2018. április 29., vasárnap

A Karma természete, 2. rész | Bölcseletek a Mestertől


PV: "Természetesen vannak bizonyos betegségek amik előjönnek és karmához kapcsolódnak, de az a betegség, ami karmához kapcsolódik, abban benne van a gyógyulás lehetősége is. Ha felbukkan egy betegség, a gyógyulás is felbukkan. Nincs betegség, ami nem gyógyulhat meg. Persze ti annyira hisztek a gyógyszerekben és azok tudományos bizonyítékaiban, pedig ezek megölnek benneteket. Ti  ezekre teszitek fel a hiteteket, de azok nem hisznek bennetek. Ti ezekre teszitek fel a hiteteket és hisztek benne, hogy meggyógyultok tőlük, de valójában nem. Még jobban ártanak. Annyi emberrel talalkoztam, akik jól érezték magukat, elmentek az orvoshoz, az orvos azt mondta ez és ez a betegségük és innentől kezdve minden rosszra fordult. Tényleg  ez a karma? A karma gondoskodik a gyógyulásról is. Az elme szabadsága, hogy képesek vagytok szabaddá válni, de ehhez bölcsnek kell lennetek. Igazából meg kell hogy értsétek a betegségetek természetét, annak a gyökerét, annak az okát és ez persze nem kívül van, hanem belül. A betegség nem rajtatok kívül van, hanem tibennetek. Tehát hol fogtok rátalálni annak okára és annak orvoslására? Nem kívül, hanem belül magatokban. A külső világ vezetni fog, Isten segíteni fog azoknak, akik segítenek önmagukon. Ha csak ülsz és arra vársz hogy valaki majd segít neked, miközben te nem csinálsz semmit, ezt hívják lustaságnak. Igy senki sem tud fejlődni. Aztán meghalsz, majd újra megszületsz, majd újra úgyanaz történik, úgyanaz a rutin újra meg újra. Mint ahogy legútobb mondtam, amikor valaki az Úr Ráma-ról kérdezett. Nézd, a világot olyan tündöklőnek, olyan csodálatosnak találtad, azt hitted, hogy ez a világ boldoggá tesz téged és ezzel hitegetted magad életeken keresztül, hogy ettől meg ettől leszel majd boldog. És ezt a valóságot építetted fel magadban, igen, ha ezt meg ezt teszem, akkor boldog leszek, megfeledkezve arról, hogy az elmét teljességgel a májá (az illuzió) úralja. Az érzelmeidet a májá úralja, az intellektust a májá úralja. Az egyetlen, amit nem a májá úral, az a lelked, ami az igazi valóságod. Ha ebben a valóságban időzöl, tudva, hogy te az Atma (lélek) vagy, érintheti azt bármi is? Nem, semmi sem képes azt érinteni. Azért vagy itt, hogy elégesd a karmádat, azért vagy itt hogy befejezd a karmádat. Tehát betegség sokszor azért jön elő, hogy emlékeztessen. Mert nem akarjátok meghallani, amit Szvámidzsi mond, nem akarjátok hallani, amit xy mond, igaz? Mert azt hiszitek, hogy ti jobban tudjátok, hogy mi a jó nektek. Tehát meghozzátok a saját döntéseteket. ès ha úgy gondoljátok, hogy magatok döntötök, akkor a karma is ennek megfelelően fog hatni." (folyt.köv.)

Nincsenek megjegyzések: