2012. május 4., péntek

Ma ünnepeljük Narasimha megjelenését

Az alábbiakban Szri Szwámi Vishwananda beszédéböl olvashatunk részletet, melyet Narasimha megjelenésének megünneplése alkalmából 2009-ben mondott.
"Jai Gurudev!
Ma ünnepeljük az Úr Narasimha Dev körülbelül 30 000 évvel ezelötti megjelenését. Mint tudjátok, Isten mindig megvédi híveit és különfbözö formát ölt, hogy védelmezze a bhaktáit. (híveit).
Így Narasimha Dev oroszlánként jelent meg, illetve félig oroszlán és félig ember formát öltve teljes isteni mivoltában jelent meg. Amiért pedig eljött a követketö: Volt egy démon akit Hiranyakashipu
-nak hívtak. Imádkozott és megkapta az áldást, hogy semmi sem lesz képes megölni öt - sem  egy fegyver, sem Isten, sem pedig egy állat. Így az áldás által legyözhetetlenné vált. Azt az ígéretet is megkapta, hogy nem lehet öt megölni sem nappal, sem pedig éjszaka. Mi maradt még hátra? Az áldás révén úgy tünt, hogy halhatatlanná vált. A hívöket elkezdte zaklatni: ha meglátott egy istent ábrázóló szobrot (deity), azt elvette az oltárról és helyébe a saját képét tette. Egyébként mindketten, Hiranyakashipu és fiútestvére Hiranyaksha elvették a szobrokat és kényszerítették az embereket, hogy hozzájuk imádkozzanak.
Látva mindezt, az akkor élö szent emberek fohászukkal Narayana-hoz fordultak: " Úrunk, várunk Téged, mikor jössz el? Azt ígérted nekünk, hogy bármikor ha a bajban hívjunk Téged, eljössz a mi megmentésünkre." Tudjátok, Isten mindent a maga idejében tesz meg. Néha ezt nehezen értjük meg. Egyet tudunk tenni, mégpedig, hogy hiszünk az Ö akaratában; hiszünk abban, hogy bármit is tesz, az helyes." Sri Swami Vishwananda
                           
            Narasimha Dev megjelenésének helyszíne Indiában

Nincsenek megjegyzések: