Kereszténység és a Hinduizmus hasonlóságairól, Pudzsa tanfolyam,minden reggel Pudzsa, Yagna (tűzszertartás), dia- és filmvetítés, közös Bhajan éneklés, szanszkrit imádságok gyakorlása, sok-sok kirándulás és minden kirándulóhelyen OM Chanting. A közös út, a közösség egybekovácsoló ereje, a spirituális család, Sangha minden egyes tagjának aktív részvétele,örömteli napok együtt, ezek határozták meg együttlétünket. Jövőre újra! Bhakti Marga Sangha Ki Jay!

2019. augusztus 20., kedd

Az emberi akarat

Az évszázadok során sok tanító, szent és bölcs élt. Az üzenetük lényegében mindig ugyanaz volt, csak különböző szavakba, nyelvekbe és hagyományokba burkolva. Amit mi ebben a világban hiányolunk, az nem Isten megtapasztalásának tanítása, hanem az emberi akarat. Az, hogy valóban a tanítások szerint éljenek az emberek és azokat a gyakorlatba átültessék.  Isten mindig jelen van. Amikor a Nap besüt az ablakon, rajtunk múlik, hogy elhúzzuk a függönyt és kinyissuk az ablakot.“Sri Swami Vishwananda