2019. december 19., csütörtök

Isten nevének ereje

"Ha azt akarod, hogy az elméd elcsendesedjen, akkor Isten nevét ismételd. Tudjátok, Isten neve egy misztérium. Ahogy a Bhavagad Gitában meg van írva: “Még a legnagyobb szentek sem képesek megérteni a nevemet” . - ilyen nagy erővel bír Isten neve. Miért ábrázolják a szenteket meditációban? Mit lehet megtapasztalni a meditációban? A meditációban, amikor az elme elcsendesedett, kapcsolatba lépsz, személyes kapcsolatba kerülsz Istennel és ez nem egy külső, hanem belső megtapasztalás. És ez a belső kapcsolat a legcsodálatosabb és legerőteljesebb, amit ember valaha is átélhet. Életek hosszú sorozatán keresztül az ember keres és újra meg újra emberként megszületik, köt bennünket a rnanubandhana, ami röviden karmának nevezünk. Kötnek bennünket bizonyos tettek, amiket korábbi életeinkből magunkkal hoztunk és ezek nem engedik, hogy szabadok legyünk. Persze, sok helyet fel lehet keresni, sok felé el lehet utazni, de ha nem szánsz időt arra, hogy befelé menj, nem lesz segítségedre az a sok keresés és utazás. "Ha a Gangesz vizében, vagy más szent folyóban megfürdesz, egy élettől tisztulsz meg." - így tartják. de ha Isten nevében  fürdesz - legyen az Isten bármelyik megnyilvánulási formája, legyen az Jézus, Mohamed, Ráma, Krishna, vagy egy istennő, - tehát ha az Ő nevükben mártózol meg, úgy sok születéstől tisztulsz meg. A sok emberi nyomorúság megszűnik, ha Isten nevét zengeted. Bizonyos lehetsz a megszabadulásban, ha valóban kapcsolatba lépsz a benned lévő Istennel. És innen ered a Kriya." Sri Swami Vishwananda

2019. december 6., péntek

Szent Miklósra emlékezve


Krisztus után 245-ben Kis-Ázsia-i Anatóliában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez a város kolostorába költözött. Az Ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokuton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált ! Zarándok utról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városba, ahol legendás körülmények között püspökké választották. 52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hírdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal.Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés elött álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök , és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa". A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét ( 342 december 6-án ) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát,a Mikulást.


Szent Miklós sírja a Myratemplomban

2019. december 4., szerda

Az áldásról, az elvárásról és az elme tulajdonságáról

"Amikor áldásban részesülsz - prana hooti-nak nevezik – a benned lévő fény erősödik és aktiválódik. Ez az, amit én tudok tenni érted, a többi rajtad áll. Az ételt előkészíthetem neked, lepürézem és beteszem a szádba, de helyetted nem tudom lenyelni. Tudjátok, ezt is szívesen megtenném. De ezt a részét mindenkinek magának kell megtennie. A kérdés mindig felmerül:  "Próbálkozunk, de mégsem történik semmi!" De mint ahogy az imént mondtam, erre mindig emlékezz: ha a próbálkozásodban ott van az elvárás, sohasem fog sikerülni. Teljesen ki kell hogy ürítsd az elmét. Jönnek a gondolatok, hagyd hogy jöjjenek, de ne tápláld őket. Te nem az elme vagy, te nem a gondolataid vagy, hanem ennél több vagy."  Sri Swami Vishwananda

2019. december 2., hétfő

Isten nevének ereje

Narayana-Mahavishnu és Mahalakshmi

"Ha azt akarod, hogy az elméd elcsendesedjen, akkor Isten nevét ismételd. Tudjátok, Isten neve egy misztérium. Ahogy a Bhavagad Gitában meg van írva: “Még a legnagyobb szentek sem képesek megérteni a nevemet” . - ilyen nagy erővel bír Isten neve. Miért ábrázolják a szenteket meditációban? Mit lehet megtapasztalni a meditációban? A meditációban, amikor az elme elcsendesedett, kapcsolatba lépsz, személyes kapcsolatba kerülsz Istennel és ez nem egy külső, hanem belső megtapasztalás. És ez a belső kapcsolat a legcsodálatosabb és legerőteljesebb, amit ember valaha is átélhet. Életek hosszú sorozatán keresztül az ember keres és újra meg újra emberként megszületik, köt bennünket a rnanubandhana, ami röviden karmának nevezünk. Kötnek bennünket bizonyos tettek, amiket korábbi életeinkből magunkkal hozunk és ezek nem engedik, hogy szabadak legyünk. Persze fel lehet keresni sok helyet, sok felé el lehet utazni, de ha nem szánsz időt arra, hogy befelé menj, nem fog segíteni neked az a sok keresés és sok utazás. "Ha a Gangesz vizében, vagy más szent folyóban megfürdesz, egy élettől tisztulsz meg." - így tartják. de ha Isten nevében  fürdesz, legyen az Isten bármelyik megnyilvánulási formája. legyen az Jézus, Mohamed, Ráma, Krishna, vagy egy istennő - tehát ha az Ő nevükben mártózol meg, úgy sok születéstől tisztulsz meg. A sok emberi nyomorúság megszűnik, ha Isten nevét zengeted. Bizonyos lehetsz a megszabadulásban, ha valóban kapcsolatba lépsz a benned lévő Istennel. És innen ered a Kriya." Sri Swami Vishwananda

2019. november 29., péntek

Mahavatar Babadzsi Emléknap, November 30.




November 30.-án szombaton, du. 4 – 6 h, Budakeszi

Mahavatar Babadzsi a halhatatlan jógi, aki 5000 évvel ezelőtt jelent meg a Földön és ma is a Himalájában él. Paramahamsza Vishwananda Guruja és Dzsagatguruként ismert, ami azt jelenti a guruk Guruja. Mahavatar Babadzsi Napját november 30.-án  tartjuk, megünnepelve a Bhakti Marga és az emberiségért tett szolgálatát. Ezen a napon tett ígéretet Babadzsi arra, hogy a  Földön marad, segítve az emberiséget a megvilágosodáshoz vezető úton. Mahavatar Babadzsi  minden Kriya Mesterrel személyesen együttműködött, hogy a különböző koroknak megfelelő Kriya Yoga technikát adja át. Mahavatar Babadzsi és Paramahamsza Vishwananda Kegyelméből  a világ megkapta az Atma Kriya Yogát*, ami segít megébreszteni a gyakorlóban a bhaktit.  A bhakti által Istenhez fűződő személyes kapcsolatunk erősödik, amit az örök szeretet hat át.


Programunkból: Babadzsi 108 neve, meditáció, közös mantrázás és Bhajan éneklés, beszélgetés, megemlékezés.

Helyszín: Budakeszi, Sugár u. 4925 hrsz.

Érdeklődni lehet
Szarvas Ildikó 06 70 531 4990

Részvételi díj
A részvétel nem belépődíjas, de a költségek fedezésére adományt elfogadunk.


*Atma Kriya Yoga tanfolyamokat rendszeresen szervezünk Budapesten és igény szerint más városokban is. Legközelebbi  intenzív AKY tanfolyam Budapesten 2020, január 25.-26.-án lesz!

A Spiritualitás mint lehetőség | Bölcseletek a Mestertől


"Tegnap feltette valaki a kérdést, hogy mi az, ami a leginkább meghökkent engem? Először is az emberi butaság, ami leginkább meghökkent. Másodsorban pedig az, hogy milyen gyorsan változnak az emberek. Meglepő, hogy az egyik pillanatban ilyenek, a másik pillanatban pedig teljesen másak lesznek. Az egyik pillanatban még azt mondják, 'Ó, szeretlek téged, szeretlek!', a másik pillanatban már meg sem akarnak ismerni. Ezt nevezzük képmutatásnak. És ezek az emberek azt hiszik, hogy nagyon sokat érnek el ezzel, pedig nem, semmire sem jutnak vele. Kivel szemben vagy hipokrata? Magaddal szemben! Ki a vesztes ebben? Te magad, senki más. Isten semmit sem veszít. Érdekes, nem?Szomorú  látni, hogy ilyenek az emberek. Mert felajánlod nekik a lehetőséget, mint ahogy tegnap elmeséltem a történetet a lányról. Felajánlod a lehetőséget az embereknek, ha elfogadják, nagyot fejlődnek. Ha nem fogadják el, ki lesz a vesztes? Ők maguk. Mert nem tudod hogy ez a lehetőség mikor jön el ismét! Mert ezt a lehetőséget csak egyszer kapod. Ez olyan mint, valaki fut, és, az élet szalad és gyorsan kell futnod, gyorsan, gyorsan, gyorsan. Egy folyóson futsz végig, ami telen van ajtóval, de csak egy ajtó van, ami nincs zárva. Vissza nem mehetsz. értitek? Tehát csak egy ajtó van nyitva. Te pedig futsz. mint a focisták. Az a feladatod, hogy minden egyes ajtót tolj be miközben futsz. Mi történik? Futsz és csak futsz, közben tolsz egyet mindegyik ajtón. Ez sem nyílik, meg  ez sem nyílik, meg ez sem. Mi történik? Elszalasztod a lehetőséget, amikor is tolsz egy ajtón, ami kinyilik, de te csak szaladsz tovább. Ezért hát a lehetőség csak egyszer adatik meg. Nem tudhatod, hogy hány életre lesz szükséged ahhoz, hogy megint  megadassék ez az alkalom."

2019. november 22., péntek

Kérjünk Istentől vagy bízzunk Benne? | Bölcseletek a Mestertől


Nagyon gyakran az emberek azt hiszik tudják, hogy mi a legjobb a számukra, igaz? Ezért imádkoznak, és abban reménykednek, hogy az imáik beteljesülnek. Igen, az ima beteljesül, a kérdés csak az, hogy mikor? Amikor imádkoztok, azt várjátok, hogy az most azonnal teljesüljön, igaz? És ha ez nem következik be, akkor csalódottak vagytok. Ha pedig húsz év múlva teljesül, akkor is csalódottak lesztek. Tehát mindkét esetben, ha Isten az Ő idejében teljesíti az imátokat, csalódtok. Ez azt jelenti, hogy minden vágy csalódáshoz vezet. Mert mindaz amire vágysz, abban nincs meg a hit. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy hiszel, a bizalom hiányzik belőle. Mert amikor imádkoztok, azt csak félig meddig teszitek. Amikor imádkoztok, teljesen hisztek abban? Nem! Volt egyszer egy szent, akinek volt egy nagyon kedves tanítványa. És nagyon közel állt hozzá ez a tanítvány. Bármikor mehetett hozzá és bármit kérdezhetett tőle. Ahogy telt múlt az idő, a szent észrevette, hogy tanítványa egyre soványabb lesz. Kérdezte tőle, mi van veled? De ő nem válaszolt semmit Gurujának. Semmit nem kért Gurujától. Természetesen a Guru egy bölcs volt, becsukta a szemét és látta, hogy mi soványságának oka. De egyben próbára is akarta tenni a tanítványt. Egy nap magához szólította és azt mondta neki: 'Menj az Istenanya templomába és kérd őt.' Mivel a tanítványnak gondja volt otthon, annyira sem volt pénzük, hogy ételt vegyenek. Ezért a fiú koldulni járt és amit kapott azt édesanyjának adta. És kifogásokat talált, azt mondta, hogy el kell mennie és ő majd a barátja házában fog enni. Így hát ő maga nem evett, mindent édesanyjának adott. Ezért hívta magához Guruja egy nap és mondta neki, 'Miért nem kéred az Istenanyát?' Bármilyen problémád van, menj és kérd az Istenanya segírtségét.' Elment hát, hallgatva Gurujának utasítására, elment az Istenanya templomába, de amikor ott volt, úgy érezte,  nem akar semmit sem kérni az Istenanyától. Így hát visszament a Gurujához. A Guru megkérdezte, 'Kérted az Istenanyát?' Ő azt válaszolta, hogy ezt nem tudta megtenni. A Guru tovább erősködött, 'Menj, és mond el neki, Ő a te Anyád és segítenie kell, menj és kérj tőle!' Megint csak elment a templomba, de visszajött és ugyanaz volt a válasza. A Guru megint csak erősködött, hogy menjen. A harmadik alkalommal, amikor elment az Istenanyához,  zokogva ment vissza a Gurujához, hogy 'Nem tudtam tőle kérni'. és ez alkalommal a Guruja megölelte  és azt mondta, 'Helyesen cselekedtél. Mert ha kérted volna őt, ez azt jelentené, hogy nincs hited Istenben. Nem bízol abban, hogy bármit is tesz Isten, az helyes. Ezért kérnek az emberek, mert nem hisznek. Értitek? Ez a helyes hozzáállás. Az odaadás a helyes hozzáállás. Nem az hogy kérünk, hanem az hogy hiszünk.

2019. november 19., kedd

A gyengeség és az alázat közti különbség | Bölcseletek a Mestertől


Kérdés: Mi a különbség a gyengeség és az alázat között?

PV: "Ha valaki gyenge, szerencsétlennek érzi magát, de ha alázatos, akkor erősebb. Nem arról van szó, amit a külsőségekben látsz. Ha valaki alázatos, az nem azt jelenti, hogy gyenge. Sőt, a valóságban ők sokkal erősebbek, mint az, aki erősnek mutatja magát. Azok, akik alázatosak, nem szeretik kimutatni. Azok, akik megvalósították az Istennel való egységet, nagyon gyakran nem akarják kifelé mutatni az igaz valójukat. Mert ahogy ezt már tegnap mondtam - ahogy a twitteren írtam -, a bölcs sohasem fogja magát felfedni a buta előtt. És ez a világ tele van olyan emberekkel, akik nem tartanak ott, ahol az alázatos emberek. Ezt gyakran lehet látni, én ezt gyakran látom. Emberek, akik úgy tűnnek, hogy már ott tartanak, álarcot öltenek magukra, ' O, mi nagyon spirituálisak vagyunk, nagyok vagyunk és ehhez hasonló, de ha csak egy teszttel is szembesíted őket, akkor lehet látni, hogy még mennyire nem állnak készen. Tehát  akik alázatosak, azoknak manapság nehéz. Kifelé ezért inkább úgy tesznek, hogy nem azok, mert ez a nyelv, amit a világ ért. Az alázat nyelve, ha erről beszélsz, ha a szeretet nyelvéről beszélsz, mit fognak mondani az emberek? Azt, hogy gyenge vagy! Ha gyenge vagy, akkor csináld! Miért nem csinálod? Azt állítod, hogy tudsz feltétel nélkül szeretni, igaz? Csináld!
Látjátok, sok ember erre nem képes. Tudnak szeretni egy embert, kettőt, hármat, tizet, de ez sem feltétel nélkül. Feltétel van mögötte. Ha ezt képesek megkülönböztetni, akkor meg fogják érteni, hogy mi az alázat. Az alázat valami, ami  túlmutat az elme megértésen."

2019. november 18., hétfő

Tudjuk úralni az álmainkat? | Bölcseletek a Mestertől



Kérdés; Tudjuk úralni az álmainkat?
Paramahamsza Vishwananda válaszol: 'Tudjátok a Bhagavad Gitában Bhagavan Krishna azt mondja ' nem tudsz nem aktív lenni'. Mindig aktív vagy. Tudjátok míg alusztok az elme...azt hiszitek, hogy pihentek, de nem! Az elme továbbra is aktív, de ennek nem vagy úra. Mennyire vagy képes úralni az elmédet napközben, ébrenléti állapotban? Mi most az alvó állapotról akarunk beszélni. Ok, rendben. De mennyire úralod az elmét amikor ébren van? Semennyire! (nulla). Tehát ha ébrenléti állapotban nem úralod az elmédet, akkor ha alszol, hogyan úralnád?... (Szvámi nevet). Tehát először is tanult meg úralni az ébrenlét állapotát. Úrald az elmédet, figyelj arra, hogy mivel eteted. Mert tudjátok ez történik éjszaka: napközben úgy működik, mint egy felvevő készülék, addig amíg ébren vagy és nem alszol, addig megy  a felvétel és éjszaka alvás közben az elme ezt tükrözi vissza. Persze ennek nem vagy a tudatában, ez a tudatallat játszódik. Például van aki szereti este lefekvés előtt a you tube-ot nézni, egész éjszakáját ezzel tölti, igaz? Elméjét telerakja szeméttel és azt hiszi, hogy azután ettől lesz jó! Nem, nem lesz jó! De ha az elmédet jó dolgokkal táplálod, automatikusan átalakulsz és változni fogsz. Nem az alvó állapot, hanem az éber állapot úralásáról van szó. Amikor tudatában vagy az elmédnek, annak hogy mit olvasol, mit nézel, mit hallgatsz...'

2019. november 16., szombat

Minden Belőle születik és minden Őhozzá tér vissza

Ő teremt mindent és Őhozzá tér minden vissza. Minden Belőle születik és minden Őhozzá tér vissza. Nincs értelme Neki ellenállni. Próbálkozhatsz élet élet után, de a végén Ő fog győzni. A te igaz önvalód fog győzni. Az Ő része vagy. Az óceán egy cseppje vagy, de nem maga az óceán és nem is leszel az soha, mindig csepp leszel. Amikor a csepp elvegyül az óceánban, megszűnik cseppnek lenni, mert hol a csepp és hol az óceán? Amíg nem váltál eggyé az óceánnal, szeresd Őt, szolgáld Őt és leld Benne örömed. Ez az, amit te tudsz tenni.  Nem kell mást tenned, mint  kifejezni iránta érzett szeretetedet, kifejezni, hogy mennyire akarod Őt, hogy mennyire akarod Őt megvalósítani." Sri Swami Vishwananda

2019. november 10., vasárnap

A szív és az elme hangja

"Próbálj meg a szíved szemével látni és mélyen befelé hallgatozni. Ha nem vagy biztos abban, hogy amit hallasz, vagy amit érzel, a szívedből vagy az elmédből ered, erre nagyon egyszerű a válasz: mindaz, ami a szívből ered, abban nem fogsz kételkedni, de mindaz, ami az elme szüleménye, ott rengetek kérdésed lesz." Sri Swami Vishwananda

2019. november 7., csütörtök

A Bhakti Marga Szádhana közösség, 3. rész


A közösség a kapcsolatról és a kommunikációról szól. Szól az egymással való megosztásról és arról, hogy támogadjuk egymást. Ezek nagyon természetes emberi tulajdonságok. Szeretjük, ha egy családnak a része lehetünk, ha vannak barátaink, akikkel beszélgethetünk és éltünk részései lehetnek.
Úgyanakkor a közösség valami nagyon erőteljes. Olyan, mint amikor egy nagy folyóba ugrunk. A folyónak megvan a maga iránya és ereje, ami magával ragadja az embert. Szinte lehetetlen az árral szemben úszni. Az emberek hajlamosak arra, hogy a folyót hibáztassák, és közben nem veszik észre, hogy a folyónak is megvan a maga célja és helye. Talán mi vagyunk azok, akik nem a folyó része és esetleg mielőtt beleugrottunk volna, kellet volna átgondolni.
Másfelől, a megfelelő közösség része lenni nagyon nagy segítség. Azt jelenti hogy a folyás irányába úszunk, úgy hogy semmit sem kell tennünk: csak feküdj hanyatt és légy a folyó része. Különösen a nehéz időkben, a helyes barátok és a környezet a gondok és a problémák időszakán át fognak segíteni.
A közösség azt is jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy a közösség része vagyunk, az egész részeként látjuk magunkat: örülünk annak, ha mások örülnek és megoldásokat keresünk, ha azt látjuk, hogy mások segitségre és támogatásra szorulnak. Így a közösség családdá válik, aki úgyanabban hisz és odafigyel az egyik a másikra. Tehát nem meglepő, ha egymást testvérnek szólítjuk.
Élvezd és értékeld a jó emberek és közösség társaságát az életedben.

2019. november 5., kedd

Mi a Szádhana, 2. rész

Minden, amit tiszta Szeretettel végzünk, az Bhakti, ami azt jelenti, ha a kezünket tiszta szeretettel és őszintén nyújtjuk Felé és hívjuk Őt, Ő el fog jönni. Lehet, hogy feltesszük magunkban a kérdést, hogy miért olyan nehéz ez? A vágyaink és a Karma miatt. Egész életünk során és előző inkarnációnk során rengetek vágyat és annak következményeit halmoztuk fel, amivel kifejeztük Isten felé, hogy mi más dolgokat is akarunk, nemcsak Őt. Azok a bizonyos szokások, lenyomatok és azok következmémyei, ezek amik visszatartanak bennünket.
Nagy Szeretet van bennünk, de ott az elme, ami befolyásolja. Az igazi Szádhana megköti az elmét és igy a mélyebb Szeretet kifejezésre juthat. Az igazi Szádhana magában hordozza Isten kegyelmét és lehetőséget nyújt a számunkra, hogy közvetlen kapcsolatba léphessünk Vele. Erősíti bennünk a Szeretetet és elcsendesíti az elmét. Minél inkább képesek vagyunk kifejezni a bennünk lévő Szeretetet, annál inkább fog az igazi Szádhana támogatni bennünket és segíteni abban, hogy felemeljen bennünket a feltétel nélküli igaz Isteni Szeretet megtapasztalára. Az őszintén végzet odaadó, komoly és rendszeres gyakorlás a kulcs a Szádhana sikeréhez. A legnagyobb hangsúly a gyakorlás minőségén van és mindenkit szeretnénk arra ösztönözni, hogy élvezze a Bhakti Marga Szádhanát.
A ‘Szádhana’ szó jelentése, az, ami a célodhoz közelebb visz. Ez több jelentésének az egyike. Az embernek ismernie kell és céljának tudatában kell lennie. Még akkor is, ha tudjuk, hogy minden arról szól, hogy 'Csak szeress!' Sokakban azonban nincs meg ezen egyszerű kifejezés iránti meggyőzödés, hit illetve bizalom. Elménkben tudjuk, de vajon képesek vagyunk-e ezt megvalósítani, megvan-e bennünk a tudás és teljes hittel ki tudjuk-e ezt jelenteni? Remélhetőleg sokan közületek igen. Végsősoron cselekedeteink világosan megmutatják, hogy miben hiszünk, mi az, amihez ragaszkodunk, és mi az igazi célunk. Azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy miért gyakorolunk. Csak így válhat a gyakorlás életed és önmagad részéve. Csak így fogod akarni, mert ezzel önnön belsőd kifejezője lesz a gyakorlás.
Míg ide eljutunk, még ha hiányzik is belőlünk ez a hit, a Szádhana erre rá fog hangolni és el fog vezetni ide bennünket. A rendszeres gyakorlás lassan feltárja előttünk igazi célunkat. Ezért ad a Guru Szádhanát. Ő tudja, hogy hová kell eljutnunk és gyakorlatokat ad, hogy eljussunk oda. (folyt. köv.)

2019. november 4., hétfő

Mi a Szádhana, 1. rész

A célunk felé vezető út. Gyakorlás, amit azért végzünk, hogy spirituális célunkat elérjük. A Bhakti útján tudjuk, hogy csak a Szeretet által érhetjük el a Szeretetet. Az út maga a cél és a szádhanánk erről kell hogy szóljon: a Szeretetről kell hogy szóljon. A ‘Bhakti Marga’ kifejezés  is innen ered, ‘a bhakti útja’. A Bhakti az igaz Isteni Szeretet kifejezője. A Bhakti a cselekvésben megnyilvánult Szeretet és a bhaktit éljük, amikor szeretetet adunk.
Az igazi bhakti mentes minden büszkeségtől és egoista hajlamtól. Csakis Istenre irányul. Addig, amíg az elme nem teljesen nyugodt és nem csak Istenre irányul, addig szoros értelembe véve nem beszélhetünk bhaktiról. De ha a tiszta bhaktihoz vezető ösvényt járjuk, azt nevezhetjük szádhana bhaktinak. Szadhana bhakti azt jelenti, hogy aktívan megpróbáljuk elérni a tiszta bhaktit, akkor is, ha még nem értük el ezt a célt.
Minden ami Isteni Szeretet, abban jelen kell lennie Istennek. Az Isteni Szeretet a kapocs az ember és Isten között. Nem pusztán a mi erőfeszítésünk. Ő is jelen kell hogy legyen. Kinyújthatjuk a kezünket, de az Rajta áll, hogy Ő meg akarja e fogni, vagy sem. (folyt. köv.)