2016. február 11., csütörtök

Az Atma kriya Jógáról a Bhakti (odaadás) tükrében

Kérdés: a legtöbb jóga tradició nem fektet nagy hansúlyt a Bhakti-ra (devotion, odaadás), inkább az elme elcsendesítésére összpontositanak. Meg tudnád mondani nekünk, hogy az Atma Kriya miért követi ugyanazt a hagyományt, mint a Bhakti Jóga?
Szwámiji: Tudod, a mai korban az emberek inkább arra figyelnek, hogy vidámak és örömteliek legyenek, arra figyelnek, ami kifelé irányul. Kevesebb figyelmet szentelnek az Atma-ra (lélek). Pedig valójában ez a legfontosabb dolog! Míg technikák, - nem mondom, hogy azok nem jók, mint például Hatha Jóga, ami elsősorban a kifelé irányul, a  fizikai aspektusra és azon keresztül próbálja megérteni, ami pusztán az elmével felfogható. Kevésbé fokuszál az Atma-ra, amiről oly gyakran beszélünk, hogy nem a test vagyunk, hanem a lélek és ezt mutatja meg neked az Atma Kriya. S ezen van a főhangsúly, mert ha tényleg meg akarod valósítani inkarnációd célját és a megvalósulásra törekszel - mert a megvalósulás nem lehet csak egy szó, amiről beszélünk! Nem! Meg is kell hogy történjen! Fel kell hogy ébredj! De ha azt választod, hogy alszol, hát erre sokféle gyakorlat van. Csak kevés olyan gyakorlat létezik, ami az Atma-ról beszél.
Az emberek valójában szívesebben beszélnek arról, ami boldoggá és örömtelivé teszi őket, ami világi értelemben könnyen megérthető. Az Atma Kriya viszont feltárja elötted azt a mélységet, aki te valójában vagy! Ez a különbség a kettő között. Sri Swami Vishwananda
www,atmakriya.org

2016. február 10., szerda

Vallás és spiritualitás

"Lépj túl a valláson, hogy a spiritualitás megébredhessen benned. Csak ekkor érted meg a Feltételnélküli Szeretetet és fogsz Isten Szeretében részesülni." Sri Swami Vishwananda

2016. február 9., kedd

'Isten ott van a szívedben...'

Isten ott van a szívedben. Az egyetlen dolog, amit tenned kell, hogy megteszed az első lépést irányába. Akarnod kell Őt teljes lelkedből és teljes szívedből.“
- Szrí Szwámi Vishwananda


2016. február 8., hétfő

A meditációról

"Amikor meditálsz, ne tudj a külvilágról. Csak befelé figyelj, mélyülj el a belső csendben, a belső békében. S amikor elmerültél ebben a belső békében, megfeledkezel a nagy "Én"- és Enyém"-ről, nem ragaszkodsz külső elismerésekhez. 
Automatikusan megébred benned az intuició, tudni fogod, hogy mit kell tenned és hogyan és nem fogsz félni. Teljes bizalommal leszel." Sri Swami Vishwananda

2016. február 4., csütörtök

Magyarországot látja vendégül Szrí Szwámi Vishwananda

Február 6.-án szombaton lesz ismét Darshan, ahol többek között a Magyarországról érkezett csapatot látja vendégül Szri Szwámi Vishwananda. a darsahn du. 4 órakor kezdödik. Ha lesz élő közvetítés, az alábbi linken követheted a darshant. Kapcsolódj be:

http://www.bhaktimarga.org/livestream
Magyarul is fogunk énekelni! (ha közben megszakadna az adás, lépj ki és nyisd meg újra)



2016. február 3., szerda

Változni akarni kell

"Krishna azt mondotta: 'Egy millióból csak néhányan fognak velem eggyé válni.' Hallasz ugyan, de még mindig süket vagy. Hogy miért? Mert nem akarsz változni. Mondod ugyan, hogy: 'de igen, változni akarok!', de valójában nagyon kevesen, tényleg csak nagyon nagyon nagyon kevesen akarnak komolyan megváltozni." Sri Swami Vishwananda

2016. február 2., kedd

Az elengedésről

Volt egyszer egy veréb. Elkapott egy halat és a hallal a csőrében az mondta magának: "Most hazarepülök és odahazam szépen megeszem a zsákmányomat". Amikor rászállt egy ágra, egy sereg varjú megkörnyékezte. Amikor felrepült, a varjak is felrepültek. Hol balra vette útját, hol jobbra, de a varjak csak követték. Végül csőrét eltátotta és a földre pottyantotta a halat. A varjak persze nekiestek a halnak. A veréb ezt gondolta magában: "Hát csak a halat akarták, ezért nem hagytak békén." Hasonlóképpen, ha mi is elengedjük az elmét, akkor a dolgok is elengednek bennünket és el fognak szállni.          
A Sadhana ( a rendszeresen végzett spirituális gyakorlatok) segítenek nekünk, hogy elménkben "úszkáló halakat" elengedjük. Ha befejezted a lelki, spirituális gyakorlataidat, ne azzonal siess vissza napi világi teendőid elvégzésére. Igaz, hogy vannak dolgok, amiket nap mint nap kötelességed elvégezni a világban, de ha befejezted az imádat és a gyakorlataidat, próbáld meg a gyakorlásból nyert benned lévő energiát magadban integrálni és magadban elmélyülve a forrásra összpontosítani." Sri Swami Vishwananda

2016. január 31., vasárnap

Darshan Fatimában

Tegnap du 5 órai kezdettel, ma reggel 8 óráig Sri Szwámi Vshwananda Fatimában (Portugália adott Darshan, mely során több mint 2.500 embert áldott meg. Végtelen türelmét és szeretetét mindenkire kiárasztotta. Ma, vasárnap szintén Darshan van, de ezúttal 'csupán' mintegy 1.500 ember regisztráltatta magát. Guruji végtelen szeretete és amit az emberiségért tesz, segít megnyitni az ember szívét és átérezni a bennük lévő végtelen szeretetet, ami minden élőlényben ott lakozik. Jővő héten szombat este többek között Magyarországot látja vendégül a németországi Shree Peetha Nilaya Ashramjában. Egy szép kis csapat összegyűlt. Nem csak a jelenlévők részesülnek az áldásban, de az egész nemzet. Reméljük lesz élő közvetítés, amit megpróbálunk időben jelezni itt, illetve az alábbi fb oldalon:

https://www.facebook.com/Bhakti-Marga-Hungary-1654625628129503/


Már reggel 9 órától hosszu sorok álltak a rendezvényhelyszínén, hogy a du. 5 órakor kezdődő Darshanra regisztráltassák magukat a résztvevők.


Felvétel a most éppen zajló Darshanról:



2016. január 29., péntek

Bhakti - A Tiszta Szeretet

"Amikor szívedbe összpontosítasz és megébred benned az Isteni Tudatosság, a legfőbb Tudatosság , akkor hagyd, hogy ez áramoljon benned. Bármi is legyen, Isteni Révületet fogsz átélni, s érezni fogod, ahogy különféle energiák áramlanak benned, de ezt az elme nem lesz képes felfogni. Szeretné megérteni, de képtelen lesz! Amikor az elme ereje lanyhul, a szív ereje nőni kezd. Olyan egyszerű: Az Úr ezért küldött le ide a Földre, hogy ezt megtapasztald, hogy a Bhakti-t (önátadás) gyakorlod, hogy elérd az Önmegvalósulást.  Amikor a Rhade Shyam-ot énekeljük, természetesen látjuk magunk előtt Radha-t és Krishna-t, de valójában ki is Radha és Krishna? Krishna a Tiszta Szeretet és Radha a Bhakti (önátadás, odaadás) és az egyik nem képes létezni a másik nélkül. Ezért van az, hogy mindig együtt ábrázolják őket, s a nevüket is mindig együtt említjük: Radhe Shyam azt jelenti prema bhakti - szeretet és odaadás. Amikor az igaz Szeretet, az igazi Bhakti megébred benned, az el fog vezetni téged az Önmegvalósuláshoz. Tisztában kell lenni az élet igazi céljával. Az élet olyan, mint amikor egy csónakba lépünk, ami visz bennünket a Samsara (élet körforgása) óceánján. A csónakot a Satguru irányítja, de te melyik csónakba akarsz beszállni? Ismerned kell az irányt, ahová a csónak visz. Nem fogsz beszállni akármelyik csónakba, anélkül, hogy ismernéd az uticélját!  Engedd, hogy az odaadás (önátadás) megébredjen benned: ez vezet téged a spirituális utadon. Engedd, hogy a Tiszta Szeretet vezessen téged! Amikor megtapasztalod a Tiszta Szeretetet magadban, elméd nem fog többé különbséget tenni. Az elme mindenütt csak az Úrat fogja látni." Sri Swami Vishwananda

2016. január 27., szerda

Hogyan hagyjunk fel rossz szokásainkkal?

Egy szatszang során valaki a következő kérdést tette fel: Swamiji, kérlek mondd meg, mi a legerősebb fegyver arra, hogy felhagyjunk rossz szokásainkkal? Sri Szwámi Vishwananda a következő választ adta: "A legerősebb fegyver erre, hogy ne tekintsd rossz szokásnak. Így tudsz vele felhagyni. Mert mindaddig, míg ellenségnek tekinted, harcolni fogsz ellene. Minél erősebben harcolsz, annál nehezebb lesz. Ha viszont csak a másságot látod benne és barátként kezeled, könnyen fog távozni és nem fog visszaütni. A második, amit tehetsz, hogy felajánlod Istennek.
Harmadsorban pedig merülj el benne mélyen és nézz vele szembe. Ilyen módon átalakulhat.
A negyenik mód pedig, hogy egyszerűen nem foglalkozol vele, nem mész bele. Igy nem eluralkodni feletted. Persze, újra meg újra elő fog jönni, de próbálj meg ne foglalkozni vele." Sri Swami Vishwananda

2016. január 26., kedd

Az elme tisztaságáról és annak erejéről

"Sokszor megfeledkezünk valódi tulajdonságainkról, a bennünk lévő isteni mivoltunkról. Amikor lassan megelégszel  önnön negativ tulajdonságaiddal - először is az elme negativitásával - és az elme átlényegül és megtisztul, akkor minden tisztává válik. Akkot nem lesz többé tisztátalalnság benned.  Az elme hatalma oly nagy, hogy képes megteremteni, amit csak akar. Ezért van az, hogy amikor olvasol valamit, el tudod képzelni azt, amit olvasol. Képes vagy azonosítani magad az olvasottal. Tehát nagyon fontos megválasztani, hogy mit olvasol. Ha pozitív dolgokat olvasol, akkor te is pozitív leszel; pozítiv energiát teremtesz. Ha arra eddzük az elmét, hogy mindig pozitív legyen, akkor pozitív dolgokat fogunk teremteni. Ha azt mondjuk, hogy "Igen, békét akarok a világban, változást szeretnék a világ számára, ha szép lassan eleged van a saját negativitásodból, elöször is az elme negativ mivoltából, és az elméd átalakul és megtisztul, akkor minden amit teszel, az is tiszta lesz."
 Sri Swami Vishwananda

2016. január 24., vasárnap

Légy mindig egszerű és szerető szívű, 4., befejező rész

"Tegnap Darshan közben egy kisbabát tartottam a kezemben. Olyan édes volt nézni, mit csinál. Odajött hozzám, egy kis édességet akartam neki adni, de abban a pillanatban megforsult és a mamájára nézett, Még az édesség sem kellet neki, csak a mamájához akart menni. Nagy örömmel láttam ezt a teljes odaadást és így szóltam: 'Képzeljétek el, mi volna, ha az egész világ ilyen lenne. Ha az emberek látnák a Valót, ismernék Istent és felismernék az illutiót. Elvetnék a tévhiteket, káprázatokat és futnának az Istenmegvalósulás felé.
Nagyszerű volt látni, hogy a gyermeket nem érdekelte az édesség, a csokoládé és semmi egyéb! Nem számított a játék, mert az anyja volt a legfontosabb neki.Ezért van, hogy akármit is teszünk, eljutunk egy pontra, amikor az már nem elégít ki. Mert bármit is teszünk kívül, az mind anyagközpontú, van egy határa, és idővel vége lesz. Amikor a szívünkkel cselekszünk, a legegyszerűbb dolog is örömet okoz. Legyél hát mindig egyszerű és szerető szívű." A JUST LOVE I című könyvből