Ahhoz, hogy a meditációd sikeres legyen, ahhoz, hogy haladj a spirituális úton, önfegyelemre van szükséged. Nem szabad, hogy eröltesd, nem szabad, hogy nyomd magad. Mindennek mélyen a szívedböl kell jönnie. Szeretetböl kell, hogy történjen." Sri Swami Vishwananda
"Amikor feladod a személyiségedet (az identitásodat), Isten meg fogja mutatni magát neked. S meg fogod pillantani a Végtelent. Érezni fogod ezt az áldásban teli örömet. Nyilj meg tehát - amikor gondolatok zavarnak, összpontosíts Isten valamelyik megnyilvánulási formájára, add át magad teljesen annak, míg meg nem tapasztalod a Végtelent. A forma a formanélkülivé lesz. Szwámiji megkérdezi a hallgatóságot: "Akarjátok Istent? Akarjátok az önmegvalósulást?" (A hallgatóság: "Igen!") "Ez az "igen" a szívből jön, vagy a fejből?" Hallgatóság: "A szívből!" Ne nekem válaszoljatok, hanem mondjátok önmagatoknak és legyetek őszinték önmagatokkal szemben, amikor azt mondjátok, hogy "Igen, akarom Istent, akarom az önmegvalósulást!" Legyetek olyan eltökéltek, legyetek olyan erősek és legyen bennetek annyi akaraterő, hogy Isten megnyilvánuljon elöttetek. Isten elérhető a nap 24 órájában, a hét minden napján, tehát mindig. Öt nem köti az idő, a hely és a forma. Ha becsukod a szemed, és befelé mész, eréred Öt." Sri Swami Vishwananda
A spirituális úton az első lépés és a legjobb, amit tehetsz, hogy úralod a gondolataidat. Minél negatívabbak a gondolatok, annál inkább tükröződnek kifelé. Nagyon sokszor a negativitás személyünkhöz kötődik, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy " Milyen rossz vagyok, milyen negatív vagyok." Tudod, hogy negatív vagy,de ebben még az örömet is lelsz. De miért élvezed? Miért szereted ezt? Először is meg kell változtatnunk a magunkról alkotott gondolatainkon. Csak azután változtathatunk azon, amit másokról gondolunk. Nagyon könnyű a gondolatokat úralni. Ehhez nem kell leülni és erre összpontosítani. Amikor egy gondolat felmerül benned, megtudod állapítani, hogy az milyen, hisz ismered gondolataidat. Tudod, hogy negatív, vagy pozítiv gondolatról van-e szó. Ha tehát pozitív, akkor az építő jellegű - az ilyen gondolatokat tápláld és hagyd, hogy erősödjenek! De ha negatív, próbáld meg ne táplálni. Mond ilyenkor azt magadnak, hogy "Ez nem én vagyok!" És engedd el! Ha el tudod engedni ezeket a gondolatokat, meg fogod látni, hogy milyen csodálatos is a te életed és milyen csodálatos az élet, amivel Isten megajándékozott téged. A meditálás is könnyebben fog menni. A pozitív gondolatok az embert erősitik. A gondolatokon keresztül mindig azt kapod meg, amit kivánsz magadnak. A gondolatok az emberi akarat kifejezöje. Az Istenmegvalósuláshoz vezető úton is a gondolatokat alkalmazod. Az egész spiritualítás itt kezdődik, mégpedig a fejben. Azután éri el a szívet. Amikor kitárod a szíved, a gondolatok segítenek. S amikor a szíveddel kezdesz el gondolkondi - nevezheted ezt Isten hangjának is - meg fogod tanulni, hogy minden kétség nélkül hallgass erre a hangra. Amikor csak leülsz meditálni, érezni fogod mélyen magadban az áldást és tudatában leszel annak, hogy Isten mindig veled van. Bármit csinálsz, bárhol vagy, tudni fogod, hogy Isten veled van." Sri Swami Vishwananda
Egyszer valaki a következő kérdést tette fel Szri Szwámi Vishwananda-nak: 'Hogyan lehet legyőzni a kételyt?' Szwámiji a következő választ adta: "A spirituális úton először is meg kell bíznod a szívedben. Nem - legelőször is, bíznod kell... ha a spirituális úton vagy, és van egy spirituális vezetőd, ha egy mester vezet téged, úgy teljesen meg kell bíznod a Mesterben. Másodsorban pedig meg kell bíznod abban, amit a szíved mond. De a Mester vezet téged, hogy megbízzál a szívedben. Csak a bizalmon keresztül vagy képes eloszlatni a kételyeket." Sri Swami Vishwananda
"Az önátadás nem azt jelenti, hogy elvonulsz a világtól. Meg kell tenned a kötelességedet, azt ami a te dharma-d(feladat, kötelesség). Élhetsz kifelé akár egy luxus életet, de befelé teljesen át kell adnod magad Istennek. Mert lehet, hogy meg van úgyan mindened, de ez nem fog téged automatikusan boldoggá tenni. Mint Mirabai, aki egy hercegnő volt és meg volt mindene, de nem volt boldog. El kell végezned a Dharma-dat kint a világban. Vegyük például engem, aki eljátsza emberi szerepét. Ez az én szerepem, máskülönben nem lehetnék itt. Úgyanigy, el kell járni az iskolába, vagy dolgoznod kell. De mindig arra figyelj, ami benned van. Erről sohase feledkezz meg. Az élet során jönnek a próbatétek és meg kell felelned a kihivásoknak. Ha sikerült legyőzni az akadályt, akkor haladsz az önátadás felé. Az önátadás nem az, amikor azt mondod: Rendben, szeretem Istent és átadom magam Neki. Ez nem könnyű. Teljesen át kell adnod magad. Ha tényleg komolyan megteszed ezt, akkor semmi sem lesz képes elmozditani. Ha egyszer átadtad magad Istennek, akkor teljesen stabil leszel. Minél inkább átadod magad, annál nehezebb lesz kifelé. Mindenfelöl jönnek majd a nehézségek, de semmi sem fog tudni kimozditani téged. Mert ami kint van, az kint is marad." Sri Swami Vishwananda
"Spirituális emberek, ha spirituális gyakorlatokat (sadhana) végeznek, bizonyos tulajdonságokat fejlesztenek ki magukban. Azt hiszik, hogy nagyon magas szintet értek el. De ha nem fejlődött ki benned a teljes szeretet, akkor nem értél el semmit. És igy nem ér semmit a sadhana, mert a legvéső, amit el kell érned, az a benned lévő teljes szeretet. A szeretet nem csak az, amikor azt mondod, hogy : Szeretlek, szeretlek. A szeretetnek benned kell égnie, lángolnia kell Isten iránt. Ez egy olyan erős vágyakozás, amit nem is lehet kifejezni. Amikor valakibe szerelmes vagy, csak a szeretted érdekel, semmi más. Amikor Istenbe vagy szerelmes, úisgyanez az érzés, de sokkal erősebb. Isten után vágyakozni az olyan, mint amikor viz alatt voltál és levegő után kapkodsz. Igy kell Istenre is vágyni. A mai időkben nem egyszerű ilyen erősen Istenre vágyni, de nem is lehetetlen. Találkoztam teljesen hétköznapi emberekkel, akik nagyon nagy szeretettel voltak Isten iránt..Az egyetlen vágyuk az volt, hogy Istennel eggyé válhassanak és hogy Őt szolgálhassák.Sokszor az emberek nem érik el Istent, mert az út nagyon göröngyös. Isten szeretnél látni, hogy mennyire akarad Őt, hogy igazából mennyire vágysz utána. Amikor szeretsz, teljesen mindegy, hogy milyenek a körülményeid, teljesen mindegy, hogy mi történik, mindig csak Őt fogod szereteni. És ez az önátadás." Sri Swami Vishwananda
Szwámji Mauríciuszi útja során az alábbi Satsang-ot (tanítást adta): " A legkönnyebb Sadhana-t (lelki gyakorlat) adtam át nektek az Atma Kriya-val. Nem létezik más Sadhana. Mert, amikor az Atma Kriya gyakorlatokat végzed, nagyon sok karmát elégetsz számos korábbi életeidből és így egy nagyon magas szintre eljuthatsz. A többi csak az kegyelmemen múlik. Élvezd, hogy itt lehetsz, és add át magad, amennyire csak tudod. A többi megadatik neked. Mi az önátadás? Az, amikor megfeledkezel önmagadról és önmagadat és mindenedet teljesen átadod. Az ego a tudatlanság. Az ego ragadaszkodik hozzád és te nem tudod azt ellenörzésed alá vonni. Megpróbálhatod a lehetö llegjobban úralni, de az ego ragad hozzád. Az elme az ego személyisége. Az elmét képes vagy úralni. Nem könnyü, de nem lehetetlen. Ha átadod magad, neked kell megtenned az elsö lépest Isten felé. Tudatában vagy annak. hogy Isten minden. Csak Ő létezik. “Nama gete uta uti”. Nem létezik semmi, ami ne Isten lenne. Semmi más nem létezik. Ki volt Tuka ? Egy Bhakti szent, aki ezt a dalt énekelte. Nincs Tuka. Nincs Vishwananda, csak Ö létezik. Semmi más. Ö az, aki mindenben cselekszik. De nem elég ezt tudni. Holnapra már megfeledkezel róla, amikor megint kimész a világba és teszed a dolgodat. Ha egyszer teljesen átadtad magad, nem fog létezni egyetlen egy pillanat sem, hogy Isten ne lenne jelen. Láthatod, hogy a szentek életében minden pillanatban, mindig jelen van Isten. Ezt jelenti az odaadás: csak Ő, semmi más. És ezt hogy lehetséges? Úgy, hogy folyamatosan Rá gondolsz. Még akkor is, ha ez kíhívás a számodra. Ha ez kihívás az elméd számára, akkor tedd meg! Ezért mondta Krishna azt, hogy: milliók közül csak néhányan jönnek el hozzám. Az emberek annyira aggódnak a fájdalmaik miatt, aggódnak a hírnevük miatt, és közben elfelejtik, hogy mindez csak egy rövid ideig tart. Ezért azután keresel és mész egyik helyről a másikra." Sri Swami Vishwananda A Satsang folytatása következik, illetve az alábbi linken már most olvashatod angol nyelven: http://vishwanandateachings.blogspot.com/
"Ha ragaszkodsz valamihez, annak a rabjává válsz. Csak a Végtelenehez ragaszkodj, add át magad teljesen Istennek. Tedd meg mindig a tőled telhetőt. Gyakorold, hogy minden, amit teszel, Istennek felajánlasz. Ne gondolkodj, hanem segits mindenkinek. Mindenben és mindabban, amit csinálsz, csakis a szeretetet keresd. Ez a legjobb ima. És minden meg fog változni körülötted." Sri Swami Vishwananda
A kérdés-felelet program (Satsang) alkalmából Szri Szwámi Vishwananda a Sri Ranganath Temple (szentéj) -ben a következőket mondta: "Az emberek sokszor panaszkodnak a problémáik miatt. A jó dolgokat, amit másoktól kapsz, az hamar elfelejted, de a rosszra egy életen át emlékezel. Sokszor az emberek úgy imádkoznak Istenhez, hogy kérnek: Úram, add meg nekem ezt és ezt. Azt gondolod Isten nem tudja, hogy mire van szükséged? Ha Isten problémákkal lát el, azért teszi, hogy elgondolkodj rajta, azért történik, hogy azáltal fejlődj. Minél közelebb vagy Istenhez, annál több a problémád. Azok az emberek, akiknek nincsenek problémáik, az illúzió világában, a Maya-ban élnek. A Mahabarata végén Kunti azt kéri Krishna-tól: Kérlek, áldj meg mindig problémákkal, hogy mindig emlékezzek Rád és segítségül hívhassalak. Isten mindig beszél hozzánk, de mi nem halljuk, mert túlságosan el vagyunk foglalva a külvilággal. Ezért kell megpróbálni lecsendesíteni az elmét. Amikor Puja-t végzünk, arra összpontosítunk, amit csinálunk. Összpontosíts isteni mivoltodra. Ha az elméd elkalandozik, megint térj vissza Isten azon megnyilvánulási formájához, akinek éppen a Puja-t csinálod. " Sri Swami Vishwananda
Tudnál valamit mondani, hogyan fejlődhetnének a mauriciuszi emberek spirituálisan? Kezdjék el a spirituális útjukat. Üljenek le minden nap 15 perce és ebben az időben felejtsenek el minden mást. A médiákban láthatod, hogy egyre több a társadalomban a kriminalitás. Miért? Mi a kötelességünk az országunk iránt ? Mi az, amit szeretnénk a világ felé mutatni? Ebben az országban a különböző vallások összefogtak és ez a jövőben is igy kellene hogy legyen. A kriminalitás oka a drog. Mindent a nevelés határoz meg. El kell magyaráznod a gyereknek, hogy valami miért nem jó. A kormány jól végzi a munkáját, mert mindenkinek egyformán biztositja a tanulás lehetőségét és ez meg fog változtatni bizonyos dolgokat. Ez egy választás, hogy valaki jó, vagy rossz, hogy boldog, vagy boldogtalan akar lenni. Valaki odajött hozzám és azt mondta: Én szeretek drogozni, mert boldoggá tesz. - Én erre azt kérdeztem tőle: Mindig boldog vagy tőle? - Nem, csak ha beszedem. Amikor kimegy a hatás, visszatér a depresszió. Tehát nem múlik el utána a depresszió? - Nem, ugyanúgy megmarad. - Akik drogot szednek, nem tudatosul bennük, hogy a depresszió nem tud elmúlni, mert egy szokás köti őket. Minden, ami köt bennünket egy szokás hatalmához, azt nehéz elengedni. Ha viszon felismered, hogy kötődsz egy szokáshoz, akkor képes leszel elengedni azt.Ha valaki megváltozik, akkor a környezete is megváltozik. Mi az, amit a fiataloknak tanácsolnál? Először is legyenek önmaguk. Azután fogadják el az idősebbeket, ez mind a két félnek meg kell tennie. Az időssebnek is respektálni kell a fiatalokat. Régebben a szülők az elfogadással példát mutattak. Azután ismerjék fel, hogy mi az, amit igazából csinálni szeretnének. Legtöbbször a gyerek azt csinálja, amit a szülei szeretnének. Önállóvá kell hogy váljanak." Az interjú angol nyelven itt olvasható: http://www.vishwanandateachings.blogspot.com/
Az emberek manapság reményesvesztettek? Mi az üzeneted a számukra? Ha megnézed a világot, ami hiányzik, az a bizalom. Az embernek először is önmagában kell bíznia. Persze, hogy nem vagyunk tökéletesek, de mindannyian a tökéletesség felé tartunk. Amikor megpróbáljuk elfogadni önmagunkat, látjuk ugyan negatív tulajdonságainkat, de ne összpontosítsunk azokra, hanem figyeljünk a szeretetre és a pozitívra. Ahelyett, hogy a félelmre és az aggódalmakra figyelnénk, mindenben a pozitívat tartsuk szem előtt. Manapság az emberek az anyagi dolgok után futnak. Igen, és ez a boldogtalansághoz vezet. Az emberek mindig összahasonlitják magukat másokkal: nekem is el kell érnem azt, ahol a másik tart. Minden munka jó és fontos, minden embernek az a helye, ahol éppen van és azt a munkát végzi, amit kell. A múlbéli értékek lassan veszendöbe mennek. Miért? A fiataloknak nagyon sok kérdésük van, de az felnőtteknek nincs idejük, hogy megválaszolják azokat. Mi történik? A fiatalok elkezdenek máshol keresni a választ és nem befelé mennek, hanem kint a világban keresnek. A tiszteletnek mindkét oldalról meg kell lennie. Miként Mahatma Gandhi válaszolt, amikor egy anya arra kérte Gandhit: Kérlek, mond meg a gyerekemnek, hogy ne egyen többé édességet. Gandhi válasza ez volt: Kérlek gyere vissza gyermekeddel egy hét múlva. Amikor egy hét elteltével az anya megint eljött gyermekével, Gandhi így szólt a gyerekhez: Abba kelle hagynod az édesség evést!. Az anya erre megkérdezte Gandhit: Miért nem mondad ezt meg neki már egy héttel ezelött? Gandhi így válaszolt: Nekem is abba kellet hagynom. Èn is nagyon szeretem az édességet. Ahhoz,hogy ezt mondhassam a gyereknek, ahhoz nekem magamnak is ée kellet szoknom róla. A gyerek nem evett többé édességet. Tehát a tiszteletnek mindkét oldalról meg kell lennie. Mi a nö szerepe? A nö minden kultúra alapja. A Hindu hagyomány szerint mindig az anya áll az elsö helyen. A vallásban is, elöször a nöi aspektust említjük: Lakshmi Narayan, Sita Ram, Gauri Shankar… A feminin tulajdonságok az érzékenység, a megértés. A nök magukban hordozzák az anyai tulajdonságokat. A anya mindig ott van a gyerek számára és mindig megértő vele szemben. Az apa szigorúbb mint az anya." Sri Swami Vishwananda(folyt. köv.)