2009. augusztus 8., szombat

Egy cipész története

Volt egyszer egy cipész, aki egy nagy városban élt. Munkája közben mindig Isten nevét mormolta. S mikor elment, hogy eladja a piacon az elkészített portékát, mindenkinek ezt mondta: "Tudod, Isten kegyelméből 1 Euroért kaptam bőrt. Azután néhány centért vásároltam tüket és ezért a cipő összesen 5 Euroba kerül. Isten kegyelméböl 2 Euro hasznom van egy pár cipőn." Nagyon őszinte ember volt. Bármit is csinált, minden gondolata Isten körül forgott. Mindent Isten kegyelmének tartott. Az emberek felismerték ártatlanságát és azt a szeretetet, amivel Isten felé fordult és ezért alku nélkül vásároltak tőle. Sri Swami Vishwananda

2009. augusztus 7., péntek

Légy boldog azzal, amit Ö ad neked

Amikor félreteszed a gondolkodást és nem a gondolataidra hallgatsz, megébred benned az isteni szeretet. "Istenem, teljesen átadtam magam Neked. Mindent megtettem. Életem során eddig már mindent kipróbáltam: a jógya minden formáját, minden fajta meditációt, de még mindig nem értelek el." Ekkor így szólsz: " Belefáradtam, a Tiéd vagyok! Tedd velem, amit tenned kell! Ebben a mély alázatban felismered, milyen közel van hozzád Isten. Milyen gyakran vagyunk tele elvárásokkal. Imádkozunk és elvárunk. Meditálunk és azt várjuk, hogy Isten megjelenjen a meditációnkban. Ez az elvárás sehová sem vezet. Csak ha már nem vársz el semmit Istentöl és mint egy gyermek, elfogadod azt, amit Ö ad neked és boldog vagy, bármit is kapsz Töle, akkor meg fog valósulni benned az isteni szeretet. Így hát tekints mélyen önmagadba és tégy meg minden töled telhetöt, hogy érezdhesd Öt.

2009. augusztus 4., kedd

Belsö utazás


Annyira lefoglal bennünket az anyagi világ, hogy megfeledkezünk Isten szeretetéröl. Kivül keressük azt, az anyagi világban. Másokban keressük. A világot is bejárjuk érte, de közben megfeledkezünk arról, hogy nem a világot kell járni érte, hanem belsö utazást kell tennünk ahhoz, hogy megtapasztaljuk Isten szeretetét. Fel kell hogy ismerjük, milyen közel van hozzánk Isten szeretete. Belül, a szívünkben lakozik. Van aki azt állítja, nagyon nehéz eljutni oda, én viszont azt mondom, hogy nagyon könnyü. Csak akarni kell.

Az emberek szeretik a könnyü útat választani. Ha meglehetne vásárolni ezt a szeretetet, megtennék. De a szeretet nem megvásárolható. Ha valaki odamegy hozzád és azt mondja: "Figyelj csak, én képes vagyok arra, hogy segítségemmel megtapapasztald ezt a szeretetet!" Ez nem igaz. Erre csak egy Guru képes. Csak a Mester kegyelmeböl történhet ez meg. Az isteni szeretet szíved mélyén gyémántként, aranyként rejtözik, úgy ahogy azok a természetben felelhetöek. Még por fedi öket és nem tiszták. Mit kell tenni ahhoz, hogy a durva gyémántból csodálatos ékszer, egy nemes kö legyen? Meg kell csiszolni. Úgyanígy kell tenni az arannyal is. Ahhoz, hogy tiszta aranyat kapjunk, mindent el kell távolítani belöle, ami nem tiszta. Úgyanez történik az emberrel is.

2009. augusztus 1., szombat

A szeretet ereje

Kezdj el szeretni most. Most ebben a pillanatban. Nyiljon meg szíved és szeress! Hagyd áradni a szeretetet! Minél jobban megnyilsz, annál inkább megtisztul elméd és az pozitív lesz. Szeretetteljessé válsz és jobban fogsz tudni szeretni. S tudd, bármit is teszel ebben a szeretetteljes állapotban, az mindig tökéletes lesz. Amikor meditálsz, élvezni fogod a meditációdat. Amikor jógázol, élvezni fogod a jógát. Amikor Isten nevét zenged, élvezni fogod azt. Az emberek meditálnak, énekelnek, de ha hiányzik belöle a szeretet, idövel elhalványul az. Amikor a szeretet korlátokhoz kötött, az idövel elhalványul. Ám az öszinte szeretet, az igaz szeretet, a feltétel nélküli szeretet sohasem halványul el. Így hát gyakorold a feltétel nélküli szeretetet és add át magad Istennek.

2009. július 30., csütörtök

Ami Isten tesz, az mindig helyes

Amikor eröteljesen kantálod Isten nevét, nem csak elméd tisztul meg, de tested és lelked is. A megtisztult elme pedig pozitív. Söt, fizikailag is egészségesebbé válsz. Hányszor megtörténik, hogy egy beteg, amikor teljesen átadja magát Istennek, felkiált: "Elegem van! Imádkozom hozzád és a tiéd vagyok, tégy velem, amit akarsz!" Mi történik ekkor? Megtörténik a csoda. A hit, a szeretet, az átadás csodát müvel. Manapság azonban az emberek félnek teljesen átadni magukat. Azt mondják: "Átadom magam, de...mi fog történni? Átadom magam, de hogyan tovább?" Ebben a kérdésben ott van a bizonytalanság. Hogyan lehet hitünk, ha bizonytalanok vagyunk? Csak ha teljesen bízol Istenben, ha teljesen bízol önmagadban és magát Istent akarod, akkor Isten önmagát fogja adni neked. S mi az, amiben bíznod kell? Bármit is tesz Isten, az helyes, még akkor is, ha az elme nem képes megérteni azt. Amit Ö tesz, az mindig helyes.

2009. július 29., szerda

Találd meg a belsö békédet

Az igazi boldogságot az ember nem kivül találja meg, hanem mélyen önmagában. A világban kergetett szórakozásnak, vagy a világi vágyaknak soha sincs végük, mert ha vágysz valamire, azt meg is akarod szerezni. Például, ha pénzre vágysz, akkor beindítasz egy üzletet. Csinálod, míg az egyre több pénz szerzésére ösztönöz. Ha többet akarsz valamiböl, az még több vágyat ébreszt benned, így a vágynak sohasincs vége. Egyre több alkalmazottad lesz, bövíted a cégedet és így tovább. Így azután önmagad elöl futsz el. Ez nem azt jelenti, hogy ne dolgozzál. Nagyon fontos a munka és fontos, hogy megtedd a kötelességedet az életben. De közben figyelj arra, hogy miért is vagy itt? Mi az inkarnációd célja? Vajon az, hogy jólétet teremts magadnak, vagy az az, hogy újra felfedezd önmagad?

2009. július 24., péntek

A múlt

A múlt elmúlt.
Hagyd magad mögött. Ne foglalkozz a múlttal.
Amíg kötödsz a múlthoz, a múlt is kötödik hozzád.
Minél inkább elengeded a múltat, annál szabadabb leszel és képes leszel megélni a jelent.

2009. július 23., csütörtök

Istennel való eggyéválás

A spirituális úton felül kell kerekedni dolgokon, hogy Istennel eggyé válhass. Ez nem jelenti azt, hogy Isten még messze van töled. Ö mindig is jelen van, s arra vár hogy felébredj, hogy megvalósítsd igaz énedet, hisz valójában már születésedtöl fogva megvalósult lény vagy. Csak az elmében felhalmozott sok szemét az, ami korlátozza az igaz önvaló megnyilvánulását. Gyözd le az elmét, zengd Isten nevét és szeresd Istent, mert ö az egyetlen, aki feltétel nélkül szeret téged. Ö az egyetlen, aki ad és cserébe nem vár el semmit.
Próbálj meg így szeretni. Próbálj meg e szeretetté válni. Próbáld megtapasztalni a benned lakozó szeretetet és azt árazd ki magadból! A szeretetet nem lehet visszatartani. Ha így teszel, te magad is Isten eszközévé válsz. Benned fog visszatükrözödni, általad fog cselekedeni. S ekkor felismered küldetésedet.

2009. július 22., szerda

Az egyetlen ösvény a szeretet

Az egyetlen létezö valóságért vagyunk itt, ez pedig a szeretet. Mindenki szívében egyformán jelen van. A szeretet csak arra vár, hogy megnyilvánulhasson és kifejezhesse magát, de bizony ennek sok akadálya van. Sokszor falba ütközik, ezért aztán az ember nem képes feltétel nélkül szeretni. Ha felismeritek, hogy az egyetlen létezö út az a szeretet kifejezése és befogadása, meg fogjátok tapasztalni Isten minden teremtménye iránt kinyilatkoztatott mérhetetlen szeretetét. Ahogy Isten szeretet, úgy ti is képesek vagytok szeretni. A szeretetnek minden egyéb formája másodlagos, mert azért vagyunk itt, hogy az igaz isteni szeretettté váljunk. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, sok akadályt kell leküzdenetek. Az emberek azt gondolják, ha Istent szeretik, akkor valaki tölük különállót szeretnek. Úgy mint amikor imádkoznak, akkor imájukat kifelé irányítják. Ne válasszuk külön magunkat Istentöl. Imádkozzatok amennyit csak tudtok. Nem számit milyen imát mondtok. Amikor Istenhez beszéltek, az igaz önvalótok szóljon hozzá. Imádkozzatok szívböl.

2009. július 14., kedd

Próbatét a spirituális úton

Isten gyakran próbára teszi gyermekeit az útjuk során. Ha valaki élvezetet lel valamiben és ragaszkodik ahhoz, ezt az élvezetet még több élvezet fogja követni, ami további vágyakat ébreszt - márpedig, ha az ember nem ismeri fel ezt a körforgást, akkor bennereked. Ha viszont elhatároztad, hogy Istenmegvalósulásra törekszel, ha elhatároztad, hogy fel akarod ismerni, ki is vagy valójában - akkor csak erre összpontosíts, nem törödve azzal, hogy mi kerül az útadba, nem törödve azzal, hogy milyen nehéz a próbatét! Folyamatosan imádkozz és kérd Istent: "Úram, Te vagy, ki próbára teszel engem, de én csakis Téged akarlak!" Akaratodat pedig erösítsd olyannyira, hogy érezd, Isten közeledik feléd. Kérd Istent, hogy adjon neked eröt, bármi legyen is a kihívás, kérj Töle bizalmat, hogy ne veszítsd el hitedet, s ne tévedj el ismét a megszokott játszma útvesztöiben.