2019. november 19., kedd

A gyengeség és az alázat közti különbség | Bölcseletek a Mestertől


Kérdés: Mi a különbség a gyengeség és az alázat között?

PV: "Ha valaki gyenge, szerencsétlennek érzi magát, de ha alázatos, akkor erősebb. Nem arról van szó, amit a külsőségekben látsz. Ha valaki alázatos, az nem azt jelenti, hogy gyenge. Sőt, a valóságban ők sokkal erősebbek, mint az, aki erősnek mutatja magát. Azok, akik alázatosak, nem szeretik kimutatni. Azok, akik megvalósították az Istennel való egységet, nagyon gyakran nem akarják kifelé mutatni az igaz valójukat. Mert ahogy ezt már tegnap mondtam - ahogy a twitteren írtam -, a bölcs sohasem fogja magát felfedni a buta előtt. És ez a világ tele van olyan emberekkel, akik nem tartanak ott, ahol az alázatos emberek. Ezt gyakran lehet látni, én ezt gyakran látom. Emberek, akik úgy tűnnek, hogy már ott tartanak, álarcot öltenek magukra, ' O, mi nagyon spirituálisak vagyunk, nagyok vagyunk és ehhez hasonló, de ha csak egy teszttel is szembesíted őket, akkor lehet látni, hogy még mennyire nem állnak készen. Tehát  akik alázatosak, azoknak manapság nehéz. Kifelé ezért inkább úgy tesznek, hogy nem azok, mert ez a nyelv, amit a világ ért. Az alázat nyelve, ha erről beszélsz, ha a szeretet nyelvéről beszélsz, mit fognak mondani az emberek? Azt, hogy gyenge vagy! Ha gyenge vagy, akkor csináld! Miért nem csinálod? Azt állítod, hogy tudsz feltétel nélkül szeretni, igaz? Csináld!
Látjátok, sok ember erre nem képes. Tudnak szeretni egy embert, kettőt, hármat, tizet, de ez sem feltétel nélkül. Feltétel van mögötte. Ha ezt képesek megkülönböztetni, akkor meg fogják érteni, hogy mi az alázat. Az alázat valami, ami  túlmutat az elme megértésen."

2019. november 18., hétfő

Tudjuk úralni az álmainkat? | Bölcseletek a Mestertől



Kérdés; Tudjuk úralni az álmainkat?
Paramahamsza Vishwananda válaszol: 'Tudjátok a Bhagavad Gitában Bhagavan Krishna azt mondja ' nem tudsz nem aktív lenni'. Mindig aktív vagy. Tudjátok míg alusztok az elme...azt hiszitek, hogy pihentek, de nem! Az elme továbbra is aktív, de ennek nem vagy úra. Mennyire vagy képes úralni az elmédet napközben, ébrenléti állapotban? Mi most az alvó állapotról akarunk beszélni. Ok, rendben. De mennyire úralod az elmét amikor ébren van? Semennyire! (nulla). Tehát ha ébrenléti állapotban nem úralod az elmédet, akkor ha alszol, hogyan úralnád?... (Szvámi nevet). Tehát először is tanult meg úralni az ébrenlét állapotát. Úrald az elmédet, figyelj arra, hogy mivel eteted. Mert tudjátok ez történik éjszaka: napközben úgy működik, mint egy felvevő készülék, addig amíg ébren vagy és nem alszol, addig megy  a felvétel és éjszaka alvás közben az elme ezt tükrözi vissza. Persze ennek nem vagy a tudatában, ez a tudatallat játszódik. Például van aki szereti este lefekvés előtt a you tube-ot nézni, egész éjszakáját ezzel tölti, igaz? Elméjét telerakja szeméttel és azt hiszi, hogy azután ettől lesz jó! Nem, nem lesz jó! De ha az elmédet jó dolgokkal táplálod, automatikusan átalakulsz és változni fogsz. Nem az alvó állapot, hanem az éber állapot úralásáról van szó. Amikor tudatában vagy az elmédnek, annak hogy mit olvasol, mit nézel, mit hallgatsz...'

2019. november 16., szombat

Minden Belőle születik és minden Őhozzá tér vissza

Ő teremt mindent és Őhozzá tér minden vissza. Minden Belőle születik és minden Őhozzá tér vissza. Nincs értelme Neki ellenállni. Próbálkozhatsz élet élet után, de a végén Ő fog győzni. A te igaz önvalód fog győzni. Az Ő része vagy. Az óceán egy cseppje vagy, de nem maga az óceán és nem is leszel az soha, mindig csepp leszel. Amikor a csepp elvegyül az óceánban, megszűnik cseppnek lenni, mert hol a csepp és hol az óceán? Amíg nem váltál eggyé az óceánnal, szeresd Őt, szolgáld Őt és leld Benne örömed. Ez az, amit te tudsz tenni.  Nem kell mást tenned, mint  kifejezni iránta érzett szeretetedet, kifejezni, hogy mennyire akarod Őt, hogy mennyire akarod Őt megvalósítani." Sri Swami Vishwananda

2019. november 10., vasárnap

A szív és az elme hangja

"Próbálj meg a szíved szemével látni és mélyen befelé hallgatozni. Ha nem vagy biztos abban, hogy amit hallasz, vagy amit érzel, a szívedből vagy az elmédből ered, erre nagyon egyszerű a válasz: mindaz, ami a szívből ered, abban nem fogsz kételkedni, de mindaz, ami az elme szüleménye, ott rengetek kérdésed lesz." Sri Swami Vishwananda

2019. november 7., csütörtök

A Bhakti Marga Szádhana közösség, 3. rész


A közösség a kapcsolatról és a kommunikációról szól. Szól az egymással való megosztásról és arról, hogy támogadjuk egymást. Ezek nagyon természetes emberi tulajdonságok. Szeretjük, ha egy családnak a része lehetünk, ha vannak barátaink, akikkel beszélgethetünk és éltünk részései lehetnek.
Úgyanakkor a közösség valami nagyon erőteljes. Olyan, mint amikor egy nagy folyóba ugrunk. A folyónak megvan a maga iránya és ereje, ami magával ragadja az embert. Szinte lehetetlen az árral szemben úszni. Az emberek hajlamosak arra, hogy a folyót hibáztassák, és közben nem veszik észre, hogy a folyónak is megvan a maga célja és helye. Talán mi vagyunk azok, akik nem a folyó része és esetleg mielőtt beleugrottunk volna, kellet volna átgondolni.
Másfelől, a megfelelő közösség része lenni nagyon nagy segítség. Azt jelenti hogy a folyás irányába úszunk, úgy hogy semmit sem kell tennünk: csak feküdj hanyatt és légy a folyó része. Különösen a nehéz időkben, a helyes barátok és a környezet a gondok és a problémák időszakán át fognak segíteni.
A közösség azt is jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy a közösség része vagyunk, az egész részeként látjuk magunkat: örülünk annak, ha mások örülnek és megoldásokat keresünk, ha azt látjuk, hogy mások segitségre és támogatásra szorulnak. Így a közösség családdá válik, aki úgyanabban hisz és odafigyel az egyik a másikra. Tehát nem meglepő, ha egymást testvérnek szólítjuk.
Élvezd és értékeld a jó emberek és közösség társaságát az életedben.

2019. november 5., kedd

Mi a Szádhana, 2. rész

Minden, amit tiszta Szeretettel végzünk, az Bhakti, ami azt jelenti, ha a kezünket tiszta szeretettel és őszintén nyújtjuk Felé és hívjuk Őt, Ő el fog jönni. Lehet, hogy feltesszük magunkban a kérdést, hogy miért olyan nehéz ez? A vágyaink és a Karma miatt. Egész életünk során és előző inkarnációnk során rengetek vágyat és annak következményeit halmoztuk fel, amivel kifejeztük Isten felé, hogy mi más dolgokat is akarunk, nemcsak Őt. Azok a bizonyos szokások, lenyomatok és azok következmémyei, ezek amik visszatartanak bennünket.
Nagy Szeretet van bennünk, de ott az elme, ami befolyásolja. Az igazi Szádhana megköti az elmét és igy a mélyebb Szeretet kifejezésre juthat. Az igazi Szádhana magában hordozza Isten kegyelmét és lehetőséget nyújt a számunkra, hogy közvetlen kapcsolatba léphessünk Vele. Erősíti bennünk a Szeretetet és elcsendesíti az elmét. Minél inkább képesek vagyunk kifejezni a bennünk lévő Szeretetet, annál inkább fog az igazi Szádhana támogatni bennünket és segíteni abban, hogy felemeljen bennünket a feltétel nélküli igaz Isteni Szeretet megtapasztalára. Az őszintén végzet odaadó, komoly és rendszeres gyakorlás a kulcs a Szádhana sikeréhez. A legnagyobb hangsúly a gyakorlás minőségén van és mindenkit szeretnénk arra ösztönözni, hogy élvezze a Bhakti Marga Szádhanát.
A ‘Szádhana’ szó jelentése, az, ami a célodhoz közelebb visz. Ez több jelentésének az egyike. Az embernek ismernie kell és céljának tudatában kell lennie. Még akkor is, ha tudjuk, hogy minden arról szól, hogy 'Csak szeress!' Sokakban azonban nincs meg ezen egyszerű kifejezés iránti meggyőzödés, hit illetve bizalom. Elménkben tudjuk, de vajon képesek vagyunk-e ezt megvalósítani, megvan-e bennünk a tudás és teljes hittel ki tudjuk-e ezt jelenteni? Remélhetőleg sokan közületek igen. Végsősoron cselekedeteink világosan megmutatják, hogy miben hiszünk, mi az, amihez ragaszkodunk, és mi az igazi célunk. Azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy miért gyakorolunk. Csak így válhat a gyakorlás életed és önmagad részéve. Csak így fogod akarni, mert ezzel önnön belsőd kifejezője lesz a gyakorlás.
Míg ide eljutunk, még ha hiányzik is belőlünk ez a hit, a Szádhana erre rá fog hangolni és el fog vezetni ide bennünket. A rendszeres gyakorlás lassan feltárja előttünk igazi célunkat. Ezért ad a Guru Szádhanát. Ő tudja, hogy hová kell eljutnunk és gyakorlatokat ad, hogy eljussunk oda. (folyt. köv.)

2019. november 4., hétfő

Mi a Szádhana, 1. rész

A célunk felé vezető út. Gyakorlás, amit azért végzünk, hogy spirituális célunkat elérjük. A Bhakti útján tudjuk, hogy csak a Szeretet által érhetjük el a Szeretetet. Az út maga a cél és a szádhanánk erről kell hogy szóljon: a Szeretetről kell hogy szóljon. A ‘Bhakti Marga’ kifejezés  is innen ered, ‘a bhakti útja’. A Bhakti az igaz Isteni Szeretet kifejezője. A Bhakti a cselekvésben megnyilvánult Szeretet és a bhaktit éljük, amikor szeretetet adunk.
Az igazi bhakti mentes minden büszkeségtől és egoista hajlamtól. Csakis Istenre irányul. Addig, amíg az elme nem teljesen nyugodt és nem csak Istenre irányul, addig szoros értelembe véve nem beszélhetünk bhaktiról. De ha a tiszta bhaktihoz vezető ösvényt járjuk, azt nevezhetjük szádhana bhaktinak. Szadhana bhakti azt jelenti, hogy aktívan megpróbáljuk elérni a tiszta bhaktit, akkor is, ha még nem értük el ezt a célt.
Minden ami Isteni Szeretet, abban jelen kell lennie Istennek. Az Isteni Szeretet a kapocs az ember és Isten között. Nem pusztán a mi erőfeszítésünk. Ő is jelen kell hogy legyen. Kinyújthatjuk a kezünket, de az Rajta áll, hogy Ő meg akarja e fogni, vagy sem. (folyt. köv.)

2019. november 3., vasárnap

Ha Isten helyébe képzeljük magunkat

"Próbáljuk meg Isten helyébe képzelni magunkat. Hogyan látnánk a világot? Az emberi elme szeret mindenről ítélkezni. Azt hisszük, hogy Isten bünteti az embert, hogy Isten ezt meg ezt teszi velünk. De Isten nem ilyen. Ez mind mi vagyunk. Mi vagyunk azok, akik így vagy úgy látják a dolgok és azokat megítéljük. De Isten nem úgy lát, ahogy mi látunk. Ha egy ilyen tudati szintet elérnétek, nem különböztetnétek meg többé a jót meg a rosszat. Minden semlegessé válna. Próbáld meg tehát ezt minden nap gyakorolni. Képzeld el magad Istennek! Figyeld magad, hogy a negatívitást látod-e vagy mindenkit Istennek, a te igaz önvalódnak látsz-e. Ha ezt gyakorolod minden nap, biztos vagyok benne, hogy eljön az az idö, amikor nem fogsz többé különbséget tenni. Mindenütt Isten békéjét fogod megtapasztalni. Bárhová mész, bárkivel beszélgetsz, ott lesz a béke, ott lesz a szeretet.És ez az, amit mindenki keres. Tehát nézd a világot ezen a tökéletes elmén keresztül. Elméd ne ítélkezzen és ne tegyen különbséget jó és rossz között. Láss mindent Istennek, lásd mindenben Istent. S hagyd, hogy ez a szeretet mindenre kiáradjon. Egyszerű, nem?" Sri Swami Vishwananda

2019. október 31., csütörtök

Pitra Paksh - Őseinkre való emlékezés



HINDUIZMUSBAN IS MEGEMLÉKEZÜNK ELHUNYT ŐSEINKRŐL
Pitra Paksh - Imádság, melyet az őseinkért végzünk. A Pitra Paksh (az ősök két hete) története a következő: amikor a hősi Mahabharata háborúban a legendás Karna meghalt, lelke a Mennybe emelkedett, ahol aranyat és ékköveket kínáltak fel neki eledelül. Azonban Karna valóságos eledelt szeretett volna enni és megkérdezte Indrától, a Menny Urától, hogy mi okból szolgáltak fel neki eledelül aranyat. Indra elmondta Karnának, hogy azért mert ő egész életében aranyat adakozott, de soha nem adakozott eledelt az őseinek a Shraddha Púdzsa során. Karna azt mondta, azért nem adakozott soha semmit az ősei emlékére, mert nem ismerte őket. Hogy ezt jóvátehesse, Karnának megengedték, hogy egy 15 napos időtartamra visszatérhessen a Földre, hogy Sraddha Púdzsát végezzen és ősei emlékére eledelt és vizet adakozhasson. Ennek az időszakasznak ma Pitra Paksh a neve.


2019. október 21., hétfő

Mudra tanfolyam, Project Mantra Workshop, Egyszerű Pudzsa tanfolyam október - november

Bhakti Marga magyarországi közössége október-november hónapban is különleges tanfolyamokkal vár Benneteket. A spirituális gyakorlatok a Bhakti útján nagyban segítenek abban, hogy elmélyítsük kapcsolatunkat belső önvalónkkal, megtapasztaljuk a bennünk élő Fényt és Szeretetet.

Mudra tanfolyam Budapest, október 26.
Mudra tanfolyam Dunaújváros, november 15.
Project Mantra Workshop Budapest, november 9.
Egyszerű Pudzsa tanfolyam Budapest, november 16.

2019. október 19., szombat

Ne aggódj!

"A spiritualitás nagyon egyszerü" - mondja Paramahamsza Vishwananda. " NEM SZABAD aggódnod. Ezt az jelenti: Lazíts! Ez pedig azt jelenti, hogy Ne higgyj a gondolataidnak. Mert a gondolataid mindig aggódnak valami miatt. Bízz Istenben, mert igazából mindent Ő csinál."

2019. október 16., szerda

OM Chanting Telihold idején


"A Telihold elmére gyakorolt hatása következtében, ezért mondjuk, hogy a Telihold napjain, “Végezzetek OM Chanting-ot!” Az OM Chanting kíváló Telihold idején. Mi is történik az OM Chanting során? Minden egyes sejteteket feltöltitek a kozmikus hanggal, késztetitek rá, hogy ezen a kozmikus hangon rezegjen. Úgyhogy ahelyett, hogy feszültté válnátok, automatikusan jól érzitek magatokat. Nyugodtnak érzitek magatokat, meditatív állapotban lesztek. Így aztán a Telihold pozitivitással tölt fel benneteket." Paramahamsza Vishananda

2019. október 14., hétfő

Minden Belőle születik és minden Őhozzá tér vissza

Ő teremt mindent és Őhozzá tér minden vissza. Minden Belőle születik és minden Őhozzá tér vissza. Nincs értelme Neki ellenállni. Próbálkozhatsz élet élet után, de a végén Ő fog győzni. A te igaz önvalód fog győzni. Te az Ő része vagy. Az óceán egy cseppje vagy, de nem maga az óceán és nem is leszel az soha, mindig csepp leszel. Amikor a csepp elvegyül az óceánban, megszűnik cseppnek lenni, mert hol a csepp és hol az óceán? Amíg nem váltál eggyé az óceánnal, szeresd Őt, szolgáld Őt és leld Benne örömed. Ez az, amit te tudsz tenni. Nem kell mást tenned, mint  kifejezni iránta érzett szeretetedet, kifejezni, hogy mennyire akarod Őt, hogy mennyire akarod Őt megvalósítani." Sri Swami Vishwananda


2019. október 10., csütörtök

Isten nevének ereje

"Ha azt akarod, hogy az elméd elcsendesedjen, akkor Isten nevét ismételd. Tudjátok, Isten neve egy misztérium. Ahogy a Bhavagad Gitában meg van írva: “Még a legnagyobb szentek sem képesek megérteni a nevemet” . - ilyen nagy erővel bír Isten neve. Miért ábrázolják a szenteket meditációban? Mit lehet megtapasztalni a meditációban? A meditációban, amikor az elme elcsendesedett, kapcsolatba lépsz, személyes kapcsolatba kerülsz Istennel és ez nem egy külső, hanem belső megtapasztalás. És ez a belső kapcsolat a legcsodálatosabb és legerőteljesebb, amit ember valaha is átélhet. Életek hosszú sorozatán keresztül az ember keres és újra meg újra emberként megszületik, köt bennünket a rnanubandhana, ami röviden karmának nevezünk. Kötnek bennünket bizonyos tettek, amiket korábbi életeinkből magunkkal hoztunk és ezek nem engedik, hogy szabadok legyünk. Persze, sok helyet fel lehet keresni, sok felé el lehet utazni, de ha nem szánsz időt arra, hogy befelé menj, nem lesz segítségedre az a sok keresés és utazás. "Ha a Gangesz vizében, vagy más szent folyóban megfürdesz, egy élettől tisztulsz meg." - így tartják. de ha Isten nevében  fürdesz - legyen az Isten bármelyik megnyilvánulási formája, legyen az Jézus, Mohamed, Ráma, Krishna, vagy egy istennő, - tehát ha az Ő nevükben mártózol meg, úgy sok születéstől tisztulsz meg. A sok emberi nyomorúság megszűnik, ha Isten nevét zengeted. Bizonyos lehetsz a megszabadulásban, ha valóban kapcsolatba lépsz a benned lévő Istennel. És innen ered a Kriya." Paramahamsza Sri Szvámi Vishwananda