Ma ünnepeljük Szrí Ráma születésnapját

Szri Szwámi Vishwananda Szri Ráma születésnapja alkalmából "Ráma" nevének jelentöségéről és erejéről beszélt: A RÁMA név nagyon speciális. Úgy tartják, hogyha valaki halálakor Ráma nevét folyamatosan mondja (mantrázza), akkor kiszabadul az élet és a halál körforgásából. Ezért hívják nevét Taraka Mantrának, ami egy olyan mantrát jelöl, ami képes az embert megszabadítani. Így a hindu hagyomány szerint, ha valaki meghal, akkor Ráma nevét zengetik.  "Sri Ram Sri Ram Sri Ram." Maga a szó Rama két isteni név teljességét tartalmazza, mégpedig RA, ami az"OM NAMO NARAYANA"-ból ered és MA pedig az"OM NAMAH SHIVAYA"ból. Tehát az OM NAMA NARAYANA és az OM NAMAH SHIVAYA kombinációjából tevödik össze a RAMA név. Nem egyszerü folyamatosan ismételni a mantrát, amikor eljön a halál órája, ha valaki az élete során nem gyakorolta. A halál eljövetelkor ugyanis az emberek annyira ragaszkodnak az élethez, a dolgokhoz és az emberekhez, hogy mégha tudatában is vagy annak, hogy nem akarnak újra megszületni, nehéz ekkor Istenre gondolni. Mivel az ekkor generált erő olyan erős, hogyha a halál pillanatában az emberben nem Isten neve van jelen, úgy aként fog újra születni, ami az elméjében utóljára megjelent."Sri Swami Vishwananda

Ráma, Ajódha hercege nemes uralkodócsalád sarjaként született, erényes és a dharmához hű utódként méltán számíthatott arra, hogy apja, Dasharartha király örököse legyen, és így a hatalmas, gazdag birodalom uralkodója lesz. Mostohaanyja azonban, férje egy korábbi ígéretére hivatkozva, rábírta a királyt, hogy Ráma helyett saját fiát, Bharátát tegye meg utódjául, Rámát pedig alattomos intrikákkal rávette, hogy mondjon le jogos örökségéről. Ráma, hűséges gyermekként ígéretet tett apjának, hogy nem tör a trónra, és tizenhárom évre önkéntes száműzetésbe vonult az őserdőbe, szépséges és odaadó feleségével Szítával és testvérével Laksmanával.

Itt egy különös, mítikus, spirituális világba kerültek, hiszen az erdőt istenkereső bölcsek, komor lények és gonosz démonok (ráksaszák) uralták, akik hol segítették, hol megzavarták Ráma és családja nyugodt életét, varázslataikkal keresztezték nemes szándékát. Itt mutatkozik meg először az a konfliktus, amely Ráma, a népe által szeretett erkölcsös életet élő hős és a sötétségben bolyongó, bajt kereső ráksaszák között feszül.
Ráma, Laksmana és Szíta segítségével leküzdötte a megpróbáltatásokat, ám egy óvatlan pillanatban ráksaszák királya, Rávana, a gonosz démon, elrabolta Szítát, és magával vitte a távoli Lanka[1] szigetére. Rávana többször megpróbálta rávenni a lányt, hogy legyen az övé, de Szíta nem engedett Rávana fondorlatainak, aki alakváltó képességét is bevetve Szíta hűségét igyekezett megtörni.
Ráma és Laksmana eközben India-szerte kétségbeesetten kutatott Szíta életjelei után. Szemtanúkat hallgattak ki, misztikus lényekkel, majmokkal, medvékkel szövetkeztek a lány keresése során. Amikor a majmok felfedezték azt a helyet, ahol a félelmetes démonkirály fogva tartja Szítát, Hanumán, a hatalmas majom, óriási ugrásával a szigeten termett, megbizonyosodott arról, hogy Szíta életben van, és hűségesen várja megszabadítóját Rámát.
Amint Hanumán beszámolt Szíta hollétéről, Ráma a majmokkal, medvékkel és farkasokkal szövetkezve hatalmas sereget szervezett, majd töltést épített a szigetre, hogy szembeszálljon a gonosz Rávanával. Borzalmas csata alakult ki, amelyben mindkét fél isteni fegyverek és varázslatos trükkök – hegyeket mozgatnak meg, nyilak ezreit lövik ki egyetlen lövéssel – segítségével küzdött egymással, amíg egy végső, diadalmas összecsapás során Ráma legyőzte a gonoszt ráksaszát. A jó tehát diadalt arat, és ezen a ponton válik világossá, hogy Ráma valójában az isteni Visnut testesíti meg, aki mindent elsöprő világégéssel felszabadítja a földet az elnyomás alól és megmenti az emberiséget a démoni erőktől. Ezzel biztosítja a jó túlélését és fenntartja a hindu világciklusok (jugák) közötti körforgást.
A háború után Ráma és Szíta visszatért Ajódhába, ahol érkezésének hírére testvére Bharáta lemondott trónjáról, és Rámát királlyá koronázták. Rossz nyelvek azonban megkérdőjelezték Szíta hűségét, tisztaságát: vajon a jóképű Rávana csakugyan érintetlenül hagyta-e a mennyei szépségű asszonyt? Ráma, hogy elejét vegye a szóbeszédnek, mély fájdalommal elküldi magától szeretett hitvesét, aki méhében Ráma ikerfiaival elvonul a világ szemei elől az őserdőbe és remeteként éli életét. Amikor gyermekei, Kúsa és Láva megszületnek, a nagy bölcs, Válmiki oktatja és tanítja őket kiváltképp Ráma történetére, és amikor felcseperednek, elviszi atyjukhoz a király udvarába, hogy dalnoki képességeiket bemutassa neki. Titokban magával vitte Szítát is. Rámát, aki anélkül hogy tudott volna a fiúk létezéséről, annyira meghatotta a két énekmondó szívhez szóló elbeszélése, hogy ismét vágyat érzett felesége iránt. Válmiki ekkor felfedte jövetele célját, bemutatta Szítát, és elmesélte,, hogy az asszony tisztaságához kétség sem fér. Ráma túláradó örömmel fogadta szerelmét, azonban az asszony keserűen utasította el őt, és a föld istennőjét kérte, vigye magával. Megnyílt a föld, az istennő megjelent és Szítát magával ragadta a mélybe, bizonyságul annak, hogy az mindvégig hűséges volt urához. Ráma vigasztalhatatlan volt, de végül az ő ideje is lejárt és mint Visnu tért vissza az égiekhez, oldalán feleségével Szítával, aki már Laksmiként, mennyei asszonyaként állt az oldalán. (forrás: Wikipédia)