Gurupurnima, 4. rész

Paramahamsza Vishwananda így folytatja: "Amikor megkérdezünk embereket, hogy boldogok-e, gyakran azt válaszolják, hogy nem boldogok. Valójában azért, mert nem tudják, hogy mit is akarnak. Mert arra hallgatnak, amit mások mondanak. Mit tesztek, ha valaki azt mondja nektek, hogy a spirituális út nem hasznos? Rajta, mondjátok! Azt válaszoljátok, hogy 'ez nem így van'? Ha valaki ilyet állít, azon elgondolkodtok, igaz? Képzeljétel csak el, amikor a spirituális út elején valaki elkezd nektek mindenfélét beszélni és megpróbál titeket meggyőzni, hogy az út, amit választottatok, az nem a helyes út. Persze hogy ilyenkor felülkerekedik az elme. Tudjátok hogyan jönnek létre a mende-mondák? Elmesélek egy történetet egy királyról, akinek neve Kandalshena volt:

Egy nap a király háborúba indult. Mialatt háboruskodott egyik minisztere a következőt mondta a király titkárának: "Tudod-e, hogy a király meghalt?" Erre persze a király titkára nagyon megrémült. Azután egy Rishi érkezett a királyi palotába és kihírdette, hogy a király meghalt. Napokon át gyászolta a népe. Sírtak, rítak, míg a harmadik napon visszatért a király és látta, hogy mindenki fehér ruhát visel. A hindu hagyomány szerint a gyász színe a fehér. Tehát a fehéret nem csak a spirtuális ösvényt járók viselik. Miért is a fehér szín? Mert azt jelképezi, hogy a régi Éned meghalt; azért viseltek fehéret, mert Isten felé tartotok.

A király tehát látta, hogy mindenki gyázruhát visel és megkérdezte: "Kit sírattok ennyire?" Amikor megtudta, hívatta a titkárát és kérdőre vonta: "Ki mondta neked, hogy meghaltam?" Titkára így válaszolt: "Tudod, a miniszter mondta nekem. Hívatta tehát őt is és a minisztere ezt mondta: "Hát nekem egy bizonyos faluban mondták a falubeliek, hogy 'Kandalshena meghalt'. Ezután elmentek ebbe a bizonyos faluba és találkoztak ott egy fazekassal, aki keservesen sírt. Hívatták, hogy jelenjen meg a király előtt. A király szigorúan kérdőre vonta: "Hogy merészeled azt állítani, hogy én meghaltam?" "De hát királyom, én nem állítottam azt, hogy meghaltál." "De hát mindenki azt mondja, hogy te azt mondtad 'Kandalshena meghalt'. Igaz, azt mondtam, hogy 'meghalt Kandalshena', de Kandalshena a szamaram, és az tényleg meghalt." A király erre tudni akarta, hogy a fazekas miért nevezte el a szamarát Kandalshena-nak. A fazekas pedig elmesélte: "Egy nap, amikor az őserdőben jártam, megláttam ezt a szamarat, ami emberi hangon szólt hozzám: "Kandalshena vagyok és szeretnék veled menni. Vigyél magaddal és én minden kívánságodat teljesíteni fogom." A fazekas így hát magával vitte a szamarat, aminek ugyanaz volt a neve, mint a királynak és amikor a szamár meghalt a fazekas a szamarat síratta. Amikor tehát ezt meghallották az emberek, azt hitték hogy a király halt meg. Azért meséltem el ezt a történetet, hogy szemléltessem, mennyire elbutítják az embert a pletykák és mindenféle hiresztelések. Az ember elveszíti a józan eszét, nem ismeri az igazságot és nem képes felismerni, hogy valójában mit is akar.

Tanuljátok meg tehát a szívetekre hallgatni, mert bármit is mondanak mások, abban mindig ott rejlik egy adag hazugság. De amit belül hallasz, abban ott van egy adag igazság." (folyt.köv.) Sri Swami Vishwananda