2013. november 16., szombat

Egy történet a kitartásról

Swamiji egy történetet mesél: "Volt egyszer egy gazda, aki egy kis falucskában élt. Ebben a faluban nagy szárazság úralkodott; egyáltalán nem esett eső. A gazda elhatározta, hogy épít egy csatornát a folyótól a szántóföldjéhez és így még a teheneinek is lesz majd ivóvizük. Ezt mondta magában: 
"Megépítem ezt a cstornát és addig nem fogok pihenni, nem fogok enni, inni, amíg el nem készült.". Nekilátott az építkezésnek. Érte jött a lánya "Apám gyere enni, ebédidő van", de ő azt válaszolta "Nem, te csak menj haza. Először be kell fejeznem a csatornát, majd azután eszem.” A lány hazaérve elmesélte édesanyjának, mit mondott az apja. Ekkor az anya ment el érte és így kérlelte őt: "Úram, egész nap dolgozol, legalább öt percre hagyd abba a munkát, míg megeszed az ételt." De az ember ismét nemet mondott, mire a felesége tovább kérlelte. Végül a paraszt letette az ásóját és haragjában elkergette a feleségét “Hagyj magamra! Megmondtam neked: amíg nem fejeztem be a munkámat, nem mozdulok innen. Menj és hagyj békén!” Az asszony látta, hogy mennyire dühös a férje és nem fog tudni változtatni férje elhatározásán. Így hát csendesen hazaballagott. A paraszt tovább ásott. Késő estére elkészült a csatorna és a víz útját vette a folyóból a szántóföldje felé. Meghatottan leült, hallgatta a viz lágyan csörgedező hangját, nézte a vizet, amint az a szántóföldje felé folyik és ez nagy elégedettség töltötte el szívét. Azután hazament, hívta a feleségét és azt mondta neki, "Gyere ide és adj nekem dohányt. Rá akarok gyújtani." Nagy boldogan elfüstölte a dohányt, azután megmosakodott majd békésen elaludt. A szomszédja is próbált egy csatornát építeni a folyótól, de amikor eljött az ebéd ideje és a felesége hívta "Ùram, gyere ebédelni", először úgyan nemet mondott, de amikor a felesége újra meg újra kérlelte, engedett és az válaszolta "Jövök!"Tehát elment ebédelni, ebéd után pedig egy kicsit lepinhent, s mire eljött az este, az evésen és pihenésen kívül nem csinált semmit. Soha nem sikerült befejeznie a csatorna építését. Mit akar mondani nekünk ez a történet? Ha valaki teljesen elkötelezi magát egy út mellett, akkor bármilyen akadályok kerülnek az útjába, arra mindig "nem"-et kell mondania. A célod az Isten-megvalósulás, az Ön-megvalósulás. Amíg nem érted el a célodat, amíg nem jutottál el addig a pontig, hogy teljesen megbízol önmagadban és Istenben, addig szakadatlanul próbálkozz! Ne engedd, hogy bármi is az útadat állja!" Sri Swami Vishwananda

2013. november 13., szerda

Semmi sem lesz képes megállítani

"Ha egyszer megérintett a Kozmikus Tudat, vagy másnéven a Felsőbb Tudat Szeretete, akkor az csak erősödni fog és nem csak hónapokon át érzed majd, hanem életeken át magadban fogod hordozni ezt a Szeretetet!  – Mindig veled lesz és egyre csak gyarapodni fog. E Szeretet által béke és harmónia költözik beléd. Ez az a szabadság, amit mindenki keres. Ez nem valahol kint van, hanem itt belül. S ha őszintén vágysz rá, elő fog jönni. Türelmesnek kell lenned, hisz ne feledd, hogy a Szeretet egyben nagy tanítómester is. A tanító nem azért van, hogy csak jó dolgokat adjon neked, hanem tanítania kell téged. S minél többet  tanít téged, annál erősebb leszel. Ha az igazság őszinte keresője vagy, semmi sem lesz képes megállítani, még a tanitó tanítása sem." Sri Swami Vishwananda

2013. november 8., péntek

Isten mindig velünk van

"Isten mindig jelen van, minden pillanatban veled van. Bármikor, bárhol és amikor csak szükségünk van Rá, Ő velünk van,mert Ő itt van bent a szívünkben." Sri Swami Vishwananda

2013. november 6., szerda

Miért olyan nehéz szeretni?

Arra a kérdésre, hogy "miért olyan nehéz szeretni?", Szwámi Vishwananda a következőt válaszolta: "
Mert ítélkezel a másik felett. Tehát próbálj nem kritizálni senkit; próbálj meg szeretni, nem csak felületesen, szeretetet mutatva, csak azért mert a másik ezt vagy azt várja el tőled. Hanem szeress, MAGÁÉRT A SZERETETÉRT. Minél gyakrabban próbálsz így szeretni, annál jobban fog sikerülni az igazi feltétel nélküli szeretet megtapasztalása." Sri Swami Vishwananda

2013. november 3., vasárnap

Diwali - A Fény Ünnepe

Szattelitfelvételek Indiáról, a jobboldali kép Indiát Diwali éjszakáján mutatja
Szwámiji a Fény Ünnepéről beszél:  
"A Diwali Ünnepe ( a fény ünnepe) emlékeztet bennünket önnön belső fényünkre. Ezért van az, hogy Indiában nem csak a hinduk, de a keresztények is megünneplik. Amikor megnyújtuk a sok aprómécsest, arra gondoljunk, hogy belső fényünk is nyúljon ki, elűzve a sötétséget. A sötétségből ragyojon fel a fény és e fény ragyogja be elménket is. Istent arra kérjük ezen az ünnepen, hogy ragyogjon át a sötétségen, melyet akarva, akaratlanul megteremtünk magunkban. Amikor benne vagyunk a mindennapok verklijében, megfeledkezünk arról, hogy valójában miért is vagyunk itt, megfeledkezünk a bennünk lévő szeretetről. Emlékezzünk arra, hogy mi magunk-e fény vagyunk, mi magunk vagyunk e szeretet. Emlékeztessük magunkat arra is, hogy ez a fény nem csak bennünk van, hanem mindenben és mindenkiben, hisz Isten mindenütt jelen lévő (omnipresent). Sokszor nem látjuk a fényt. De gondold csak el, amikor éjszaka felnézel a csillagos égre, gyönyörködsz a csillagokban. S amikor napközben felnézel, nem látod öket, igaz? Pedig akkor is ott vannak. Úgyanígy van ez a belső fénnyel, akkor is ha nem látod, az mindig ott jelen van benned. Imádkoz Istenhez, hogy ragyogjon át rajtad ez a fény. A Diwali Ünnep egy másik szimbóluma, amikor Ráma Isten visszatér városába 14 éves számzetéséből. Ráma Isten visszatérése a fény újraeljövetelét jelenti." Sri Swami Vishwananda

2013. november 2., szombat

Legyünk egy család!

"Legyünk egy család! Ha megnézzük az emberiséget, a mód, ahogyan reagálnak, bizony nem jó látni. Itt az ideje, hogy a gondolkodásmódunkon változtassunk; azon, ahogyak Istent, mert sokan  mondják úgyan, hogy 'szeretem Istent', de igazából nem teszik. Ők csak Isten tulajdonságait szeretik, csak azt akarják magukévá tenni. Csak követelnek Istentől, mindent akarnak, de igazából nincs meg bennük a befogadás szándéka és nem  azt akaraják, hogy Isten megvalósuljon bennük. Ha pedig  az ember nem hajlandó megváltozni, akkor a természet (Mother Nature) fog változást hozni. Amikor mi nem vagyunk hajlandóak változni, úgy a természet reagál, s ez olykor fájdalmas, de ez azután meghozza a változást. 
Tanuljunk meg olyan alázatossá válni mint Krisztus. Tanuljuk meg őszintén egymást szeretni. Tanuljuk meg, hogy egységet alkossunk egymással. Legyünk egy család! Szanszkritül azt mondjuk: Vasudeva Kutumbakam, ami azt jelenti “az egész világ egy család". A béke először is benned kell hogy megszülessen, s rajtad keresztül eljut másokhoz, de ez csak úgy tud megtörténni, ha összetartotok (unity). Ha együttműködtök, együtt erősebbek vagytok. Amikor egymás ellen dolgoztok, akkor egymást gyengítitek.
Oh Úram, áldj meg engem a Szereteteddel,  és segíts, hogy mindenkit tudjak szeretni, és mindent, ami engem Hozzád közelebb visz." Sri Swami Vishwananda

2013. november 1., péntek

Sose add fel a remény

"Tudod, hogy mi az amit a legjobban meg fogsz bánni az életed végén? A halál pillanatában a lélek felméri azt az időmennyiséget, amit Isten adott neki, hogy élete során önmagában felismerje Istent. Ebben a pillanatban felismeri az elmulasztott lehetőségeket és ez az, ami a lélek számára a legbántóbb, amikor életére visszatekint. Elgondolkodtál-e valaha is ezen? Amikor meghalsz, a halál pillanatában, épp mielőtt elhagyod a testet, Isten Angyala megjelenik és megmutatja neked életed során elmulasztott lehetőségeket és megmutatja azt is, hogy vissza kell jönnöd. Ezért érzel olyan erős megbánást, de amikor a lélek ujra testet ölt, az (előző) test karmája feledésbe merül." (Sri Swami Vishwananda)

2013. október 31., csütörtök

Legyen hited erős mint a kőszikla

Összpontosíts a benned lévő igazi boldogságra. Összpontosíts a benned lévő Isteni Szeretetre. Összpontosíts Istenre, aki benned jelen van és úgy tedd ezt, hogy semmi külső dolog ne legyen képes kimozdítani ebből. Bármi történjék is, semmi se legyen képes kimozdítani ebből a figyelemből! Krisztus azt mondta: Legyen hited és hited legyen mint a kőszikla. Légy olyan erős, hogy ne legyen vihar, ami képes lenne ezt a hitet lerombolni. Válj e hit oszlopává. Ilyen kell hogy legyen figyelmed: amikor koncentrálsz, amikor leülsz, hogy meditálj, ne hallj semmit, ne gondolj semmire, csak az Úrra, csak Őrá, semmi másra! Sri Swami Vishwananda

2013. október 30., szerda

Isten nevének ismétlése

"Ha Isten valamely neve közel áll hozzád, ahhoz ragaszkodj - nem kell hogy Isten tíz kölünbözö nevével foglalkozz, elég csak egy! Ha van Guru mantrád, akkor a Guru mantrádat zengesd. Ha pedig Isten egy megnyilvánulási formájához közel érzed magad, akkor összpontosíts arra a névre. Az emberek azt hiszik, ha tíz nevet ismernek és azokat használják, akkor gyorsabban fejlödnek. De ez nem így van. Hanem épp hogy kevésbe fognak gyorsan fejlödni, mert ha Isten egy nevét ismétled, az olyan mint ha egy lyukat furnál, hogy vizet gyerjél. Ha pedig tíz nevet használsz, az olyan mintha tíz lyukat furnál, hogy vizhez jussál. De ezzel nem nyersz vizet. Tehát, ha Isten nevét ismételni akarod, akkor csak egy nevet használj." Sri Swami Vishwananda

2013. október 29., kedd

Hogyan lehet az elme pozitív? Satsang Sri Szwámi Vishwananda-val, London 2013



Kérdés: Hogyan lehet az elme pozitív, erős és kitartó, kiváltképp, amikor nehézségekkel kell szembenéznünk?
SSV: "Tudjátok, ezt gyakorolni kell. Ha gyakorolod, hogy pozitív légy, akkor bármi is legyen, pozitív leszel. Ha viszont negatív vagy, nagyon jól tudod, hogy mi történik: amikor nehéz időket élsz, s ezeket negatívan éled meg, akkor a negativitás még jobban felerősödik.
Tehát ez gyakorlás kérdése, hogy hogyan látod önmagad, hogyan látod az életet. Ezért hangsúlyoztam ki mindjárt a beszédem elején, az első dolog, amit tenned kell: légy pozitív! Ez nagyon fontos. Ha arra eddzed magad, hogy pozitív légy, akkor minden helyzet pozitív lesz."